Lássunk néhány jellegzetes kampányt a közelmúltból! Néhány évvel ezelőtt, 2017 októberében indult el a #metoo kampánya; lángja úgy csapott a magasba, mint valami inkvizíciós máglya tüze – mindenki e lelkesedés tüzében égett. Egymást követték a feljelentések, az olykor teljesen alaptalan, üzleti érdekből vezérelt vádaskodások, az alázatos megkövetések; végül elenyészett az egész, jóllehet a kiváltó okok minden bizonnyal napjainkban is fennállnak. Néhány évvel ezt megelőzően (2011-ben) tűnt fel a színen az „occupy” mozgalma. Ez a tetőpontját 2020-ban érte el Seattle „Autonóm zónájának” létrehozásával. Azonban ezek a mozgalmak is kérészéletűek voltak, a lelkesedés egy idő után lelohadt, unalomba fordult át.

A szintén korábbi keltezésű, de csúcspontját 2020-ban elérő Black Lives Matter kampányát hasonló hév, pusztító akarat, leszámolási düh szította. Jaj volt annak, aki fel merte emelni a szavát ezzel szemben, miközben a faji diszkrimináció elleni jogos tiltakozás békésen megfért a bevásárlóközpontok, nagyáruházak szisztematikus kifosztásával. Aztán ez a mozgalom is a többi sorsára jutott. Néhány év elteltével már alig emlékszünk rá, jóllehet a kiváltó okok némelyike még ma is fennáll. Ugyanezen években alakult ki a szobordöntögető cancel culture, az eltörlés „kultúrájának” kampányára is, hasonló eredménnyel. 

Ehhez hasonló kampányok nemcsak a nyugati demokráciákat jellemzik, hanem jelentősek voltak a totalitárius diktatúrákban is, a szélsőjobboldalon éppúgy, mint a szélsőbaloldalon (gondoljunk például Mao Kínájára és a vörösgárdisták kampányára az értelmiség ellen).

Mi következik mindebből? Semmiképpen sem az, hogy Trump elnöksége idején nincs szükség kampányra, s hogy a konzervatív jobboldal minden további nélkül sutba dobhatja ezt a politikai eszközt. Épp a magát progresszívnek nevező oldal mutatta meg, hogy a kampányüzemmód manapság nemcsak szükséges, hanem egyenesen nélkülözhetetlen eleme a politikai életnek. Efölött éppenséggel lehet, de nem érdemes sajnálkozni. Inkább arról van szó, hogy 

Lehetőséget kapunk arra, hogy újból visszatérjünk ahhoz a természeti rendhez, amelyhez az ember évezredek során tartotta magát, és amelyet csak az utóbbi néhány évtizedben próbált letarolni egy erőszakos kisebbség. Jobban járunk, ha nem úgy próbáljuk biztosítani a nők valódi emancipációját, hogy – erőszakos nemváltás révén – a női mivoltnak még a puszta létét is tagadjuk, hanem úgy, hogy maximális tiszteletben részesítjük a nőiség teljes természetes gazdagságát, beleértve ebbe legszebb virágát, az anyaságot is. Újból előttünk áll annak esélye, hogy ne szégyenkezve tekintsünk vissza a történelmi múlt némely valóban bírálandó eseményére, például a gyarmatosítás folyamatára, hanem legyen bátorságunk ahhoz, hogy annak egészét mind annak pozitív hozadékaival, mind negatív félresiklásaival együtt értékeljük. S 

Akkor teszünk hozzá valóban sokat a világ jobbításához, ha a konzervatív-patrióta oldal a hamar ellobbanó kampányok útjelzéseit, azok nélkülözhetetlen elemeit is felhasználva úgy kezd hozzá a Trump nevével fémjelzett fordulat megvalósításához, hogy számot vet azzal, mindezt tennie kell a kampány után is, hosszú éveken át tartó erőfeszítéssel, elszánt és tisztességes fáradozással. S ha mindez megtörténik, akkor nem szégyenkezve, hanem emelt fővel adhatjuk át az utódainknak ezt a világot.

A szerző filozófiatörténész, a Professzorok Batthyány Körének tagja