Visszatérhet a távoktatás a lengyel iskolákban
Ezúttal nem a pandémia miatt, hanem azért, mert nem tudják kifizetni az iskolák fűtésszámláját.
Ezúttal nem a pandémia miatt, hanem azért, mert nem tudják kifizetni az iskolák fűtésszámláját.
A válság alatt az ingyenes informatikai képzésre több mint 72 ezren regisztráltak és több mint 11 ezren szereztek tanúsítványt.
Az online oktatás számos előnyét ismerhették meg a résztvevők a koronavírus-járvány alatt. A távoktatás a legtöbbek számára még mindig kihívást tartogat.
Úgy tudni, legalább két hétre térnének át az 5. és 11. közötti évfolyamokon.
Az iskolák több mint 74 százalékában épült ki a megfelelő sávszélesség a Diákháló-programban – tájékoztatta lapunkat a projektirányító KIFÜ elnöke.
A Nemzeti Pedagógus Kar matematika tagozatának vezetője szerint a mostani mérés hasonló nehézségű volt, mint a korábbiak.
A mérés a hatodik, a nyolcadik és a tizedik évfolyamos tanulók szövegértési képességét és matematikai eszköztudását vizsgálta.
A lazított korlátozások nyomán ismételten emelkedni kezdett a fertőzöttek száma.
Közölték: egyes meghatározott oldalak látogatása nem csökkenti az előfizetők adatkeretét.
Digitális oktatást segítő tabletekre és notebookokra pályázhatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Atlético Madrid a 95. percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Barca otthonában.
Érdemes havas esőre, havazásra készülni.
Jemen partjainál végrehajtott bevetése során az amerikai hadsereg véletlenül lelőtte egyik saját vadászgépét a Vörös-tenger felett.
Mi köze a politikának a pszichiátriához? Jó esetben semmi. Ám ez most nem jó eset.
Megrázó nyilatkozatot tett a Magyar Nemzetnek egy Magdeburgban élő magyar nő a terrortámadás után.
Aranyköpések az utca emberétől.
Kifejezetten színes a felhozatal.
Nem zörög a haraszt…
A feljutó helyen telelő Kazincbarcika vezetőedzője, Erős Gábor szerint a magyar edzők több türelmet érdemelnének.
Több mint százmillió amerikai kel útra a karácsony és újév körüli időszakban – derül ki az amerikai autóklubok szövetségének (American Automobile Association - AAA) előrejelzéséből.
Az elnökség ideje alatt számos kulturális eseményre és kiállításra került sor.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.