A hosszú XIX. század végétől a második világháborúig eltelt időszakban alapvető változásokon ment keresztül a nők társadalmi szerepe és ennek köszönhetően testképük. Czingel Szilvia kultúrantropológus Sissitől az 1940-es évekig vizsgálja a női test alakváltozatait.
A békebeli bálokra gondolva pasztellszínekbe öltöztetett, cukormázas habcsókokra emlékeztető hölgyek és előttük elegánsan meghajló urak képe jelenik meg az ember előtt. Sissitől Scarlettig ugyanaz a vonalvezetés érvényesült: a fűző homokóraalakot kreált, amelyet a habos-babos felsők és a krinolinnal óriásivá növelt szoknyák még inkább hangsúlyoztak. Az 1900-as évek elejét a Gibson-lányok uralták: a magas, karcsú, feltornyozott hajú szépségek már nem otthon ültek, inkább mozogni, biciklizni jártak, sokkal önállóbbak és függetlenebbek voltak anyjuknál. Legalábbis Nyugaton. Magyarországot a ferencjóskai udvar nosztalgiája határozta meg, Zita pedig túl későn, túl rövid ideig (ráadásul a háború alatt) lett királyné ahhoz, hogy itthon is elterjessze a modern nő előképét.
A trianoni konszolidáció és a világháborús örökség azonban Magyarországra is elhozta a változást. Az 1920-as években a női sziluett átalakult, a hölgyeket már nem fűző szorította, hanem maguknak kellett karcsúságukról gondoskodniuk. A filigrán Coco Chanel, aki híresen magára szabta ruháit, pedig végképp fogyasztásra ítélte nőtársait, ha nem akartak hordónak kinézni a fiús ruhákban.
Czingel Szilvia ezt a változást vizsgálja új könyvében, hogy a világháborúk, a női munkavállalás elterjedése, az iparosodás és a bohém jazzkorszak hogyan változtatta át a magyar nők életét. Megjelent a bubifrizura, a rendszeres testmozgás, a vízparti nyaralás, a modern fehérneműk és a smink. Mindez a nyugati mintáktól eltérően erőteljes határvonalat húzott egyrészt az arisztokrácia, a polgárság különböző rétegei és a parasztság között, illetve a vidék és a város között. A női test alakváltozatai című könyv kiválóan mutatja be ezeket az eltéréseket, ám a nemzetközi összehasonlítással sokszor adós marad. Bár számos példát kapunk a szépség- és a divatipar különféle termékeinek megjelenéséről külföldön, a hazai helyzet nemzetközi kontextusa sokszor elsikkad. Kárpótol ugyanakkor az arisztokrácia és a nagy-, közép-, illetve kispolgárság, a polgárság és a parasztság, illetve a kettő között tengődő cselédség ellentéteinek bemutatása a női szerepeken és a megjelenéshez való viszonyon keresztül.
Hiba ugyanakkor, hogy ezt a valóban érdekes és bonyolultan szövött viszonyrendszert Czingel Szilvia többszörösen ismétli az elemzés során, vissza-visszatérve ugyanarra a gondolatra, de kihagyva például olyan összefüggéseket, hogy míg a húszas-harmincas évek fordulóján a magyar szépségek európai versenyek előkelő helyezettjei lettek (Simon Erzsébet el is nyerte a Miss Európa címet), és még a második világháború során is legendák szóltak a magyar nők szépségéről, az orosz invázió, illetve a sorozatos támadások nyomán a korabeli beszámolók szerint „megcsúnyultak” a hazai nők.
Czingel Szilvia inkább Simon Erzsébet és Gál Júlia (Miss Európa második helyezett) történetére összpontosít, illetve arra, hogy zsidó származásuk milyen problémákat okozott. Itt újabb érdekes ellentmondást tár fel: az ünnepelt szépségek nemzetisége vagy vallása volt-e fontosabb. Erre a kor Európája és Magyarországa más-más válaszokat adott.
A könyv informatív, sok adatot tartalmazó tanulmány, amelyet azonban nem mindig egyszerű olvasni az elnagyolt tagolás miatt. Akit érdekel, miként alakultak a mai nők által követett elvárások és a szépségideálok, mégis élvezettel forgathatja a kiadványt.
(Czingel Szilvia: A női test alakváltozatai 1880–1945. Jaffa Kiadó, Budapest, 2020, 254 oldal. Ára: 3499 forint)
