Klasszikus népmeséinktől kezdve egészen a Mátrixig a történetekben többnyire önálló hősökkel találkozunk. A hős páratlan egyéniség.
Olyannak lenni, mint mások, mint a tömeg, ezért kevésbé vonzó. Pedig mindannyian kapcsolódunk egymáshoz, nem is akárhogyan – a Psychology Today cikke szerint a minket körülvevő társadalmi hálózatban személyiségünk egyedisége megkérdőjelezhető.
Theodor Adorno XX. századi filozófus azt mondta, hogy „egy ember csak akkor válik emberré, ha más embereket utánoz”. Noha ez bizonyos szempontból egyértelmű, hiszen gyermekként a felnőtteket utánozva fejlődünk, más értelemben véve aggasztó lehet. Mi az, ami igazán a sajátunk, ami csak ránk jellemző? Nicholas Christakis, a Harvard Egyetem szociológusa szerint nem csupán olyan emberekkel csoportosulunk, akik hozzánk hasonlóak, hanem viselkedésünk is átterjed rájuk, majd róluk az ő ismerőseikre. És így tovább. Ezáltal olyan emberekre vagyunk hatással, akikkel még csak soha nem is találkoztunk.
A jelenség könnyen megérthető a koronavírus terjedésének példájával is. Akár a boltban, a metrón vagy az utcán bárkin láthatatlanul utazhat a vírus. Majd bármikor bárkire átterjedhet, ezzel befolyásolva a vírus hálózata minden egyes tagjának életét.
Damon Centola szociológus, a Pennsylvaniai Egyetem professzora orvosokon szemléltette a minket körülvevő szociális háló erejét. Több mint 800 orvos négy éven át tartó vizsgálata azt mutatta, hogy a rákos betegek jelentősen eltérő kezeléseket kaptak a szakemberektől. A kutatók megpróbálták azonosítani a miérteket, és rájöttek, hogy sok esetben nem az orvosi szakirodalom javallatai miatt választják az egyik kezelést a másik helyett. Sőt semmi köze nem volt magához a betegséghez, az orvosi gyakorlat hosszához vagy pénzügyi okokhoz sem.
Az adott orvos társadalmi hálózatában egyszerűen sokan választották ugyanazt a kezelést. A szakértők életre és halálra vonatkozó döntéseit tehát erősen befolyásolta az, ami normálisnak és legitimnek tűnt, pusztán az alapján, hogy kikkel álltak kapcsolatban.
Hiedelmek és normák teljes ökoszisztémájában élünk, amely sokkal erőteljesebben formál minket, mint ahogy annak tudatában lennénk. Ez azt is jelenti, hogy kiszolgáltatottak vagyunk a hálózatainkban lejátszódó folyamatoknak, ugyanakkor erősebben is hatunk másokra, mint képzeljük: tudatosság nélkül képesek vagyunk befolyásolni az embereket. Folyamatosan gondolatokat, normákat, értékeket terjesztünk. Akikkel csoportosulunk, befolyásolják a mi személyiségünket, ahogy mi is hatással vagyunk az ő fejlődésükre.
Számos haszna van annak, hogy hozzánk hasonló emberekkel lépünk kapcsolatba. Ha egyezik az érdeklődésünk, a munkánk, vagy ugyanabban az életszakaszban vagyunk, akkor könnyen tanulhatunk egymástól. Értékes információkkal rendelkezhetünk aktuális lehetőségekről vagy arról, hogyan oldottunk meg egy hasonló problémát. A közös tapasztalatok – akárcsak a közös értékrend – megkönnyíthetik a bizalmi kötelék kialakítását. Ám mint mindennek, az efféle csoportosulásnak is van negatív hatása. A hozzánk hasonló emberek iránti preferenciánk hozzájárulhat az előítéletekhez és a gyűlölethez. Ez egészen addig fajulhat, hogy megszűnünk kapcsolódni azokkal, akik nem olyanok, mint mi. Nem értjük őket, lenézzük őket.
Mindenhol hálózatok vesznek körül minket – ennek az összes pozitív és negatív vetületével. „Magányos hősök és magányos zsenik továbbra is vannak, de nem tudják elérni a céljaikat a közösség segítsége nélkül” – vallja Barabási Albert-László, a hálózatkutatás egyik atyja. Népmeséink hős vitéze és a Mátrix Neója sem lehetne hős anélkül, hogy a körülöttük lévő emberi háló annak kiáltaná ki őket.
