Egy vezérkari tiszt, aki túlélte a doni poklot: Lovag Kern Károly vezérkari őrnagy

1943. január 12-én Urivnál a szovjet 40. hadsereg erőszakos felderítése vezette be a küszöbön álló ellenséges támadást.

A Ludovika Akadémián 1930-ban végezte el, de ezen esztendőben a hagyományoktól eltérően nem augusztus 20-án, hanem I. Ferenc József emléke előtt tisztelegve, az uralkodó születésének centenáriumán, augusztus 18-án történt a hadnagyavatás.

Csapatszolgálatát a budapesti „József Nádor” 2. honvéd gyalogezrednél kezdte meg. 1933. november 1-jén lépett elő főhadnaggyá. Jelentkezett a budapesti Hadiakadémiára, s felvételét megelőzően 1936 és 1937 folyamán az osztrák hadseregben teljesített szolgálatot, ahol remek sítudását is fejleszteni tudta. 1940. május 20-án abszolválta a Hadiakadémiát – miközben 1940. május 1-jén kapta meg századosi rendfokozatát –, és vezérkari próbaszolgálatát az egri állomásparancsnokságon töltötte az I. c. (anyagi) osztály vezetőjeként.

Az erdélyi országgyarapításban mint az egri 20. gyalogdandár vezérkari főnöke tevékenykedett, majd 1941. április 1-jén került a vezérkari testületbe. Az erdélyi országgyarapításban való részvételéért megkapta az Erdélyi Emlékérmet (1941. június 18.), valamit eredményes vezérkari munkájáért a Kormányzói Dicsérő Elismerést (1942. március 31.). 1941. december 29-én feleségül vette modrai Kovách Erzsébetet, házasságukból két gyermek született.

1942. június 29-én kapott hadibeosztást, a 20. könnyű hadosztály vezérkari főnökeként vonult el Egerből a magyar 2. hadsereg hadműveleti területére. 1942. október 30-án lépett elő őrnaggyá. 1943. március 5-ig volt az egri seregtestnél, ezen időszakban érdemelte ki a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét hadiszalagon a kardokkal (1943. május), a Bronz Signum Laudist hadiszalagon a kardokkal (1943. március 31.), a Tűzkereszt 1. fokozatát, valamint a német Vaskereszt II. osztályát (1942. december 28.).

Az egri seregtest eredetileg a magyar 2. hadsereg miskolci VII. hadtestének alárendeltségébe tartozott, s a hadsereg harmadik kiszállítási lépcsőjében került ki a Donhoz. Részt vett az uriv–sztorozsevojei szovjet hídfő felszámolását célzó támadásokban (1942. augusztus 10., szeptember 9–16.), amelyek során jelentős veszteségeket szenvedett. Az 1943. január 12-i urivi szovjet betörést követően Sztorozsevojénál két napon keresztül próbálta állásait megtartani, majd osztozott a magyar expedíciós hadsereg zömétől elszakított III. hadtest sorsában és elképesztő veszteségek árán tört magának utat a szovjet bekerítésből (Doni hadműveleti tevékenysége során példának okáért az egri 14. honvéd gyalogezred 4300 fős állományából véres vesztesége 1933 fő volt, vagyis létszámának 45 százaléka!) 

A fiatal vezérkari törzstiszt helytállását a 20. könnyű hadosztály parancsnoka, vitéz Vasváry Frigyes vezérőrnagy külön kiemelte: „a./ lovag Kern Károly vk. [vezérkari] őrnagy áthelyezése folytán a ho. [hadosztály] kötelékéből kivált.

Mint a ho. vezérkari főnöke 1940. juniusától kezdve teljesitett a ho-nál szolgálatot. A mozgósitást megelőző két esztendő alatt végzett áldozatos munkájának nagy része van abban, hogy a 20.k.ho. [könnyű hadosztály] teljes harckészséggel lépett a hadmüveleti területre.

A mozgósitás, a felvonulás és a Don-ra való előremenet alatt minden nehézséggel dacolva a számára is ujszerü orosz viszonyokhoz alkalmazkodva kezdeményezően vette ki részét a ho. vezetésében és parancsnokának már ekkor nélkülözhetetlen támasza, munkatársa volt.

A ho. első bevetése alkalmával az augusztus 10.-i ütközet alatt kezdeményező javaslatokat tett beteg hadosztályparancsnokának, melyekkel bebizonyitotta, hogy a mindenkori helyzeteket mindenkor helyesen ismerte fel és helyesen itélte meg.

Az első bevetés után következő védelmi harcok idején uj hadosztályparancsnoka oldalán kemény, fanatikus elszántsággal igyekezett a megujuló orosz támadások elháritásában elért sikereket a csapatok támadó szellemének megerősitésére, fokozására kihasználni és a ho. harckészségét erkölcsileg minden rendelkezésre álló eszközzel az elérhető legmagasabbra fokozni.

1942.IX.9-16.-i sikeres támadás alatt bizakodó és kezdeményező magatartásával az új ho.parancsnokának is nélkülözhetetlen támasza volt.

A téli védelmi vonal kialakitásának pillanatától kezdve éjt nappallá tevő munkával az első vonalakban is személyes jelenlétével támogatta nehéz munkájában a hadosztály csapatait.

1942. október 3.-án, midőn előljáró német hadtestparancsnoka, hadosztályparancsnoka és a 14.gy.e. [gyalogezred] parancsnoka [Willibald Freiherr von Langermann und Erlencamp páncélos tábornok, a német XXIV. páncéloshadtest parancsnoka, vitéz Nagy Géza ezredes, a 20. könnyű hadosztály parancsnoka és vitéz Mike József ezredes, az egri „Dobó István” 14. honvéd gyalogezred parancsnoka] szeme előtt estek el és életét maga is csak a Gondviselésnek köszönhette, e sulyos csapás, amely őt személy szerint is érintve, szeretett előljáróitól fosztotta meg, – sem tántorithatta meg őt lelkes és áldozatos munkájában; sőt megerősitette elszántságát és kitartását.

Lelkes, buzgó munkássága is hozzájárult, hogy az előljáró német páncélos hadtestparancsnokság a ho-nak nemcsak hősi teljesitményeit, hanem vezetését is elismerte és méltányolta.

A januári orosz tél elháritó harcaiban éppugy, mint annak előkészitésében, elszánt nyugalmával, mindenre kiterjedő, részleteiben is megfontolt tevékenységével parancsnokának és az egész vezetésnek támasza, pillére volt. Az, hogy a ho. csapatai állásait tartották az igen erős és állandóan megismétlődő orosz tömegtámadásokkal szemben, nagyrészben a ho. vkf. [vezérkar főnöki] tevékenységének is köszönhető. De Kern vk. őrnagy később is, mikor az ellenség oldal és hátbatámadása a ho-t kényszeritette, hogy állásait feladja, dacos, kemény elszántsággal és személyének fentartásnélküli [sic!] latbavetésével igyekezett a védelemnek ujabb és ujabb szervezésével az orosz térnyerést lassitani.

I.25-30-ig, mint a Deseő csoport [azaz a dr. nemes Deseő László vezérőrnagy, a szombathelyi III. hadtest tüzérparancsnokának alárendeltségébe tartozó magyar és német alakulatok] vezérkari főnöke igen nehéz körülmények között, nagy területen elszort, vegyes csapatkötelékekből álló körvédelmek széttagolt harcainak, vezetésének harcaiban tünt ki és feladatát nagy tulerejü elg. [ellenséges] támadások ellenére meg is oldotta.

E csoport feloszlása után törzsével és egy szétszórt részekből alakitott csoporttal [vagyis a Kern-csoport élén], fegyverrel a kezében tört ki az orosz gyürüből.

Lovag Kern Károly vk. őrnagy előljáróinak és munkatársainak, valamint a ho. minden tagjának megbecsülését, szeretetét és tiszteletét nyerte el. Fanatikus, lelkes magyarnak, nagytudásu, de elszánt harcos katonának, erélyes, de megértő, igazságos előljárónak, nyilt szivü, önzetlen bajtársnak tanulta őt mindenki ismerni, a legnehezebb körülmények között.

Most, midőn áthelyezése alkalmából bucsut vesz a ho-tól, a szolgálat nevében teljes elismerésemet nyilvánitva mint első és közvetlen munkatársamnak pedig köszönetemet fejezem ki hosszu időn át, nehéz körülmények között kifejtett eredményes munkájáért.

Kisérje továbbra is felfelé ivelő pályáján a katona szerencse és legyen osztályrésze mindama siker, elismerés és megbecsülés, mint amilyet a 20. k.hadosztálynál magának kiérdemelt.”[1]

Az 1943. évi januári visszavonulás közben. A lovas szán előtt lovag Kern Károly vezérkari őrnagy (Fotó: Dr. Sándor Istvánné Kern Mária családi gyűjteménye)

Miután Kern vezérkari őrnagy hazatért, 1943. április 13-án a Honvédelmi Minisztériumban kapott beosztást, a VKF-2. (katonai hírszerzés) „D” (Defenzív) csoportjának vezetőjeként. A doni visszavonulás során szerzett traumák azonban nála sem múltak el nyomtalanul. Lánya elbeszéléséből ismeretes, hogy édesapja sokáig nem tudott paplanos ágyban aludni, hanem a konyhaasztalon vagy az ajtófélfának dőlve. A német megszállást követően 1944. április 18-án letartóztatták, amelyről így írt egy későbbi önéletrajzában: „(…) a németek bevonulása után a Gestapo kiemelt és több, mint egy félévig különböző helyeken tartott fogva, mert a Kállay kormány különbéke kísérletéről tudomással bírtam.” Ugyanitt olvashatjuk: „Jó tiszt igyekeztem lenni úgy szolgálatban, mind szolgálaton kívül. – Tulkapásokra sosem ragadtattam magam (…)” 1944. október 13-án szabadult. előbb Budapesten, Vépen, majd Szombathelyen tevékenykedett a Vezérkari Főnökség 5. (kiképzési) osztályának állományában. 1945. április 26-án német területen esett amerikai hadifogságba, ahonnan 1945. október 26-án tért haza.

Igazolták, de „nélkülözhetőként” mégis B-listára került. Egerben fuvarosként és kerti munkásként kereste kenyerét, azután a szilvásváradi Általános Fakitermelő Vállalatnál működött tisztviselőként, majd 1948 tavaszától a hárosi Falemezműveknél dolgozott fizikai munkásként, raktári beosztottként, idővel technikusként.

1948. április 6-án a Honvédelmi Minisztérium nyugállományba helyezte, majd 1949. január 9-én a Hadiakadémia parancsnokságára behívták három havi próbaszolgálatra, ahol harcászatot oktatott. B-lista véghatározatát megsemmisítették, de 1950. november 1-jén nyugállományba helyezték. A civil életbe visszatérve régi munkahelyén dolgozott tovább, miközben esti tagozaton gépipari technikumot végzett. Az ÁVH megfigyelés alatt tartotta, folyamatosan vegzálta, s nem egy alkalommal több napig tartották őrizetben. Az alatta szolgált munkaszolgálatosok azonban nem felejtették el emberségét, rendre kiálltak mellette, így visszanyerte szabadságát.

Egy 1957. november 28-án keletkezett jelentés szerint „(…) az ellenforr.[adalmi] események alatt semmiben részt nem vett. (…) szivvel-lélekkel harcolt a német fasizmussal együttmüködve a győzelemért. Semmi köze a népi államunkhoz. Annak ellenére, hogy munkahelyéről kifogást nem emelnek magatartása ellen, ezt [sic!] csak azért van, mert nevezett megélhetése érdekében igyekezik tőlle [sic!] telhetően meghuzódni és alkalmazkodni. A multban elfoglalt társadalmi helyzetére tekintettel semmilyen körülmények között nem tartom megbizhatónak arra hogy embereket és technikai eszközöket bizzunk rá. Osztályidegen elem, javaslom lefokozását.”

Megelőzendő a megszégyenítést, 1958. február 6-án korára és egészségi állapotára hivatkozva önként lemondott rendfokozatáról, de ennek ellenére ugyanazon év március 31-én „mint ludovikás tisztet” lefokozták.

Lovag Kern Károly vezérkari őrnagy 1943 folyamán (Fotó: Dr. Sándor Istvánné Kern Mária családi gyűjteménye)

Útlevelet csak nagyon nehezen kapott. Amikor Nyugat-Németországban élő édesanyja állapota válságosra fordult, 1963 novemberében engedélyt kapott a kiutazásra. A Belügyminisztérium ezért hírszerző tevékenységet várt cserébe tőle, arra akarták rávenni, hogy a Szabad Európa Rádióról szerezzen bizalmas értesüléseket. Ezt nem teljesítette, kint maradt Münchenben, hazájába már nem tért vissza. A Siemens alkalmazásába került, ahol a minőségellenőrzési osztály egyik laboratóriumában dolgozott technikusként. Bekapcsolódott a magyar katonai emigráció tevékenységébe, tagja volt a müncheni Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének és többek között a Svájcban élő Gosztonyi Péter hadtörténész kutatásait is segítette. A doni hadműveletek során szerzett szívbaja következtében Münchenben tért meg a Teremtőhöz, 1975. november 23-án.

Az 1939. évi Harcászati szabályzat ilyeténképp írta körül a vezérkari főnök feladatait: „A vezérkari főnök nemcsak parancsnokával szemben, hanem általában is felelős mindazért, amit parancsnokának javasolt, vagy javasolni elmulasztott. Eltérő felfogását köteles parancsnokának mindenkor előadni; ha a parancsnok ezt nem fogadja el, a vezérkari főnök a kapott parancsot teljesíteni tartozik.

Fontos esetekben a vezérkari főnök az általa előadott, de el nem fogadott javaslat írásbeli igazolását kérheti. Ilyen kérésnek a parancsnok mindenkor eleget tenni köteles.

A vezérkari főnök joga, ha pedig fontos észleleteket tesz, kötelessége, hogy minden alparancsnoknak is, intézkedések kiadására javaslatokat tegyen. Az ilyen javaslatok elfogadása vagy elvetése azonban mindig az alparancsnok dolga.

Sürgős, halaszthatatlan esetekben – parancsnoka ideiglenes távollétében – intézkedési joga van. (…)

A vezérkari főnök – a katonai igazságszolgáltatás kivételével – az összes szolgálati ágakat irányítja az anyagi vezérkari tiszt útján. Azok vezetői – tekintet nélkül rendfokozatukra és rangjukra – neki vannak alárendelve (…)”

Beosztásaiban a fentieket tartotta szem előtt lovag Kern Károly vezérkari őrnagy, aki vezérkari tiszttársaihoz hasonlóan, esküjéhez híven, legjobb tudása szerint végezte szolgálatát a második világháborúban. Az ún. felszabadulást követően ludovikás bajtársaihoz hasonlóan neki is a mellőzöttség jutott osztályrészül, s még szerencsésnek mondhatta magát, hogy vezérkari múltja ellenére a „proletárállam vasökle” nem sújtott le rá, „csupán” egzisztenciálisan próbálta tönkre tenni. Élete és tettei révén a magyar királyi honvéd vezérkari tiszt mintaképének tekinthető, aki példaként szolgálhat a mai Magyar Honvédség tisztjei számára is.

A szerző Babucs Zoltán, a Magyarságkutató Intézet munkatársa

Az eredeti írás a Magyarságkutató Intézet oldalán olvasható.

Borítókép: Az egri 20. könnyű hadosztály vezérkari főnöke, lovag Kern Károly vezérkari százados (Bocskai-sapkában) harcálláspontján, 1942 szeptemberének elején. Mellette dr. runyai ’Sóldos Béla tartalékos huszár főhadnagy, a rimaszombati 20. önálló huszárszázad II. szakaszának parancsnoka (Fotó: Dr. Sándor Istvánné Kern Mária családi gyűjteménye)