Mint a hímes tojással

Napjainkban az almafák egészen másként néznek ki, mint ahogyan azt évszázadokig megszoktuk, a gyümölcsöt pedig nem is termelik, hanem gyártják. Ugyan nem laboratóriumi körülmények között vagy mesterséges alapanyagokból, viszont olyan tudományos és technikai háttérrel, hogy az több mint meglepő. Hogy néz ki egy korszerű „almagyár”?

Almaúsztató: a válogatás már teljes mértékben automatizált és maximálisan kíméletes, hogy a gyümölcs minél kevésbé sérüljön Fotó: Havran Zoltán

– Az intenzív termesztés azt jelenti, hogy 50-100 centiméter átmérőjű koronával rendelkező fákon és úgynevezett gyenge növekedésű alanyon termeljük az almát, amiből egyméteres tőtávval számolva egy hektáron, fajtától függően két-négyezer fa is elfér. A hagyományos ültetvényeken termő terebélyes fákból legfeljebb ötszáz fér el hektáronként. De ez csak az alap, mert ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű legyen a termés, védeni kell az aszály, a jég, a fagy ellen, és ehhez komoly tőke és szaktudás is kell – magyarázza Apáti Ferenc, aki rendszeresen jár Hollandiába, Ausztriába, Németországba, Olaszországba, hogy ellesse az apró trükköket. Emellett külföldi szaktanácsadókat is igénybe vesz, a termelést pedig a metszéstől a szüretig kertészmérnök irányítja és felügyeli, és a nagyobb szaktudást igénylő munkákat az állandó foglalkoztatottakból álló, sokéves tapasztalattal rendelkező dolgozók végzik.

Van egy saját meteorológiai állomásuk is, amely méri a talajnedvességet, a levegő hőmérsékletét és sok egyéb időjárási paramétert.

– Az almatermesztésnél nagyon sok mindent el lehet rontani. Ahhoz például, hogy ilyen sok, szép, egyöntetű méretű gyümölcs legyen, minél közelebb kell teremnie a törzshöz, lehetőleg két-három éves gallyrészen. Ez a legidősebb ültetvényünk, tizenöt éves, bár ez az életkor a szuperintenzív ültetvényekben már nem jellemző. Négyévesen majdnem teljes termést hoz, és ennyi idős koráig terem az almafa, de előfordulhat, hogy a piaci igények változása miatt akár már nyolc-tíz éves korban újra kell telepíteni. Egy-egy fán legalább 15 kilogramm termésnek kell lennie, ez itt még megvan, így nem tervezzük, hogy kivágnánk, mert sokba kerül az új – érvel az ügyvezető docens, Apáti Ferenc.

Almaúsztató: a válogatás már teljes mértékben automatizált és maximálisan kíméletes, hogy a gyümölcs minél kevésbé sérüljön
Fotó: Havran Zoltán

Azt is megtudom, hogy egy ilyen, a természeti károk nagyobb része ellen védett ültetvénynek csak a telepítési költsége (a hektáronkénti két-hárommillió forintos termőföldet nem számítva) 12-14 millió forint. Egyetlen almafa, amely két-három éven belül termőre fordul, 1500, a jéghálós támrendszer, amely a napégés ellen is véd, öt-hat millió forint hektáronként. A termő években hektáronként két-három millió forint a termelési költség, amelynek nagy része akkor is terheli a gazdaságot, ha egyetlen kilót sem ad el. Étkezési almát termeszteni azonban ma már csak így lehet.

Erre Nyugat-Európában már a 60-70-es években rájöttek, de nálunk csak a 90-es években kezdtek a gazdák átállni a korszerű technológiára. Az állami gazdaságos időkben egy hektáron száz fa volt, most 3500. Azokon apró, színtelen gyümölcs termett, ami ma már senkinek sem kéne, az igény a 70-90 milliméter átmérőjű, hibátlan alma. Ami pöttyös, napégett, színtelen, túlérett, már nem veszik meg az áruházláncok, a másodosztályúból csipszet vagy pürét készítenek, elvileg ki sem kerül a boltok polcaira.

A hibátlan minőséghez csak az első lépés a termesztés tudományos szintre emelése. A metszéstől a betakarításig tartó nagyjából tíz hónapos időszakot is agyon lehet vágni ugyanis egy rossz szürettel, amely korai éppúgy lehet, mint elkésett, nem beszélve arról, hogy úgy kell bánni az almával, mint a hímes tojással. Az ültetvényen, ahol járunk, az előző nap kezdték a golden szedését, a napszámosok a sorok között középen haladó szedőkocsi mellett kétoldalt hármasával töltik a kocsi mögött húzott ládákat. Nem dobják, nem szórják az almát, egyetlen érintéssel kerül a ládába. Nem koppanhat, nem gurulhat el, a dobálásért ha kézlevágás nem is, de azonnali elbocsátás jár.

A goldent nemhogy dobni, erősebben megfogni sem lehet, mert már attól bebarnul, ha erősebben megnyomják. Ezért egy kézben csak egy alma lehet, nem foghatnak össze kettőt, nem szedhetik ölre. Tudják ezt jól a napszámosok is, akik ebben a két-három hónapban tudnak igazán keresni. A Csengerkernél az almát általában 70-80-an szüretelik, de mint a tulajdonos mondja, egyre reménytelenebb ekkora létszámú és ilyen alapos munkára képes munkaerőt találni.

Miközben ezt az elképesztően precíz szüretet figyelem, lelki szemeim előtt látom a nagyáruházak gyümölcsrészlegét, ahol az árufeltöltő úgy önti a ládákba az almát, akár a krumplit vagy a hagymát, mi, vásárlók pedig összevissza tapogatjuk. Vajon így tennénk akkor is, ha tudnánk, milyen figyelemmel szüretelik? Ez jár a fejemben útban a válogató-csomagoló üzem felé. Mert nyilván senki sem gondolhatja, hogy ha már ilyen korszerű körülmények között termesztik, akkor mondjuk veremben tárolják.

Apáti Ferenc alelnök: egy kiló almáért reálisan legalább 300 forintot kellene elkérni a boltban

Az Almarégió Kft. telephelye ez, amely egy 23 almatermesztőből álló termelői értékesítő szervezeté (tész). Az üzemet 2012-ben korszerűsítették közel egymilliárd forintos beruházással (részben hitelből, részben uniós támogatásból), ebből épült az előválogató, ahol a vízen úsztatják az almát, mert ez a legkíméletesebb. A modern hűtőházban nemcsak a hőmérsékletet, de az érési folyamat csökkentése érdekében az oxigén és a szén-dioxid arányát is be tudják állítani az egyes fajták igényei szerint. A csomagolóban a hideg levegős szárítás után egyenként rekeszekbe vagy papírtálcákba rakják az almákat. Elképesztő látvány, ahogyan a folyamat elején a műanyag szállítóládákat az automata a víz alá süllyeszti, az almákat pedig a víz szépen ellebegteti a válogatóba, ahol minden egyes darabról másodpercenként 40 felvétel készül, hogy azután méret szerint elkülönítve elússzanak a maguk ládájához. Naponta 60-80 tonna almát tudnak szétválogatni ezzel a technológiával, a kisebbekből 300, a nagyobbakból 280 kiló kerül egy tartályládába.

A szüret akkor jó, ha a válogatás során már csak az almának legfeljebb a négy-öt százaléka esik ki minőségi probléma miatt. Az alma küllemét a szalag mellett dolgozók még az utolsó pillanatban is ellenőrzik. Saját 15 tonnás kamionjaikkal naponta visznek árut a nagyáruházak logisztikai raktáraiba, amelyek innen mintegy 400 kilométerre, Budapesten és a főváros vonzáskörzetében találhatók, a távolság ezért jelentős versenyhátrány az itteni termelők számára. A szállítási többletköltségeket ugyanis nem érvényesíthetik az árban, ami ráadásul egyes időszakokban éppen hogy csak az előállítási, a csomagolási és egyéb költségeket fedezi. Nyereség már nem fér bele, a beszállítást azonban – a piacok megtartása érdekében – az ilyen időszakokban is vállalni kell.

Az egyik diszkontlánc például most éppen akciósan, 199 forintért kínálja az almát (ez 156 forintos kilogrammonkénti nettó árnak felel meg), miközben ebből a beszállított, válogatott, csomagolt termék előállítási költsége sem jön ki, így a termelőnek semmilyen haszna nem marad – mondja a Zöldség-Gyümölcs Terméktanács alelnöki tisztjét betöltő Apáti Ferenc. A 199 forintos almán az áruháznak sincs haszna, de az akciós termékkel becsábítja a vásárlót, akinek azután más termékét is jobb eséllyel el tudja adni. Számításaik szerint az első osztályú étkezési alma fogyasztói árának el kellene érnie legalább a 300 forintot, különben valaki nagy veszteséget szenved el.

Idén ráadásul mennyiségben nem volt igazán jó a termés, és várhatóan még 400 ezer tonna almát sem fognak tudni szüretelni Magyarországon, szemben a tavalyi 900 ezer tonnával. A visszafogottabb kínálat miatt az elmúlt években megszokott 200–500 forint közötti kilogrammonkénti fogyasztói árnál magasabb, 380–500 forint/kilogrammos árak a reálisak. Ezt összevetve mondjuk egy 250 forintos gombóc fagylalttal igazán nem nevezhető drágának, ha ehhez hozzávesszük, hogy Magyarországon évente fejenként 15 kilogramm alma fogy, akkor a havi mennyiségért sem sok a 400-500 forint.

A gyenge hozam egyébként csak részben magyarázható azzal, hogy a bő termést hozó évek után eleve gyengébb termés a fák válasza. A másik ok a szélsőséges időjárás, amely ellen a korszerűtlen almások védtelenek.

– Az ország nagyjából 25 ezer hektárnyi almaültetvényéből mind­össze körülbelül ötezer hektáron folyik korszerű termelés, 10-12 ezer hektár idős és/vagy korszerűtlen, ezeket jószerével csak a támogatás tartja életben, és van hét-nyolc ezer hektár, amely évente változó sikerrel terem, hol több az étkezési, hol több a léalma. Míg az utóbbi kilójáért jelenleg mindössze 30-40 forintot adnak (de tavaly a 15 forintot sem érte el), addig az étkezési alma kilónkénti termelői ára átlagosan 70-90 forint. Az ötezer hektárnyi korszerű ültetvényfelület mintegy 200-300 termelőt jelent összességében, az ő kezükben összpontosul jelenleg a hazai étkezésialma-termelés meghatározó része. Van tehát hová fejlődni, vagy úgy is mondhatnám, csak fejlődni lehet, mert míg itthon a megtermelt mennyiség kétharmada ipari és csak egyharmada étkezési alma, addig az Európai Unióban ez az arány pont fordított. Ennek az az oka, hogy Ausztriában, Olaszországban, Hollandiában az almások 90 százaléka folytat intenzív gazdálkodást – hangsúlyozza a terméktanácsi alelnök, hozzátéve: itthon a 25 ezer hektárnyi ültetvénynek mindössze a tíz százaléka jégvédett, körülbelül két-három százalék fagyvédett és egynegyede öntözött. Holott az időjárás elleni védekezés alapja az öntözés, ami tehát nincs a hazai almások háromnegyedében.

Jéghálóval védett, gondosan művelt almafákról szüretelni sem lehet akárhogyan, a gyümölcsöt dobálni szigorúan tilos
Fotó: Havran Zoltán

Nyugat-Európában az almafák 60-70 százaléka felett van jégháló, ahol a klíma megköveteli, ott száz százalékban öntözött. Erre a szintre kellene eljutni, hogy stabil mennyiségben és minőségben termelhessünk itthon is almát. Akkor nem fordulhatna elő, hogy az egyik évben 900, a másikban csak 300 vagy 400 ezer tonna terem, mert az említett országokban maximum tízszázalékos a termésingadozás. A hazai helyzet oda vezet, hogy az a kisszámú áruházlánci beszállító, akinek nincs elég tároló- és/vagy hűtőkapacitása, egymással versenyezve letöri az árakat, mert rákényszerül az azonnali értékesítésre.

A közhiedelemmel ellentétben tehát nem elsősorban és nem kizárólag az olcsó lengyel alma húzza le a magyarországi árakat, bár kétségtelen, hogy az áruházláncok, amelyek hetente hirdetnek árversenyt, nem csupán a magyar ajánlatokat veszik figyelembe. Ennek ellenére az áruházlánci értékesítés megkerülhetetlen azoknak, akik nagy mennyiségben termelnek, hiszen a gyümölcs jelentős részét már ezek boltjai forgalmazzák.

A biztos piachoz korszerű, az időjárási károk ellen védett ültetvények kellenek, amelyeket kellő szakértelemmel és megfelelő számú munkaerővel művelnek. Ezeknek a feltételeknek jelenleg csak a hazai almások kis hányada felel meg, nem kis részben azért, mert bár léteznek beruházási-fejlesztési támogatások, ezek nagyon lassúak és túlszabályozottak. Amikor a nyugat-európai átlagosan három hónapos átfutás helyett idehaza egy-másfél évbe telik egy pályázat elbírálása és ugyanennyi időbe a támogatás kifizetése, az nincs túl jó hatással a fejlesztési kedvre. Nem egy termelő bele is bukott már az előfinanszírozásba, nem csoda, ha a pályázók nem elhanyagolható része végül inkább eláll a támogatástól.

A kívülállók úgy látják, hogy a mezőgazdaságból élőknek mindig van mire panaszkodniuk. Miért nem fognak valami másba, ha ilyen nehéz ebből megélni – vetem fel. Laikus kérdésemre persze mindkét Apáti meggyőző választ ad.

– Nekem ez az életem, kis túlzással az almafa alatt születtem – mondja az ügyvezető Apáti Ferenc. – Az is igaz, hogy anno fél hektár alma árából tudtunk venni egy új Zsigulit. Most jó esetben kétmillió forint a bevétel fél hektáron, ami mögött majdnem másfél millió forint a költség, ebből aztán még egy fél öreg autó sem jön ki. De ezen a környéken nincs nagyon más megélhetési lehetőség, mint a mezőgazdaság, és az én három gyerekem várhatóan továbbviszi majd a családi gazdaságot, a nagyobbik lányom már nálunk dolgozik.

– Apáti docens, az agrárközgazdász, akinek a családja szintén az almatermesztésből él, hasonlóan érvel: amibe az ember több százmillió forintot invesztált, abból nem lehet csak úgy kiszállni. Ágazati érdekképviselőként azért arra is felhívja a figyelmet, hogy a jövőben várhatóan nem fogunk ekkora területen almát termeszteni, hiszen egy hektár korszerű ültetvény meg tud termelni annyi almát, mint két hektár korszerűtlen. Szerinte a támogatási rendszerben a változó piaci és klimatikus környezetben is helytállni képes ültetvényeket, illetve a magas színvonalon gazdálkodó termelőket kell preferálni. Az elmúlt tíz-tizenöt év tapasztalatai ugyanis egyértelműen azt mutatják, hogy a szigorúbb szakmai és versenyképességi feltételek nélküli támogatásokkal csak konzerváljuk a versenyképtelen szerkezetet. Holott mint látjuk, ez az egész ágazatra károsan hat – összegez, mi pedig úton hazafelé már egészen másként nézünk a szép terebélyes, öreg almafákra az út egyik oldalán és az almatermesztés jövőjét jelentő keskeny lombú fákra a másikon.