idezojelek

Mit jelent a konzervatív forradalom?

A mi korunkban a haladást a természeteshez, a normalitáshoz való visszatérés jelenti.

Csejtei Dezső avatarja
Csejtei Dezső
Cikk kép: undefined

Meglehet, az olvasó összevonja szemöldökét, amikor a címben jelzett szavakat egymás mellett látja. Hogy is van ez? Nem azt sulykolták a fejébe szinte gyermekkora óta, hogy a forradalom a haladással, a progresszióval áll rokonságban, annak ellenzői pedig az ellenforradalom képviselői? 

Nem egészen ez a helyzet. A konzervatív forradalomnak nevezett jelenség a megnevezéssel együtt több mint százéves múltra tekint vissza. Létrejöttének értelmezése beleillik abba a jelentéstani perpatvarba, amely már hosszú ideje folyik a bal- és a jobboldal között. Az előbbiek ugyanis már jó kétszáz éve lefoglaltak maguknak bizonyos szavakat – ilyen a „forradalom”, a „munkás”, a „szocializmus” stb. –, ezeket kizárólag baloldali értelemben lehetett, kellett és illett használni. A „konzervatív forradalom” kifejezés kapcsán a forradalom szó nagy történelmi visszaperlésének lehetünk tanúi. 

A konzervatív forradalom kifejezés születési ideje és helye az első világháború utáni Németországban keresendő. Ott terebélyesedett erős irányzattá ez a mozgalom, amely élesen szemben állt mind a baloldali-forradalmi kommunizmussal, mind pedig az ott hatalomra jutó liberalizmussal, de bírálattal illette a régi rendszert visszaállítani akaró ókonzervatív törekvéseket is, ugyanakkor sok tekintetben markánsan elhatárolódott a kialakulóban levő nemzetiszocializmustól.

 Főbb képviselői, köztük Oswald Spengler, Ernst Jünger és Carl Schmitt is egyrészt gyors, radikális változásokat akartak – innen a „forradalom” kifejezés –, másrészt a hagyományos értékekhez való (újszerű) visszatérést: ez magyarázza a „konzervatív” szó használatát. Az újabb kutatások (lásd Békés Márton hasonló című könyvét) arra is fényt derítettek, hogy a német konzervatív forradalomhoz hasonló irányzatok, mozgalmak csaknem egész Európában, sőt még az angolszász világban is elterjedtek, főleg a két világháború közötti időszakban. A marxista irodalom viszont vagy egyáltalán nem vett tudomást e mozgalmak létezéséről, vagy pedig ha igen, megpróbálta egyneműsíteni azokat a nemzetiszocializmussal, annak barna mocsarával. Így fogalmazódott meg az a Lukács Györgyhöz, a dogmatikus marxizmus egyik vezéralakjához kötődő hajmeresztő állítás, hogy André Malraux De Gaulle Goebbelse. Józan gondolkodású értelmiségi ilyen mondatot nem ír le.

Mivel a „konzervatív forradalom” kifejezést a balliberális felfogás évtizedeken át háttérbe szorította, gyalázta, ezért azokat a radikális jobboldali irányváltásokat sem illették e megnevezéssel, amelyek megérdemelték volna; ilyen volt a Margaret Thatcher vagy Ronald Reagan nevéhez fűződő fordulat. De még ezen is túltesz az a földindulás, melyet Donald Trump elnöksége indított el. 

Ha lehet ezt mondani, a „konzervatív forradalom” első ízben Trump elnöksége alatt jutott valóban hatalomra. A Trump által elindított radikális fordulat előtt még ma is meghökkenve és értetlenül áll a balliberális és neomarxista világ – főleg Nyugat-Európában –, fel sem fogják igazi horderejét. 

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

De miben is áll tartalmilag Trump konzervatív forradalma? Célszerű a hagyományos konzervatív felfogás három pilléréből mint alapértékből kiindulni. Ezek: Isten, haza, család. Az első az embernek a transzcendenciához való viszonyát rögzíti, a második a tágabb, a harmadik pedig a szűkebb közösséghez tartozását fejezi ki. E három értékre már évszázadok óta össztűz zúdul. Az első támadás Isten ellen indult még a XVIII. századi felvilágosodás idején, Nietzsche éles szemmel így diagnosztizálta annak végkifejletét: Isten halott. Ezzel párhuzamosan elindult a harc a haza ellen is, először a proletár internacionalizmus, majd a globalizmus és a multikulturalizmus formájában; ez tette ki a XX. század nagy részét. Végül, a XXI. században a család is össztűz alá került, elsősorban a genderelmélet (és annak iszonytató gyakorlata) egyes válfajaiban. 

Mi a közös e több évszázada tartó, hagyományos értékeket tagadó pergőtűz egyes fázisaiban? Először is az, hogy mindhárom nagy támadás a „haladás” jegyében, azt hangoztatva fogant, így fel sem merülhetett, hogy e támadások megkérdőjelezhetők ebből a szempontból. Másodszor pedig az, hogy mindhárom támadás olyan szélsőséges formákig jutott el, hogy ez már kollektív elmebajnak, abnormalitásnak nevezhető. 

Ezzel szemben 

a Trump által képviselt konzervatív forradalom a normalitáshoz való visszatérés. S ebben van nagy ereje, mert az emberek többsége még a normalitás jegyében gondolkodik, hála az égnek. Védelmébe veszi azt, ami természetes, s hadat üzen a természetellenességnek. Vissza a normalitáshoz, vissza az eredethez! – ez lehet jelenkorunkban a konzervatív forradalom jelszava. 

A „haladás” zászlaja alá annak szélsőséges értelmezésével, a fogalom kisajátításával az utóbbi időben az abnormalitás hívei gyülekeztek. A Trump által elindított konzervatív forradalom viszont történelmileg nemhogy nem haladásellenes, hanem ellenkezőleg, a haladást most a normalitáshoz való visszatérés jelenti. Ennek ellenzői, vagyis a neomarxizmus és a balliberalizmus képviselői a tulajdonképpeni maradiak, a begyöpösödött Pató Pálok. A haladás zászlaja napjainkra kihullott kezükből; a konzervatív forradalom képviselőinek kell magasba emelni. 

Közeledünk március idusa, nemzetünk egyik nagy ünnepe felé. Vajon lehet-e párhuzamot vonni 1848 forradalma és a jelenleg zajló konzervatív forradalom között? Nagyon is, mégpedig az alábbi módon. Először az életkor felől közelítünk. Megszoktuk, hogy a forradalmak élén a történelemben általában a fiatal korosztályok állnak, nem véletlenül beszélünk márciusi ifjakról. Mára viszont fordult a kocka: az idősebb nemzedékek – az élettapasztalat birtokában – éppúgy vezethetnek forradalmi folyamatot; így van ez a jelenlegi konzervatív forradalom esetében is, az élén – Donald Trump személyében – egy csaknem nyolcvanéves öregúr áll. 

Ám a döntő pont most következik. 

Vitathatatlan, hogy a ’48-as ifjak a progresszió oldalán álltak, ennek legfőbb követelései Kölcsey megfogalmazásában: „Jelszavaink valának: haza és haladás”. S mi a helyzet napjainkban? Mi a helyzet most, amikor a haladás a normalitás és a hagyományos értékek védelmezőinek oldalára került át? Konkrét személyek szimbolikáját használva ki lehet jelenteni, hogy a Petőfik, Vasvárik, Jókaik mai örökösei a Trumpok, Salvinik, Orbánok, Ficók;

 a haladásellenes erők, korunk Metternichjei oldalán pedig a maradi brüsszeliták, az Ursula von der Leyenek, Kaja Kallasok, Daniel Freundok és hazai szekértolóik vannak; ők még mindig a közelmúltba belemeredve és értetlenül állnak, nem fogják fel, mi történik valójában. 

Ízlelgetem a mondatot: Ursula von der Leyen mint Brüsszel Metternichje – szokatlan, de hiteles kép. Mégpedig azért, mert hordozója sem a hazát nem képviseli – senkinek a hazáját sem –, sem pedig a haladást. S gondolatban elnézést kérek Metternichtől, hogy a nevét ilyen összefüggésben használtam.

A szerző professor emeritus, a Professzorok Batthyány Körének tagja

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

Hollandia aggasztó kormányozhatatlansága

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Éljen gusztus 20., kotmányunk ünnepe!

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Orbán Viktor De Gaulle szerepében

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

A sokszínűség idiótái

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.