Az élet retorikája

A most formálódó távoktatás során sem szabad elfordulni a retorikatanítástól.

Pár hónappal ezelőtt kiváló vegyész barátom hívott fel telefonon, és megkért, hogy hallgassam meg egy konferenciára szánt előadásának próbáját. Ritkán kérnek természettudósok segítséget tőlem. A molekulák és a kémiai műveletek sora ugyan érthetetlen volt számomra, de tudtam tanácsokat adni neki, annak ellenére, hogy kimagasló kommunikációs adottságai vannak. Az előadásával fődíjat nyert, amiben legalább akkora szerepe volt az előadásmódnak, a felépítettségnek, az idő pontos betartásának, a nyelvi megformáltságnak, mint a valós, tudományos eredményeknek.

„A retorika a gondolkodás és a beszéd fogalmára épül: beszélni és gondolkodni – az ember két alaptevékenysége. A retorika tulajdonképpen ezt használja ki, tanai éppen ezért univerzálisak” – állapítja meg Pölcz Ádám retorikakutató. A retorikával foglalkozás nem bölcsészkiváltság, hanem minden ember életét meghatározó eszköz. A retorika ugyanúgy a bölcsészé, mint a természettudósé, a jogászé, az orvosé, a tanáré, a politikusé, az üzletemberé vagy éppen az eladóé. Ahogyan Arisztotelész írja Rétorika című alapművében: „A rétorika a dialektika párja, mindkettő olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyeket valamiképpen minden ember egyaránt megismerhet, és nem tartoznak semmiféle külön tudományhoz. Ezért többé-kevésbé mindenkinek köze van mindkettőhöz, hiszen bizonyos fokig mindenki megpróbál kijelentéseket bírálni és indokolni, védekezni és vádolni.”

Ennek ellenére, ha csak távolról nézzük az iskolák történeti alakulását, azt mondhatjuk, hogy az ókortól a kora újkorig fajsúlyos retorika szinte eltűnt az iskolából. Évszázadokon át a hét szabad művészet (septem artes liberales) részeként a retorika az egyik legfőbb stúdium volt. A logikus gondolkodás, az érvelés és a szónoklás művészete, amelyet minden pallérozott ifjúnak jól kellett tudnia használni – méghozzá azért, hogy a világról megszerzett tudását át tudja adni másoknak, hogy formálhassa a véleményüket, hogy képes legyen a kulturált vitatkozásra, amire gondolkodóként, politikusként vagy papként egyaránt nagy szüksége volt.

Ma a „klasszikus” retorikatanítás a magyar-, azon belül is a nyelvtanórákhoz kapcsolódik, ahol a diákok a retorikatörténeti áttekintés mellett a retorika mint tudományág alapvető fogalmaival, a szónoklat felépítésének jellemzőivel, az érvelés és a cáfolás sajátosságaival ismerkedhetnek meg. De mindez az elméleti tudás valójában nagyon csekély ahhoz, hogy „rétorrá” váljanak, hiszen azzá csak a gyakorlat teheti őket. A nyelvtanórán adott drámapedagógiai és szövegalkotási feladatok mind-mind ehhez segítik hozzá a tanulókat. Kár lenne azonban ennél az egy tantárgynál megragadni, sőt mennyivel érdekesebb merítést ad az irodalmi vagy éppen a történelmi tananyag. A különböző fiktív vagy létező szereplők helyzetébe belehelyezkedés, az ebből adódó játékos feladatok a kommunikációs és retorikai készségeket fejlesztik. Retorikatanár a matematika-, a fizika- vagy a kémiatanár is, akik tárgyaikon keresztül a logikus gondolkodásra és az érvelésre tanítják a fiatalokat, ami talán még fontosabb cél, mint a középiskola után sokak által nem használt képletek és tételek hosszú sorának átadása. És minden más tanár is rétor, hiszen az óravezetésben, a tanári magyarázatok során folyamatosan, megtervezetten és felépítetten kell(ene) hogy kommunikáljon a hallgatóságával. Már csak az a kérdés, hogy hol, hogyan és miért tanítsanak retorikát.

Hol? A retorika tehát – Arisztotelész szavai­val élve – ott van minden tárgyban. És mivel ennyire az orrunk előtt hever, időnként el is feledkezünk arról, hogy műveljük, fejlődjünk mi magunk, és fejlesszük a tanulókat benne. A retorikatanítás az iskolai nevelés minden szintjén és (majdnem) minden tantárgyában megjelenik.

Szerényi Gábor rajza

Hogyan? A most formálódó távoktatás során sem szabad elfordulni a retorikatanítástól, így talán érdemes ezúttal erről is szólni. Sok helyről hallom, hogy a tanárok egy része (sokszor vezetői utasításra) a frontális óravezetést alkalmazza, ezúttal személyes jelenlét helyett online. Ez a módszer az interneten keresztül veszít a hatékonyságából, a tanulók megszólalási lehetőségeit és önálló tevékenységüket még erősebben korlátozza. Pedig ugyanúgy lehet játékos retorikai feladatokat adni nekik, amelyeket ezúttal írásban vagy videóüzenetben tudnak megoldani a tanulók. Előfordulhat az is, hogy az osztálytársai előtt kiállva szorongó diák egy önmagáról rögzített videófelvételen sokkal oldottabb. Ugyanúgy van lehetőség csoportokat összekötni online, írásbeli (retorikai) szöveg megírására ösztönözni őket, amelynél szintén meglehet, hogy a szóban kevésbé bátrak akár vezető szerepet vállalnak. A rutinos tanárok bizonyára sokkal több ötletet találnak ki, ha elengedik a frontális távtanítás rugalmatlan kötöttségeit. A frontális módszert pedig a hagyományos iskolai keretek között érdemes csak újra elővenni, és akkor sem egyedüli eszközként, hanem az egyéni, páros és csoportos munkaformákkal egyensúlyba hozva. A legelemibb szinten már az alsó tagozatos fogalmazástanításnál is megjelenik a retorika, ahol a hármas tagolás elvét (bevezetés, tárgyalás, befejezés) tanulják meg a kisiskolások.

Miért? Gimnazista voltam, amikor diákmunka-lehetőség állásinterjújára mentem el. A jól sikerült beszélgetés végén a gyakorlott üzletemberek megkértek, hogy mondjak öt jó és öt rossz tulajdonságot magamról. A feladat kellőképpen váratlanul ért, nemigen tudtam felelni. Ezután jöttem rá arra, hogy az élet tele van retorikával, és nem kell ahhoz politikusnak vagy lelkésznek lennünk, hogy a retorika eszközeivel kelljen élnünk, hogy szembetalálkozzunk a megszólalás, a véleménykifejtés és a vita nehéz­ségeivel. A hétköznapokra felkészítő iskola pontosan ezeket az élethelyzeteket ragadja ki – ahogyan szerencsére sok helyütt teszik is –, és nem (csak) ünnepi beszédeket, parlamenti szónoklatokat gyártatna a diákokkal, olyan szövegeket, amelyek sem korukhoz és érdeklődésükhöz, sem az élet realitásához nem kapcsolódnak. Hiszen valljuk be, kevesünk mond ünnepi beszédeket vagy parlamenti felszólalást, annál többeknek kell viszont meggyőzniük felettesüket saját alkalmasságukról, hogy „eladják” ötleteiket, és megvédjék érdekeiket, hogy képviselni tudják álláspontjukat a családban, a barátoknál, a munkahelyen, a világban. Az élet retorikája ez volna.