Guillaume Faye 1949-ben született a francia Angouleme-ben, a bonapartista jobboldalhoz közel álló családban. A párizsi Politikai Tanulmányok Intézetében tanult, ahol 1971 és 1973 között több diákszervezetet is vezetett. 1970-ben csatlakozott a GRECE-hez (Kutatási és Tanulmányi Csoport az Európai Civilizációért), az Alain de Benoist által vezetett jobboldali agytröszthöz, de ideológiai nézetkülönbségek miatt 1986-ban kizárták onnan. 1998-ban, L’Archéofuturisme (Az archeofuturizmus) című kötetével tért vissza a francia jobboldal színpadára. A rákkal folytatott hosszú küzdelem után 69 évesen, 2019-ben halt meg.
Bár Faye a konzervatív forradalom szellemi örökösének tekinthető, ő maga elutasította ezt a fogalmat, mert úgy vélte, hogy a „konzervatív” tag demobilizáló hatású, antidinamikus, valamint negatív konnotációval bír. Helyette az archeofuturizmus szóösszetétel pártján volt: szerinte ez fejezi ki legjobban az ősi értékrend és a modern tudomány dinamikus egységét.
Fő célja nem egy mindent átfogó cselekvési terv kidolgozása volt, hanem hogy szellemi „sokkterápia” révén kreatív impulzusokat adjon egy eljövendő konzervativizmus számára. Esszéisztikus stílusa, valamint az említett kötete végén található rövid irodalmi skicc ugyancsak ezt hivatott erősíteni. Olvasatában a radikális nem a szélsőséges szinonimája, hanem sokkal inkább az alapokat újra gondoló, forradalmi aktualizálás.
aye – Guy Debord és Jean Baudrillard mentén – úgy vélte, a liberalizmus már csak „szimulákrumokkal” (szimulált valósággal) és látványossággal operál, nem kínál semmi valódit. A kialakult rendszer nem rendelkezett életképes alternatívával, mivel a baloldali forradalmak – Hans Freyer gondolatait ismételve – kudarcot vallottak és a liberális mainstream (fősodor) részeivé váltak. A jobboldali pártok és szellemi iskoláik pedig — elfogadva az ellenfél axiómáit — azok mérsékeltebb változataivá lényegültek.
Három tézis
Faye kötete három főbb tézist foglal magában. Az első szerint a jelenlegi civilizáció a liberális modernitás és egalitarianizmus (egyenlőségelv) jegyében formálódott, azonban elérte csúcspontját és a szétesés szélén áll. Faye a német filozófia egy kiemelkedő képviselőjét, Friedrich Nietzschét követve szakított a progresszív történelemszemlélettel, helyette egy minden teleológiát nélkülöző történeti mozgást azonosított. A liberális modernitás a felvilágosodás individualista filozófiáján, a szükségszerű haladás eszméjén, a gazdasági individualizmuson és utilitarizmuson (haszonelvűségen), valamint a szekularizált emberi jogok pátoszán alapult és jutott hatalomra globális szinten a XX. század végére. A liberalizmus az új évszázad hajnalára elvesztette alkalmazkodóképeségét, magával a valósággal került szembe. Ennek következményeként a modernitás önmagát számolja majd fel. Faye azt jelezte előre, ez a dezintegrációs sokk egy viszonylag gyors lefolyású válságsorozattal megy végbe a XXI. század elején. A globalizáció miatt a nyugati kultúra bukása az egész Földre jelentős hatással lesz. De mégis milyen tényezők vezethetnek egy ilyen léptékű kataklizmához?
Faye szerint a liberális multikulturalizmus hamis ideálja által legitimált tömeges bevándorlás és az ennek nyomán elharapódzó erőszak, valamint kulturális konfliktusok, továbbá az „élménytársadalom” révén elszabaduló droghasználat és a hozzá kapcsolódó maffiahálózatok befolyása szétrombolja a biztonságos élet kereteit. Az oktatás színvonalában drasztikus esésre számított, mivel a liberalizmus a diákok „érdekében” az elvárásrendszer jelentős csökkentését támogatja. Mindeközben az audiovizuális kultúra kiváltotta mentális nehézségek (figyelemzavar) tovább züllesztik a tudás átadásának hatékonyságát.
Az individualista élménytársadalomban a gyermekvállalás teher, amit egyre kevesebben lesznek hajlandók vállalni. Ebből fakadóan a demográfiai mutatókban jelentős romlás következik majd be, mindez pedig a szociális terhek növekedéséhez vezet. Idővel a munkaerőhiány és az idősekre fordított összegek emelkedése a gazdasági teljesítőképesség erőteljes romlását idézik elő. Az erőforrások szűkülése és a fizikai erőszak újbóli feltűnése a társadalom elszegényedéséhez és brutalizálódásához vezet, Európa pedig a harmadik világ szintjére süllyed. Ezt a negatív tendenciát a nemzetállamok Faye szerint nem lesznek képesek megfékezni, ugyanis maguk is elfogadják azon alapelveket, amelyek a problémákat generálják.
Robbanásveszélyes helyzetek
A feszültségek azonban nem csak Európában fokozódnak majd. A globális Dél országainak erőltetett iparosítása robbanásveszélyes állapotokat idézhet elő (gondojunk a dél-amerikai nyomortelepekre). A globális pénzügyi rendszer pedig fenntarthatatlan, s az egész világra kiterjedő recessziót indíthat el (2008 jó példa erre). Mindeközben erősödnek az Európán kívüli vallási fundamentalisták, így például az iszlám terrorcsoportok (a New York-i ikertornyok katasztrófája jól szemlélteti ezt). Faye szemében az iszlám a nyugati modernitás túlkapásaira adott heves ellenreakció, ebből fakadóan pedig nem békíthető ki az öreg kontinens értékrendjével – a francia gondolkodó ítélete: nincs nyugatos iszlám. Ezért is vélte fatális hibának az illegális bevándorlás eltűrését, mivel ezáltal Európa jelentős mennyiségű fanatikust importált, ezzel is növelve a belső instabilitást, megágyazva az etnikai konfliktusoknak (gondoljunk csak az Európában elszaporodó terrorcselekményekre). Ráadásul úgy látta, amíg a világ etnikai vagy civilizációs tömbökbe tömörül, addig Európa és az USA éppen a multikulturalizmust erősíti, holott már látni annak erős dezintegrációs hatásait, valamint az etnikai tudat felélénkülését.
A társadalmi-gazdasági és geopolitikai krízistényezőkön túl Faye komoly hangsúlyt helyezett az éghajlatváltozás és a technológia jelentette kihívásokra is.
A jégtakaró fedte területek kiolvadása újfajta vírusok elterjedését is okozhatja, a világ összekapcsoltsága okán a globális pandémiák kora a küszöbön áll. Mindemellett a technológiai rendszerek összetettségének növekedése egyben sebezhetőséget is jelent, ami a high-tech katonai ipar korában ugyancsak komoly veszélyeket rejt a terrorizmus formájában.
A liberalizmus bukása
Összességében Faye szerint a liberalizmus által kialakított modernitás alapjaiban ellentétes a valósággal, melynek illúziói egyre kevésbé tarthatóak, dogmái pedig életellenesek. Ebből fakadóan nem az a kérdés, hogy összeomlik-e a liberális civilizáció, hanem az, hogy ez mikor fog bekövetkezni. A közelgő kataklizmában a modernitás meghaladásának lehetőségét látta. A jobboldal feladata – Faye olvasatában – az újjászületés formába öntése lesz. Számára az ehhez szükséges elméleti keret alapját a „vitalista konstruktivizmus” jelentette. Ez egyfelől a nietzschei hatalomakarás és a spengleri–fausti racionalitás jegyében való civilizációépítés, másfelől az élettisztelet, az önfegyelem és a bioantropológiai problémák középpontba emelése. Ennek az elvont keretnek a konkretizálódása az archeofuturizmus.
A második tézis szerint a jövő kihívásai új stratégiát követelnek. Faye az archaikus gondolkodáshoz nyúl vissza, egy prehumanista gondolathoz. A technológia, a biológia és más tudományágak által elért eddigi sikerek nem illeszthetőek be a humanista szemléletbe, mert az akadályozza előbbiek kiteljesedését. Ezért szükség van az archaikus értékek és a modern tudományok sajátos ötvözésére. Faye szerint nem a múlt egy pontját kell restaurálni, ez teljesen abszurd és értelmetlen volna, hiszen éppen a múlt vezetett a liberális modernitás kialakulásához. Azonban nem is a hagyományok teljes elutasítása a megoldás, hanem a szelektálás. A múlt azon értékeinek megőrzése, amelyek méltók rá, hogy a jövő építőkövei legyenek. Az archaikus tag így az alapvető, az emberi élet fundamentális kérdéseihez kapcsolódik. Faye igen megvetően említi azokat a liberális gondolkodókat, akik az európai civilizáció válságakor is csak a melegjokra tudnak gondolni. Úgy vélte, sokkal inkább a nemi szerepek tisztázása, a társadalmi hierarchia kialakítása, a népi hagyományok felértékelése, a közösségek felélesztése, a szigorú törvényhozás és fizikai biztonság kiépítése, valamint a társadalmi rend megőrzése élveznek elsőbbséget. Mindezt a nietzschei értelemben vett „ugyanannak” az örök visszatéréseként látta, ami a francia gondolkodó olvasatában az emberi lét fentebb felsorolt alapkövetelményeihez való visszanyúlást jelentette.
A liberalizmus ezeket az értékeket ördöginek tartja, életellenessége pedig éppen abból fakad, hogy tagadja az ember bioantropológiai sajátosságait.
Technológia és hagyomány
Mindez azonban csak az egyik oldala Faye gondolatvilágának. Oswald Spengler az európai racionalitást faustinak nevezte, ami alatt egy dinamikus, a valóságot felfedező és alakító, valamint a jövőt igenlő világszemléletet értett. Faye ennek mentén haladva vette pártfogásába a világ plasztikusságát biztosító technológiát. Nem rettent vissza a biotechnológiának adott szabad úttól sem, úgy vélve: a civilizáció által megnövekedett elvárásrendszer csak az ember biológiai struktúrájának javítása révén küszöbölhető ki. Ez a társadalom adaptivitásának fontos eleme, nem ellentétes a hagyománnyal. Sőt! A technológiát a hagyománnyal kiegyensúlyozva kell gyakorlatba ültetni. Ez az archeofuturizmus lényege – a hatékonyság és kontroll formába öntése, értelmessé tétele az értékek és szokások világa révén. Archaikus társadalomszervezés ultramodern formában.
A civilizáció a mai formájában nem menthető meg, a teljes összeomlás elkerülhetetlen, így egy már katasztrófa utáni korra kel felkészülnie a jobboldalnak. Felülvizsgálva a francia radikális konzervatív Charles Maurras nacionalizmusát, Faye harmadik tézise szerint ez birodalom létrehozását kényszerítené ki; meglátása szerint a civilizációs vagy etnikai tömbök jelentik a jövő politikai formáját. Tehát a nemzetállami szerveződést elégtelennek vélte, helyette egy lokális autonómiákkal működő „Euroszibéria” mellett tette le a voksát. Faye úgy látta: amennyiben Európa nem szakít a nemzetállami formákkal, akkor Amerika félgyarmataként alávetett helyzetbe kerül. Ez a formaváltás egyben a modern demokráciától vett búcsút is jelentené. Ez azonban nem gyengítené, hanem éppen erősítené a népszuverenitást, ugyanis a modern demokrácia nem az emberek, hanem az „illegitim kisebbségek” érdekeit védi. Helyette egy gyakori népszavazásokon alapuló, erőteljes politikai döntéshozatallal bíró rendszert javasolt, mégpedig a „nép” jelentésének újrameghatározásával: a gyökértelen városi lakosság, az olvasztótégely jellegtelen tömege helyett a saját kulturális hovatartozására büszke és tudatos emberek szerves összetartozását képviselné.
A nép visszatér azzá, ami mindig is volt a modernitás rövid közjátéka előtt: etnosz, egy kulturális és biológiai közösség
– írja.
Felértékelődő vallás
Faye a fogyasztói társadalom fenntarthatatlansága kapcsán jegyezte meg, hogy a társadalmak nagyobbik része kénytelen lesz visszatérni a mezőgazdasághoz, valamint a premodern technológián alapuló gazdasági modellhez. Afrika például egészében rákényszerülne erre, de a dél-amerikai államok egy jelentős része is. Az emberiség kisebbik része magas szintű technológiai környezetben élnének.
A vallás Faye szerint újra fel fog értékelődni Európában, ez azonban nem a hagyományos kereszténység reneszánszát hozza el. Az ateizmus jelentette szellemi űrt az iszlám ugyan betölthetné, azonban rugalmatlan dogmatizmusa ellentétben áll a fausti racionalitással, ezért Faye alkalmatlannak vélte a feladatra.
A New Age mozgalmak kapcsán kiemelte: olyan vallásra van szükség, amely strukturált és jól szervezett, homogén egységet alkot. A vallásban is kétszintes modellt képzelt el: egy ritualizált, babonás és népies kereszténységet a tömegeknek, valamint a „filozófusok vallását” az elitnek.
Prognózisai a maguk teljességében – egyelőre – nem igazolódtak be, azonban a főbb tendenciák tekintetében a francia gondolkodó meglátásai helyesnek bizonyultak. Alapműve teljes mértékben betölti a szerző által szánt „ideosokk” funkcióját: hol megdöbbentő, hol lenyűgöző, hol pedig felháborító. Faye-t alapgondolata – miszerint a liberális modernitás épp saját hordozóit pusztítja el – teszi különösen aktuálissá a kortárs gondolkodók számára.
