De miben is áll tartalmilag Trump konzervatív forradalma? Célszerű a hagyományos konzervatív felfogás három pilléréből mint alapértékből kiindulni. Ezek: Isten, haza, család. Az első az embernek a transzcendenciához való viszonyát rögzíti, a második a tágabb, a harmadik pedig a szűkebb közösséghez tartozását fejezi ki. E három értékre már évszázadok óta össztűz zúdul. Az első támadás Isten ellen indult még a XVIII. századi felvilágosodás idején, Nietzsche éles szemmel így diagnosztizálta annak végkifejletét: Isten halott. Ezzel párhuzamosan elindult a harc a haza ellen is, először a proletár internacionalizmus, majd a globalizmus és a multikulturalizmus formájában; ez tette ki a XX. század nagy részét. Végül, a XXI. században a család is össztűz alá került, elsősorban a genderelmélet (és annak iszonytató gyakorlata) egyes válfajaiban. 

Mi a közös e több évszázada tartó, hagyományos értékeket tagadó pergőtűz egyes fázisaiban? Először is az, hogy mindhárom nagy támadás a „haladás” jegyében, azt hangoztatva fogant, így fel sem merülhetett, hogy e támadások megkérdőjelezhetők ebből a szempontból. Másodszor pedig az, hogy mindhárom támadás olyan szélsőséges formákig jutott el, hogy ez már kollektív elmebajnak, abnormalitásnak nevezhető. 

Ezzel szemben 

A „haladás” zászlaja alá annak szélsőséges értelmezésével, a fogalom kisajátításával az utóbbi időben az abnormalitás hívei gyülekeztek. A Trump által elindított konzervatív forradalom viszont történelmileg nemhogy nem haladásellenes, hanem ellenkezőleg, a haladást most a normalitáshoz való visszatérés jelenti. Ennek ellenzői, vagyis a neomarxizmus és a balliberalizmus képviselői a tulajdonképpeni maradiak, a begyöpösödött Pató Pálok. A haladás zászlaja napjainkra kihullott kezükből; a konzervatív forradalom képviselőinek kell magasba emelni. 

Közeledünk március idusa, nemzetünk egyik nagy ünnepe felé. Vajon lehet-e párhuzamot vonni 1848 forradalma és a jelenleg zajló konzervatív forradalom között? Nagyon is, mégpedig az alábbi módon. Először az életkor felől közelítünk. Megszoktuk, hogy a forradalmak élén a történelemben általában a fiatal korosztályok állnak, nem véletlenül beszélünk márciusi ifjakról. Mára viszont fordult a kocka: az idősebb nemzedékek – az élettapasztalat birtokában – éppúgy vezethetnek forradalmi folyamatot; így van ez a jelenlegi konzervatív forradalom esetében is, az élén – Donald Trump személyében – egy csaknem nyolcvanéves öregúr áll. 

Ám a döntő pont most következik. 

 a haladásellenes erők, korunk Metternichjei oldalán pedig a maradi brüsszeliták, az Ursula von der Leyenek, Kaja Kallasok, Daniel Freundok és hazai szekértolóik vannak; ők még mindig a közelmúltba belemeredve és értetlenül állnak, nem fogják fel, mi történik valójában. 

Ízlelgetem a mondatot: Ursula von der Leyen mint Brüsszel Metternichje – szokatlan, de hiteles kép. Mégpedig azért, mert hordozója sem a hazát nem képviseli – senkinek a hazáját sem –, sem pedig a haladást. S gondolatban elnézést kérek Metternichtől, hogy a nevét ilyen összefüggésben használtam.

A szerző professor emeritus, a Professzorok Batthyány Körének tagja