Kilencszázhuszonkilenc november 9-én született Kertész Imre, s immár elmúlt három év, hogy nincs közöttünk. Amikor 1975-ben megjelent első regénye, a Sorstalanság, úgy érezte, műve „hatástalanítva hever majd a magyar pinceboltozat penészes mélyén”, és ezzel a képtelen kijelentéssel fordult kiadói szerkesztőjéhez: „Rajtam csak a világhír segíthet.” Abban a pillanatban – folytatja emlékezését egy 1995. januári naplóbejegyzésében – „ez éppolyan képtelen kijelentés volt, mint amilyen képtelen volt 1954-ben az elhatározásom, hogy »író« leszek, olyanféle író, aki itt elképzelhetetlen, mert nem a pragmatikából indul ki, nem az itteni viszonyokhoz igazodik, s – hogy így mondjam – az örökkévalóságból meríti a mértéket.”

Nem lehet a szélsőséget másik szélsőséggel gyógyítani
A kisantant ismét revíziós szándékkal, fegyverkezéssel rágalmazza hazánkat, és megfenyegeti. Százharmincöt kisebbségi sérelmet állapít meg Erdélyben az amerikai–angol vizsgálóbizottság.