Nézzük röviden az elsőt! Spengler utal arra, hogy a születőfélben levő új arab kultúra – amelyet ő mágikus kultúrának is nevez – első évszázadait még a hanyatló Római Birodalom keretein belül töltötte el. Önálló stílusát, saját formanyelvét ekkor még nem bonthatta ki – mert elnyomta a nyugati (római) világ –, ám művészetének, politikai felfogásának meghatározó elemei már ekkor világosan megjelennek: ezért nevezi – egy új térszimbolika korai példájaként – a Hadrianus által újjáépített római Pantheont a világ első mecsetének, Diocletianus császárt pedig az első kalifának. A Római Birodalom bukása után e kultúrára egy ideig Bizánc, majd a perzsa birodalom telepedett rá.

És Oroszország? Spengler e kultúra zsengéit az ősorosz moszkvai fejedelemségben pillantja meg; ennek teljes kifejlődését szintén a fausti kultúra akadályozta meg, mégpedig két lépésben. Az első Nagy Péter cárnak tulajdonítható; ő idegen, nyugatról átvett reformok sokaságával térítette el az orosz fejlődést az eredendő pályájától. A petrinizmus korszaka egészen a XX. század elejéig tartott. A második pedig azon mozgalomnak tudható be, amelyet végső soron az első fejlesztett ki magából, újból idegen igát rakva az orosz nép nyakába: ez pedig a bolsevizmus.

(Zárójelben: az a gyűlölet, amelyet a mai Nyugat nemcsak az aktuális orosz politika, hanem az orosz kultúra iránt is mutat, korántsem újkeletű: csaknem ezeréves múltra tekint vissza, az 1054-es egyházszakadástól kezdve folyamatosan jelen volt, és időről időre újra fellobbant. Kivételt csak azok a pillanatok jelentettek, amikor Európának, a Nyugatnak szüksége volt az oroszságra, például arra, hogy felszabadítsa a kontinenst Napóleon vagy Hitler uralma alól.)

Az eddigieket összegezve és Spengler gondolatát követve megállapítható, hogy végső soron mindkét esetben a nyugati, fausti civilizáció volt az, amely megakadályozta, hogy akár az arab, akár pedig az orosz kultúra a maga saját útján bontakozzon ki, pályáját befussa. 

A jelzett okok – elsősorban a történeti pszeudomorfózis – következtében sem az arab, sem az orosz világ nem jutott még olyan végső nyugvópontra, mint a nyugati: ellenkezőleg, mindkét kultúra lezáratlan, nyitott, egyszóval „elintézetlen”. S ez az, ami igazán aggodalomra ad okot; mert nem tudjuk, mivé válnak, mi lesz belőlük.

A halódó fausti világ most épp ezzel a két kultúrával áll éles ellentétben. Az elmondottak alapján megállapítható, hogy a jelenlegi konfrontáció magyarázatához kevés néhány felszíni gazdasági vagy politikai tényező; a mélyben évezredes törésvonalak húzódnak. Spengler, mint mindig, arra tanít, hogy érdemes a dolgok mélyére nézni. Mintha már száz évvel ezelőtt megsejtette volna azt, ami a nyugati civilizációnak jelenleg súlyos kihívást jelent.

De ez még nem minden. A jelenlegi nyugati – elsősorban európai – világot két halálos veszély fenyegeti: az egyik az energia, a másik a demográfia vonatkozásában. Addig, amíg Európa egy évszázaddal ezelőtt bővében volt mind az energiahordozóknak (gazdag széntelepek), mind pedig a gyermekeknek, könnyen diktálhatott a világnak. Napjainkra viszont mindkét forrás kiapadt. S épp a fentebb említett két kultúra, 

Ez a kultúra nem tehet arról, hogy területén nincsenek minden igényt kielégítő olaj- vagy földgázmezők. De arról már igenis tehet, hogy a demográfia területén siralmas állapotok vannak. S ha ilyen helyzetben még azzal a hatalommal is szükségtelenül konfrontálódik, amelyik képes volt és lenne ezután is energiával ellátni, akkor ez azt jelenti, hogy nemcsak a fennmaradási ösztöneit veszítette el, hanem már a józan eszét is.

Spengler, azt illetően, hogy elmélete mennyire helytálló, nyugodtan pihenhet.

A szerző filozófiatörténész, professor emeritus, a Professzorok Batthyány Körének tagja

Borítókép: Afrikai és európai vezetők az Afrikai Unió és az Európai Unió képviselőinek a G20 részeként rendezett csúcstalálkozóján az indonéziai Bali szigetén 2022. november 15-én  (Fotó: AFP/Ludovic Marin)