Olajnyomás – Ezer tonna nyersolaj hatása

A múlt hónap végén két fekete áradat hömpölygött Mauritiuson: az egyik a tengeren hullámzó olajfolt, a másik pedig a fővárosban, ahol – feketébe öltözve – tömegtüntetéssel tiltakoztak a kormány tehetetlensége miatt, amelyet az országot sújtó katasztrófa során mutatott. Emberi hibák sorozata vezetett a szigetcsoport környezeti és gazdasági kárához.

Pósa Tibor
2020. 09. 14. 18:05
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Indiai-óceánban fekvő, 1,3 millió lakosú Mauritius különleges állatvilágáról és növényzetéről híres. És kristálytiszta vizű strandjairól, lagúnáiról, amelyek turisták tömegét vonzották a szigetcsoportra, valóságos paradicsomi állapotokat kínálva nekik. Mégpedig elég borsos áron, ugyanis valami olyasmit nyújtottak a mauritiusiak, amit csupán a Föld néhány pontján élvezhetnek az emberek. Jártak ide gazdag turisták, nászutasok, de azért a hátizsákos utazóknak is jutott hely. Eddig. A koronavírus-járvány miatt szinte megszűnt az ország fő bevételi forrása, a külföldi turizmus. Aztán a múlt hónapban még egy halálos szúrást el kellett szenvednie a mauritiusi idegenforgalomnak: a szigetcsoport délkeleti partjainál, Pointe d’Esnynél július 25-én egy panamai bejegyzésű, de japán tulajdonú, háromszáz méter hosszú kereskedelmi teherhajó, az MV Vakasio zátonyra futott. A rakománya majd háromezer-nyolcszáz tonna nyersolaj és kétszáz tonna dízel, a könnyebb fajtából, amelyet Brazíliá­ból Kínába szállított. A legénység egy hét után vette észre a repedést a hajó oldalán. A megfeneklés után tíz nappal kezdték meg a mauritiusi kormány utasítására a rakomány átszivattyúzását más hajókba. Ráadásul a szél nagy hullámokat keltett, mintegy ezer tonna üzemanyag került a tengerbe. Egyre nagyobb lett a repedés, a hajótest augusztus 15-én kettétört, de ekkor már csak töredéknyi maradt benne a szénhidrogénből.

Ezer tonna jelentős mennyiség, ez a szigetcsoport délkeleti részén felmérhetetlen károkat okoz a tenger élővilágában, a part menti településeken, az ökoszisztémában. A környező szigeteken mangroveerdők, tengeri madarak és halak, teknősök, delfinek és bálnák halhatnak ki. Hasonló sors vár a híres korallzátonyokra is. Voltak olyan hírek, hogy a fekete áradat egy része megindult északi irányba, ahol az egyik legnépszerűbb strand, a Négy nővér található. A partokon azonnal megkezdődtek a mentési munkálatok, gyorsan összetákolt „gátakkal” próbálják útját állni az úszó üzemanyag terjedésének. A helyi kormány azonban figyelmeztette az önkénteseket, hogy várják meg a kiképzett szakembereket, és csak az ő irányításuk alatt fogjanak munkához. Sőt büntetést is beígért azoknak, akik nem így cselekszenek. A tömeget azonban már nem lehetett jobb belátásra bírni, a bírságokra fittyet hányva mindenki a keze ügyébe került eszközzel merte ki az olajat a tengerből.

Azóta is a katasztrófa miértjeire próbálnak meg választ találni a szigeteken. Hogyan tudott a Vakasio zátonyra futni? Nyilván a legénység felelőssége is felmerül, hogy ilyen közel hajóztak a partokhoz. Miért nem jelzett a mauritiusi partfelügyelet a hajónak, hiszen a műholdas felvételeken jól látszik, ha nem változtatnak irányt, akkor egyenesen a zátonynak tartanak? Miért csak a balesetet követően tíz nappal reagált a helyi kormány a segítségkérésre? Miért nincsenek Mauritiusnak tengeri védőeszközei, például merülőfalak az olajszennyeződés feltartóztatására, illetve ami van, az miért kevés? Miért nem kért a kabinet azonnal nemzetközi segítséget legalább a környező államoktól?

A kérdészuhatag első felére viszonylag egyszerű a válasz: a kapitány hibájából következett be a katasztrófa. Talán spórolni akart az üzemanyaggal, ezért választotta a partokhoz közel eső utat. A japán tulajdonos, a Nagashiki Shipping teljes mértékben elismerte felelősségét. Gyors egymásutánban két japán környezetvédelmi csapat is megérkezett a szigetre. A japán fél nemcsak a később megállapítandó kártérítésért áll helyt, hanem a part mentén élőknek is biztosítanak segélyeket. A mauritiusi kormány négyszázötven, a térségben élő halászoknak napi nyolcszáz rúpiát (mintegy hétezer forintot) ad. A halászat errefelé központi kérdés, alapvető élelmiszernek számít a tenger áldása. Ha ez megszűnik, szállodák, éttermek, kézművesek húzhatják le a rolót. Általában négyévente van hasonló tengeri katasztrófa Mauritius partjainál, de ez volt a legnagyobb. 2011-ben egy ugyancsak panamai bejegyzésű szállító futott zátonyra, míg 2016-ban egy libériai felségjelű teherhajó meghibásodott, és az egyik szigetnek ütközött. A parti őrség a második esetről „nem értesült”, miközben napokig sodródott a hajó mauritiusi vizeken. Felmerül a kérdés: vajon a kormány milyen célból tartja fenn ezt a szervezetet, ha ilyen esetet is „elnéz”?

Az augusztus végi Port Louis-i „történelmi” tüntetésen, amilyet még nem látott Mauritius fővárosa, legalább ötvenezren vettek részt. Az ország minden részéről jöttek azért, hogy kérdőre vonják a kormányt: miért késlekedett ennyit, amikor villámgyorsan kellett volna cselekednie a környezetvédelmi és gazdasági károk megakadályozásáért. Felhangzott a „Mondjon le!”, „Korrupt kormány!” skandálás, ám Pravind Jugnauth aligha tervezi a távozást, hiszen csak három éve van hatalmon. A miniszterelnök nem ismeri el, hogy hibázott, és nem hajlandó még egy bocsánatkérő szót sem kiejteni a száján legalább azoknak, akiket a katasztrófa legjobban sújtott.

A helyi lapok által megszólaltatott környezetvédők szerint legalább tíz évbe telik, mire visszaáll a megszokott környezet, ám a szennyezés természeti változatosságra gyakorolt hatása megjósolhatatlan. Tételezzük fel a legjobbakat: a pandémia jövőre megszűnik vagy megtalálják az ellenanyagot a vírus ellen. Lassan erőre kap a turizmus. Ha valaki az indiai-óceáni szigetekre vágyna, feltételezhető, hogy a hajókatasztrófa után nem Mauritiust jelöli meg célpontul. Hiszen számos sziget – Seychelles, Maldív, Réunion, de még Madagaszkár néhány része is – nyújt hasonló élményeket és szolgáltatásokat. Hiába, hogy a szigetek partjainak csak délkeleti része szennyeződött, az egész szigetcsoportot egy kalap alá veszik, legyen szó északról vagy nyugatról, tovább roncsolva a sziget hírnevét, kilátástalan helyzetbe hozva az idegenforgalmat.

A környezeti katasztrófa kapcsán az amerikai Forbes magazin hívta fel a figyelmet arra, hogy talán itt lenne az ideje felülvizsgálni a kereskedelmi tengerhajózás szabályait. A nagy szállítócégek kedvükre ott jegyzik be hajóikat, ahol az előírások a számukra legkedvezőbbek, és természetesen az ezért kifizetendő ár is jutányos. A hatóságok a hajó állapotát csak felületesen ellenőrzik, a legénység tagjainak végzettségét sem vizsgálják. Gyakorlatilag bárkinek engedélyt adnak, hogy több tízezer tonnás teherhajóval körözzön a Föld körül, és használja a kikötőket. Ha nyugodtabb idők jönnének a kereskedelmi hajózásban, erre mindenképpen sort kellene keríteni, hogy ne rablógazdálkodás uralja a tengeri fuvarozást.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.