Lulu és Nana

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

2020. 01. 13. 16:03
Véleményhírlevél

Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mostani döntés szerint a biofizikus eljárása nemcsak súlyos tudományetikai vétséget jelent, hanem azért is elítélendő, mivel Ho Csian-kuj csak „a személyes hírnév és a vagyon kedvéért” végezte el társaival együtt a kísérletet. Az MIT szerint ráadásul annak biztonságossága is kérdéses. Korábban a brit Wellcome Sanger Intézet kutatói mutattak rá arra, hogy a DNS-olló alkalmazása komoly hibahatárral működik, most viszont Ho Csian-kuj korábban nem publikált cikke alapján a MIT szakértői jutottak arra, hogy a tudós hibásan nyúlt Lulu és Nana génjeihez. Az ikreket ugyanis egyfajta „mozaikként” kezelte a kísérlet, nem ugyanazokat a géndarabokat módosították az ikrekben. Ráadásul csak az apától kapott örökítőanyaghoz nyúltak hozzá, aminek következtében az ikrek az anyai örökség révén ugyanúgy HIV-fertőzötté válhatnak.

A tudósok ezért egyetértenek abban, hogy ez a fajta hozzáállás nem hatékony a fertőzés ellen. Érdemes inkább a már működő gyógyszeres kezelést alkalmazni annak érdekében, hogy az újszülöttek ne kapják meg szüleik fertőzését. Afrikában már most is minimálisra sikerült csökkenteni a HIV természetes úton való öröklődését, ha a szülők egy-két évig szedik a vírusellenes szereket.

A nemzetközi tudományos közösség többsége a döntés után (amely Ho Csian-kuj társaira is börtönt és sok millió forintnak megfelelő pénzbüntetést rótt ki) úgy nyilatkozott, hogy egyetértenek a büntetéssel. Nem szerencsés ugyanis Pandóra szelencéjét nyitogatni, amíg nem tudjuk pontosan, milyen következményeket hozunk létre. Egyes radikálisabb vélemények szerint ha ezt megtesszük, semmivel sem cselekszünk erkölcsösebben a második világháború emberkísérleteinél.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.