Ezután brit, svájci, ír, német, dán, alaszkai és connecticuti történészek és természettudósok az egész világról összegyűjtötték a különböző tudományágak bizonyítékait: többek között fák évgyűrűinek az éghajlatról tanúskodó adatait és barlangok kőzetrétegeinek mintáit. Számítógépes szimulációval vizsgálták a vulkáni tevékenység idő- és térbeli hatásait az adott időszakban, hogy jobban megértsék, hogy befolyásolta az esemény az éghajlatot és a történelmet.
Eredményeik azt mutatták, hogy az Okmok kitörése utáni két év az északi félteke utolsó 2500 évének egyik leghidegebb időszaka, az erupció utáni évtized a negyedik leghidegebb volt. A klímamodellek szerint a nyár és az ősz akár átlagosan hét Celsius-fokkal is hűvösebb lehetett, a csapadék nyáron 50-120 százalékkal, ősszel akár 400 százalékkal haladta meg a szokásost Dél-Európában.
„Valószínű, hogy a szélsőséges esőzések és a hideg csökkentették a termés mennyiségét, élelmezési problémákhoz vezettek. Ez megmagyarázza a korabeli források hidegről, éhínségről, élelemhiányról és betegségekről szóló beszámolóit” – mutatott rá Joe Manning, a Yale Egyetem történésze.
A tanulmány szerzői elismerik, hogy egyéb tényezők is hozzájárultak a római köztársaság és a Ptolemaioszok Egyiptomának bukásához, az Okmok második, hatalmas erupciója és következményei azonban tagadhatatlanul jelentős szerepet játszottak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!