A két világháború közötti magyar történelemmel foglalkozó szakmunkák gyakran tárgyalják a Trianon utáni utódállamok területén maradt magyar közösségek történetét. Ezen könyvek sorába tartozik Sarnyai Csaba Máté történész, a Károli Gáspár Református Egyetem docense Kereszttűzben. Az erdélyi római katolikus autonómia felszámolása (1918–1932) című munkája. A szerző már korábban is foglalkozott a katolikus autonómiamozgalmakkal, hiszen önálló kötete jelent meg az ilyen irányú 1848/49-es magyarországi egyházi és állami törekvésekről. A katolikus egyház ugyan hierarchikus fölépítésű és centralizált szerkezetű, vagyis az egyházigazgatási és a spirituális joghatóság teljességével kizárólag maga az egyház feje, a pápa rendelkezik, aki azonban ezen jogaiból az Apostoli Szentszék egyes intézményeinek, illetve bizonyos egyházmegyéknek és főpapi vezetőknek is delegál.
Ennek ellenére bizonyos történelmi korszakokban, mint például hazánkban 1848/49-ben vagy 1918/19-ben, amikor a magyar állam meggyengült, illetve diszfunkcionálisan működött, és az állam és az egyház közötti kapcsolatok zavarossá váltak, fölmerült az önigazgatási igénye úgy a hívek, mint az egyházi vezetés részéről. Az első világháborús vereséget követően román megszállás alá, majd a trianoni békediktátum után a Román Királysághoz került területek katolicizmusának történetéhez szolgáltat érdekes adatokat Sarnyai Csaba Máté munkája. Művében kisebbségpolitikai és nemzetállam-építési elméleti modellek bemutatása után az Erdélyi Római Katolikus Státus elnevezésű, a kora újkorban létrejött sajátos jogi intézmény utolsó éveinek eseménytörténetét tekinti a szerző. Ebből kiderül, hogy már 1918-tól arra törekedett a román állam, hogy a kisebbségi magyarságot – és annak egyházi közösségeit is – megfossza egyrészt vagyonától, másrészt nemzeti identitásától. Ennek szellemében például az egyházi földbirtokok nagy részét kisajátították (jelképes és minimális kárpótlás fejében), s a földreform során felhasználták azokat. A magyar egyházak földtulajdonának csak nem kilencven százalékát vették el, míg a román nemzeti jellegűnek vélt felekezetek (elsősorban az ortodox, valamint a görög katolikus egyház) birtokainak viszont mindössze négy százalékát. Már ezek a számok is bizonyítják az intézkedések kisebbségellenes jellegét. Arra is rá akarták szorítani magyar családokat, hogy a szülők állami iskolába írassák a gyermekeiket, ahol természetesen nem a nyugati kereszténység és a magyarság, hanem az ortodoxia és a román nemzetállam iránti hűséget igyekeztek beléjük táplálni. Sarnyai Csaba Máté szavaival: „A román kormányok oktatáspolitikájának elsődleges célja az volt, hogy minél több gyerek járjon az állami iskolákba annak érdekében, hogy a magyarságtudatot és a római katolikus hitet őrző és ápoló felekezeti oktatás helyett olyan képzésben legyen részük, ami az ország hű alattvalóivá teszi majd őket. A cél elérése érdekében kivették a szülők kezéből a nemzetiségi hovatartozás meghatározásának kérdését, és megnehezítették a felekezeti iskolákba való beiratkozás lehetőségét. A szülők viszont ragaszkodtak hozzá, hogy a gyerekeik a megfelelő vallásos nevelést kapják, és – amennyire lehetséges – ápolhassák hagyományaikat, ezért komoly anyagi áldozatokat hoztak a felekezeti iskolákért.”
A különleges és unikális közép-európai jogintézmény, az autonóm és nagy történelmi múltú, az erdélyi katolikus egyházi intézmények anyagi alapjait megteremtő és azokat kezelő Erdélyi Római Katolikus Státus végül az Apostoli Szentszék és a Román Királyság között kötött megállapodás értelmében 1932 májusában megszűnt. Szerepét a gyulafehérvári püspökség egyházmegyei tanácsa vette át. Ezzel az erdélyi katolikus autonómia lényegében eltűnt.
(Sarnyai Csaba Máté: Kereszttűzben. Az erdélyi római katolikus autonómia felszámolása [1918–1932]. Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2025. 228 oldal 3490 Ft)
