A mohácsi csatavesztés és az 1526-os kettős királyválasztás után […] a Magyar Királyság három részre szakadt. Az ország középső részét meghódító Oszmán Birodalom és az ország nyugati felét uraló Habsburgok között kiéleződött a nagyhatalmi ellentét, és állandó háborúk színhelyévé vált Magyarország. A történeti Erdélyből és a hozzá csatolt magyar vármegyékből, az ún. részekből (Partium) egy új állam, az Erdélyi Fejedelemség alakult ki, mely egyre inkább a török portától függő és annak éves adót fizető államalakulattá vált. Bár a királyság újraegyesítését nemes és közrendű egyaránt hőn óhajtotta, a különböző elképzelések miatt kialakult egy török-, illetve németbarát oldal, ami majd kétszáz évre megpecsételte az ország lakosainak és így a székelységnek is a sorsát.
A 14. századtól már ismeretes, hogy katonai funkciók és vagyoni helyzet alapján három részre tagozódott a székelység: közszékelyekre, lófőkre és előkelőkre (primorokra). Míg a közszékelyek gyalogosként, a két utóbbi lovon és megfelelő páncélzattal vett részt a haza védelmében.
A középkori székelyek kvázi katonanemzetként szolgálták a koronát, a szolgálatért cserébe széleskörű privilégiumokat, azaz kiváltságokat kaptak. Ezek közé tartozott az adómentesség, a saját közigazgatási egységeik (a székek) irányítása és a saját vezéreik (hadnagy, kapitány) és bíróik megválasztása. Az igazságszolgáltatás terén is privilégiumokkal rendelkeztek, hiszen csak saját katonai elöljáróik, később a székbíró és a maguk közül sorsolt 12 esküdt ítélkezhetett felettük.

Székely hadnagy (Somogyi Győző) Forrás: szekhelyek.szek-helyek.ro
Földjeiket évente maguk osztották egymás között sorsolással, úgynevezett nyílföldeket alakítottak ki maguk és családjuk eltartására. A magyar királyok által többször megerősített sajátos jogokkal bírtak a föld öröklésével kapcsolatban. A székelyek vitézségük által szerzett birtokai ugyanis nemcsak saját utódaikra szállhattak örökségül, hanem a közvetlen vérrokonokra is. Tehát nem érvényesült területeiken a „ius regium” királyi jog elve, amely szerint a magvaszakadt nemes (utód nélkül kihalt család) birtoka visszaszáll a koronára.
A magyar nemességhez hasonlóan a haza védelmében úgymond a vérükkel adóztak, emellett mindössze az ökörsütéssel tartoztak.
Ez az új király koronázásakor, az uralkodó első házasodása alkalmából és első fiúgyermeke születésekor formálisan önszántukból felajánlott adónem volt. A székelyek által tartott ökröket ilyenkor felhajtották Budára, amely a 16. század eleji források szerint akár 36-40 ezer marhát, később a megnövekedett terhek és háborúk miatt a század közepén már csak 12 ezer jószágot jelenthetett. Az állatok piaci értéke ekkor 3 forintra rúgott, ami így is jelentős bevételhez juttatta a mindenkori uralkodót, erdélyi fejedelmeket.