– Ez az egyetlen olyan motorgyártó cég, amely ekkora brandet csinált, és ezzel az itt megjelentekhez hasonló tömeget tud mozgatni – teszi hozzá Kreisz Zsolt, a HOG Budapest Chapter törzstagja, aki a Cserhátba visz túrákat a találkozó szervezésében. – Minden évben vannak ilyen találkozók, mert nagyon fontos az ünneplés és az összetartozás. Az ötévente ismétlődő jubileumi évünk ünnepsége most Budapestre került. Öt éve Prágában találkoztunk, és még nem tudni, öt év múlva hol fogunk. Nagy megtiszteltetés, hogy Európából most a magyar fővárost választották. Amerikán kívül ez a legnagyobb találkozó, Milwaukee-ban, a gyárnál van a másik nagy rendezvény.

A szívbeli motoros szerint a Harley-Davidson maga a szabadság, hiszen az indiánok és a cowboyok leszállva a lovakról a motorokra ültek át. Ezért képes a márka identitást adni az embereknek. Kreisz kölyökként leesett állal figyelte a Magyarországon akkor megjelenő Harley-Davidsonokat, és azt gondolta, ez a márka a motorozás csúcsa.
Van más motorom is, a feleségemnek szintén, de az nem hasonlítható ehhez. A Kawasakim őrült módra megy, de ha a Harley-ra ülök fel, érzem igazán, hogy nagy vas van alattam
– teszi hozzá Kreisz Zsolt.
Ács Imre, a HOG Budapest Chapter másik törzstagja szerint a harley-sokkal kapcsolatban a többi motorosnak kisebbségi komplexusa lehet. – Nincs fensőbbségi érzésünk, igyekszünk ezt a sztereotípiát lerombolni és nyitottnak lenni a barátaink felé. A harley-sok télen a jó időt várják, a szezonban pedig minden hétvégére programot szerveznek, ezért van a jubileumi fesztiválon is rockkoncert, kaszkadőrshow, családoknak és fiataloknak szóló vidámpark, és a motorosok által legjobban várt, muzeális motorok kiállítása. A Harley-Davidson Múzeum parádés darabjai érkeztek ide Amerikából. Kortörténet, az 1903-as alapítástól a háborús motorokon át napjainkig – mondja Ács Imre.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!