József Attila az egyik legnagyobb magyar költő. Ezt a tételmondatot már általános iskolában megtanulja mindenki. Azt azonban, hogy milyen utat járt be – személyiségszerkezete, és tudatának alakulásával, költői formanyelvének folyamatos újrakódolásával, valamint poétikai, filozófiai, politikai (vagy hogy enyhítsünk a kifejezésen, legyen inkább: társadalmi) nézeteinek dinamikus változásaival – már kevésbé ismeri a szélesebb közvélemény, pedig mára – immár biztosan kijelenthetjük – könyvtárnyi szakirodalom áll rendelkezésre ezekről a témakörökről.
Talán a magyar irodalmi hagyománynak nincs még egy olyan ihlető és inspiráló alakja, mint József Attila.
Megszámlálhatatlan, hogy hány irodalomtörténeti, összehasonlító irodalomtudományi, helytörténeti, nyelvészeti, orvosi lélektani, pszichológiai stb. megközelítésű, filológiailag alátámasztott szaktanulmány, könyv, doktori értekezés szól róla. S ugyanígy lehetetlennek tartom számba venni azokat a szépirodalmi műveket, amelyekben nevét vagy szövegeit idézik hol nyíltan és egyértelműen, hol burkoltan és csak alig, vagy éppen észrevehetően.
Szokás mondani, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy asszony. (Ez egyébként igaz a sikertelenekre is.)
József Attila estében is számos asszony állt a költő mögött. A legfontosabb közülük Pőcze Borbála, a magyar cselédlányok és mosónők közül a leghíresebb. De ott volt mindig József Attila mögött és mellett József Jolán is.
A költő hetvenöt éve elhunyt nővére a huszadik századi önérvényesítő – a társadalmi és a kulturális korlátokat áttörni igyekvő, a saját lábán megállni kívánó és a tudásával, tehetségével, munkájával, tapasztalataival, kapcsolataival, egyéniségével boldogulni próbáló – nő prototípusa lehet. Nyomorba született munkáslányból előbb polgári úriasszony lett, majd baloldali gondolkodó és alkotó értelmiségi. Feleség volt és – gyermeke korai halála miatt a szerep teljességét csak részlegesen megélve – anya, miközben József Attila egyik mentora és fő bizalmasa, alkotói pályájának egyengetője és lelki betegségében megértő társa. Egy nőnek hagyományosan valamilyen „függő viszonyban” lehetett csak társadalmi mozgástere az elmúlt évszázadokban. Vagyis szinte kizárólag úgy juthatott közel a sikerhez, az elismeréshez, akár az önmegvalósításhoz, hogy valakinek – mégpedig egy férfinak – a lánya, felesége, édesanyja volt. Saját jogán ezekre nem nagyon adódott lehetősége.
Ebből az évszázados keretrendszerből próbált meg kitörni József Jolán. Első házassága gyermekáldását az egész család, köztük a kiskamasz József Attila is, bálványozta és becézgette. A kis Pacónak azonban csak néhány hónap adatott. A magánéleti tragédia és a válás után József Jolán Makai Ödön ügyvéd felesége lett. Előbb – férje kérésére – a menekült erdélyi arisztokrata hölgynek a maszkját fölvéve, Lippe Lucie néven, később pedig már fölvállalva „proletár származását” és rokonságát (beleértve öccsét, József Attilát is). A Jolán és Makai közötti, vad érzelmekkel és rideg számításokkal terhelt házasságot bár többször is fölbontották, majd újrakötötték, végül válással végződött. Ezt követően Makai Ödön József Etelkát – Jolán és Attila testvérét – vette feleségül, aki aztán a mindennapokban, a háztartásban és a családanyaságban (három gyermekük született) egyaránt társa lett. József Jolánnak egyébként négy férje volt, s mindegyik házassága válással végződött. Makai Ödönnel való együttélése előtt, tizenöt évesen férjhez ment Pászti Elemérhez, aki az 1912-es stockholmi olimpián ezüstérmes magyar tornászválogatott tagja volt. A Makaival való végleges szakítás után előbb Bányai László újságíró, majd pedig Gerhauser Albert tanár volt a férje.
Makai Ödön kapcsán ide kívánkozik, hogy hosszú évekig voltam a hódmezővásárhelyi kulturális intézményrendszer első számú vezetője. Abban az időszakban a vásárhelyi Tuhutum utcai izraelita temetőt is gyakran fölkerestem hol hivatalos megemlékező események alkalmával, hol a legjobb barátommal sétálgatva a régi sírkövek között. Ezen alkalmakkor mindig megálltunk és egy-egy kavicsot
helyeztünk el Makai sírjánál, aki igazán különleges alakja volt – szintén saját jogon, a József családtól függetlenül – a magyar művelődéstörténetnek, hiszen elméleti szociológiai és közgazdasági cikkeket publikált a Világ című lapban, kapcsolatot tartott polgári radikális és baloldali politikai csoportokkal, de jól ismerte a keresztényszociális politikus győri kanonokot, Giesswein Sándort is, akinek a
közreműködésével József Attilát néhány hétre a szalézi szerzetesrend növendékei közé íratta be. De ugyancsak ő volt az, akinek az asztalánál a költő először találkozhatott Móricz Zsigmonddal.
József Jolán életszerepét tekintve nem csupán a nővére volt József Attilának, de – mint azt az irodalomtörténeti kutatás és költői világának pszichoanalitikus vizsgálata kimutatta – valamilyen mértékben és módon az anyaszerepet is betöltötte öccse életében.
Valachi Anna irodalomtörténész alapos nagymonográfiában dolgozta föl József Jolán életét, emberi, irodalmi és politikai kapcsolatrendszerét, valamint felemás – és végső soron sikertelen – küzdelmét az önérvényesítésre és az önmegvalósításra. Valachi Anna József Attila nőkkel való kapcsolatrendszeréről írva meggyőzően kimutatta, hogy az idén százhúsz éve született költő minden női kapcsolatában valamilyen szinten anyaszerepet (is) várt el a partnerétől. Testvéreitől éppúgy az óvó gondoskodást, a szerető babusgatást és a felhőtlen – és felelőtlen, vagyis felelősség nélküli – gyermeklét szabadságának a megélését várta, mint szerelmeitől. Leginkább talán élettársától, Szántó Judittól, vagy éppen pszichoanalitikusától, Gyömrői Edittől, akihez plátói érzelmek fűzték, illetve Kozmutza Flórától, aki később Illyés Gyula feleségeként és a magyar gyógypedagógia egyik jelentős alakjaként saját jogon is helyet kapott a magyar kultúrtörténetben.
Egyszerre volt József Attila szövegeinek sokszor első olvasója, értő bírálója, s öccsének mentora, támogatója és kvázi anyja. Bizalmas és meghitt testvéri kapcsolatukról levelezésük is árulkodik. Talán nem véletlen, hogy a tizenegy-tizenkét éves korában írt, és mára már ikonikossá vált zsengéjét is neki címezte: azt a Kedves Jocó! című verset, amelyben a kugler sütemény (amelyet Kugler Henrik
cukrászmester honosított meg Budapesten, s amit ma inkább minyonnak mondanánk) is megörökítésre került. Jolánt a családban Jocónak becézték, amely egyszerre játékos alakja mind a keresztnevének, mind a vezetéknevének. Második férje – aki társasága előtt titkolni akarta azt, hogy asszonya milyen társadalmi rétegből való – eleinte Lucie-nak hívta, később pedig Lalának becézték. József Jolán tehát eltérő élethelyzeteiben, egymástól olykor radikálisan eltérő társadalmi szerepeiben más és más néven – hol mint Jocó, máskor mint Lucie, aztán meg Lalaként – jelent meg, hogy aztán szép lassan, érett személyiségű, s saját értékrendű és meggyőződésű, egyéni életszemléletű és önálló véleményrendszerű huszadik századi modern értelmiségi nő váljon belőle.
Az 1940-es években – és főleg azok második felében – mint nővérének nagy szerepe volt József Attila akkori (szocialista színezetű) kultuszának kiépítésében.
Ennek jegyében részt vett költő öccse halála tizedik évfordulóján a megemlékezéseken, amelyek akkor már jórészt a kiépülő kommunista diktatúra kultúrpolitikájának a szolgálatában álltak. Zsoldos Andor A nővér című cikke József Jolánról a Haladás 1947. december 4-i számában jelent meg. Ebben olvashatjuk a következőket. „Kanári madár röpül a vállamra, ahogy benyitok József Jolán szobájába. Ebben a szobában lakik József Attila lelke. Ide húzódik, amikor elfárad a tízesztendős gyászünnepségeken. A nővéréhez. Valami földöntúli testvérszeretet, amivel ez a nővér tíz esztendő óta a bátyja emlékét ápolja. Talán még az anyai szeretetnél is több az, amit József Jolán lelke kiáradoz bátyja emléke és örök élete felé. Szerelemnél is több. Így is mondja József Jolán. Ennek a földöntúli testvéri szeretetnek a motívumai vonzottak ide József Jolánhoz. Író és újságíró is azért érett ki belőle, hogy tollal is a bátyjáról meséljen. Így mondja: – Nem akarok a bátyám dicsőségének árnyékában sütkérezni. Akármilyen fényes is ez a dicsőség, árnyék csak ahhoz, amilyen az ő lelke volt. Soha nem írtam volna egy szót se, ha nem ő a testvérem. Pedig: biztatott, nógatott, amíg itt volt. Azt akarta akkor is: írjak, írtam is… azt, amit diktáltak. Szerkesztőségi gépírókisasszony voltam. A Független Magyarországnál Bajcsy-Zsilinszky Endre cikkeit kopogtattam. Nem szerette az öcsém ezt a munkámat. De: kellett akkor is a pénz. Ahogy most is kell. Most már: újságíró vagyok. Ami író kikényszerül belőlem, az is érte van. Sok mindent kell majd még leírnom, amit nem tudnak, amit nem mondtam el róla. Kevés ahhoz egy élet. Későn is kezdtem.”
József Jolán könyvet írt öccse életéről (József Attila élete, 1940), majd regényben örökítette meg gyermekkorukat (A város peremén, 1950).
Második munkájában lényegében a baloldali, sőt kifejezetten kommunista költő legendáját írta meg, arra is ügyelve, hogy személyes baráti és tisztelői kapcsolatról számoljon be a legjobb Sztálin-tanítvány kommunista diktátor, Rákosi Mátyás és testvére között. Annak ellenére, hogy József Attilának sem a költészete, sem az (egyébként állandóan alakuló) ideológiai nézetrendszere nem volt soha vegytisztán kommunista (bár bizonyos korszakokban ez volt számára a legerősebb világnézeti viszonyítási alap). Mindezt már kimutatta a kutatás, mint ahogy azt is, hogy József Attila életfelfogása és szemlélete folyamatosan változott, s a vallásos és istenes, valamint spirituális és ontológiai verseiről is irodalomtudományi szakmunkák sora szól.
Önérvényesítésének utolsó állomását – amikor független alkotó értelmiségi nőként, újságíróként és íróként jelent meg a nyilvánosság előtt – látszólag saját magának köszönhette. Ez a státusza azonban sokkal inkább a kommunista állampárt akkori kultúrpolitikájának, valamint annak a törekvésnek volt betudható, hogy József Attila mint kommunista költő kerüljön pozicionálásra. Így nem József Jolán – kétségtelenül meglévő – saját tehetsége, képességrendszere, személyisége vezette a sikerre, hanem az egyedi élethelyzete, miszerint József Attila testvére volt. Az önálló értelmiségi női életszerepet korábban sem feleségként, sem anyaként (egyetlen gyermeke tragikusan korai halála miatt) nem élhette meg. Sajátos módon ezt, a férfiak és a nők tradicionális társadalmi szerepeit, valamint a családot mint klasszikus értékátadó intézményt gyakran alapjaiban támadó kommunista diktatúra idején érhette el. Életét és pályáját, valamint A város peremén című kötetének hatását Valachi Anna így értékelte: „A költő sokat szenvedett nővére feltételezhetően abban a hitben búcsúzott el az élettől, hogy utolsó, kényszerű áldozatvállalása egyenértékű volt egy új élet világra hozatalával, amivel egyszer s mindenkorra biztosította öccse halhatatlanságát. A torzszülött felmutatásával azonban valójában egész életművét visszavonta, hiszen a megrendelt hattyúdal hiteltelensége miatt később visszamenőleg is megkérdőjelezték szavahihetőségét. »Mártíriuma« tehát fölöslegesnek és károsnak bizonyult. A hazugság önkéntes vértanúja posztumusz szerepében örökös mostohasorsa ítélte magát. […] A város peremén számos kiadást ért meg az elmúlt évtizedekben. Több nemzedék ebből a szocialista-realista műfaji szabályok szerint konstruált történetből ismerte meg József Attilát, hiszen az ötvenes-hatvanas években a tananyagba is beiktatták. Így aztán, akár akarta és tudta, akár nem, József Jolán is »lobogó« – vagyis hivatkozási alap – lett a párt számára az igazi József Attila felmutatását módszeresen akadályozó törekvéseiben.”
A klasszikus értelemben vett irodalomtörténet kutatási és elemzési módszerei szerint az egyes alkotók életének, társadalmi, történelmi, gazdasági környezetét, s a szövegeiknek a keletkezési körülményeit is számba kell venni egy-egy életmű vagy alkotás értelmezése során. Bár ezt a XX. század második felének elméleti alapú és immanens szövegközpontú irodalomtudománya elveti, mégis kijelenthető, hogy József Attila családi, baráti és társadalmi, politikai környezetének vizsgálatakor, valamint bizonyos szövegeinek interpretálásakor megkerülhetetlenek József Jolán visszaemlékezései, írásai, gondolatai. Így – noha az alkotói kiteljesedés és az értelmiségi női önmegvalósítás nem sikerült neki teljes mértékben – ő is részévé vált a XX. századi magyar irodalommal foglalkozó szakmai és tudományos diskurzusoknak.
