A hagyományos katolikus egyháztörténetírás egyik alapelve, hogy az egyházmegyék és a központi egyházigazgatási szervek históriáját – élükön az Apostoli Szentszék egyes intézményeiével – a főpásztorok hivatali ideje mentén foglalják össze. Természetesen nincs ez másként a római katolikus egyház feje, a pápa esetében sem. Ezért egyértelműen kijelenthető, hogy májusban, XIV. Leó megválasztásával új korszak kezdődött a katolicizmus történetében. Ennek az érának a nyitányáról szól Rónay Tamás külpolitikai újságíró XIV. Leó – A remény pápája című könyve.
Maga a szerző is elismeri munkájában, hogy XIV. Leó pontifikátusának első néhány napja után került nyomdába a könyv, így aztán az inkább a katolikus egyház elmúlt néhány évéről, a katolicizmust érintő kortárs hitéleti, egyházkormányzati, lelkipásztori, társadalmi, geopolitikai és egyéb kihívásokról, illetve Robert Prevostnak a pápai szolgálata megkezdése előtti életéről, szerzetesi, nevelői és lelkipásztori munkásságáról szól. Olvashatunk benne a XX–XXI. századi pápaválasztásokról, az idei konklávén esélyeseknek tartott bíborosok életútjáról és jelentőségéről, XIV. Leó megválasztásának körülményeiről, a zárt ajtók mögött zajló tárgyalásokról és szavazásokról kiszivárgott információkról, valamint természetesen az egyházfő életútjáról, személyiségéről, lelkipásztori alkatáról is.
Ez utóbbinak jó illusztrációja a közvetlenül megválasztása után elmondott első pápai beszéde, amelyben így fogalmazott: „Szent Ágoston fia vagyok, Ágoston-rendi szerzetes. Szent Ágoston azt mondta: »Veletek vagyok keresztény, értetek vagyok püspök.« Ennek szellemében haladhatunk mindannyian együtt az Isten által számunkra előkészített haza felé. […] Együtt kell keresnünk, hogyan lehetünk misszionárius egyház, olyan egyház, amely hidakat épít, párbeszédre törekszik, mindig nyitott, hogy befogadjon – mint ez a tárt karokat szimbolizáló tér –, hogy befogadjon mindenkit, mindazokat, akiknek szüksége van szeretetünkre, jelenlétünkre, akik párbeszédre és szeretetre vágynak.”
