Báthory Zsigmond Déván kiadta szabadságlevelét, amellyel visszaadta a székelyek kiváltságait

A középkori székelyek katonanemzetként szolgáltak a török időkig, amelyért cserébe erős kiváltságokat kaptak.

Báthory Zsigmond. Forrás: Wikipédia

Fráter György kormányzása, majd Izabella királyné és János Zsigmond uralma során (1541–1571) elkezdődik a székelység fentebb meghatározott évszázados jogainak megnyirbálása, amely a Báthoryak alatt tovább folytatódik. Ez természetesen a székelyek sorozatos fegyveres felkeléseihez vezet, amelyeket vérbe fojtanak (1562, 1575, 1596), de a megoldatlan problémák állandó feszültséggócot jelentenek majd Erdély testében.

A Székelyföld területén idegen testként beékelődő, a fejedelmi hatalmat jelképező erődítményeket emeltek, nagyobb létszámú katonasággal megtöltve azokat.

Szerepük a lázongó székelyek kordában tartása volt, mely a várak nevében is szomorúan fennmaradt: Székelytámadt vár (Székelyudvarhely) és Székelybánja vár (Lécfalva-Várhely). A székely közigazgatási egységek (székek) élére az uralkodóhoz hű tisztségviselőket helyeztek, akik hatalmukkal visszaélve földeket oroztak el, jobbágyi feladatokra kényszerítették (vetés, aratás, téli tüzelő beszolgáltatása, kaszálás stb.) és erőszakoskodtak az egyszerű közrendűekkel.

Még lófőket is szolgálatra kényszerítettek, vagy ellehetetlenítették őket, például a katonai feladataik fenntartásához tartozó lótartás és a lovak kereskedelme kapcsán.

A székely társadalom jelentős változáson ment ezért végbe, hiszen az állandó sanyargatások és háborúság közepette az előkelők, lófők és a közszékelyek között szinte átjárhatatlan szakadék keletkezett. Utóbbiak elszegényedéséhez hozzájárultak a fejedelem által föléjük rendelt katonai hivatalnokok és az egyre gyakrabban kivetett adónemek: munkaszolgálat, töröknek fizetett adó, rendkívüli adók, hadiadó, egyháznak tett szolgáltatások.

A török portától függő erdélyi fejedelmek sorra ígéretet tesznek ezen kiváltságok megerősítésére és a trónról három ízben lemondó, majd visszatérő Báthory Zsigmond is így tesz. Az általa 1601. december 31-én, Déván kibocsátott szabadságlevél írásban rögzítette azon szabadságjogokat, amelyek évszázadok óta fennálltak. Jelentőségét emeli az is, hogy az őt követő fejedelmek rendre megerősítik ezen kiváltságlevelet.

Különösen fontosnak vehetjük azon mondatát, mely szerint kiemeli őket a paraszti és nemtelen állapotból. Ez lényegileg a jobbágysorba szorult közrendűek felemelésére tett gesztus volt. Felmentette őket minden állami adó alól, sőt az egyházi tized megfizetését és egyéb járandóságokat is eltörölte számukra. A székek élére ismét maguk közül jelölhettek 4-4 főt kapitányoknak, akik közül a fejedelem választotta ki a legalkalmasabbnak tartott személyt.

A Székelyföldre betelepült nemességgel békében kellett élniük a fejedelmi parancs szerint. Az 1562-es felkelés előtt szerzett, nemesi birtokokon élő jobbágyokra nem vonatkoztak e törvények, azok megmaradtak függő státusukban. Az erőszakkal szerzett földeket azonban vissza kellett szolgáltatni a székely közösségeknek. A kiváltságlevél rögzítette a magyar királyok által korábban megfogalmazott kötelezettségeket is, tudniillik a katonáskodó székelyek fegyverzetét.

A kiállítandó felszerelést az 1535-ös marosvásárhelyi országgyűlés határozatai szerint fogalmazták újra. Eszerint az előkelők és lófők jó lóval, mellvérttel, sisakkal, pajzzsal, karddal és lándzsával, a közrendű szabadok pedig harcra megfelelő felszereléssel szállnak hadba a haza védelmére. Utóbbiaknak tehát szélesebb mozgásteret adott a korábban szigorúan meghatározott hadfelszerelések (puska, lőpor, fejsze, pajzs) beszerzésében.

Székely gyalogos rekonstrukciója Forrás: liget.ro

Azonban nem örülhettek sokáig a székelyek jogaik visszaállításában, mert az állandóan változó politikai viszonyok és a Habsburgok felerősödő térnyerése (Basta generális rémuralma) Erdélyben ismét vészterhes időket hoztak számukra, amelyek felgyorsították a székely társadalom széttagozódását. A Báthory Zsigmond által, a hatalmi játszmák közepette kényszerűségből ideiglenesen megerősített kiváltságok nem menthették meg a székely közrendűek gyors lesüllyedését és az ún. földönlakók jobbágysorba kerülését.

A középkori székelyek katonanemzetként szolgáltak a török időkig, amelyért cserébe erős kiváltságokat kaptak és a maguk által választott vezéreik élén saját közigazgatási területükön (székek) szabadon élhettek.

Hat évszázados katonai szolgálatot követően a rendi jogokhoz hasonlítható székely privilégiumok csak az előkelőknek, lófőknek és a közrendű székelyek egy részének maradtak meg. A török kiűzését követően sokak kezében azonban a fegyverek helyét átveszi a kapa és kiváltságaik szép lassan enyészetre kerülnek. A büszke székelyek mai autonómiára törekvése is tehát egy több évszázados beidegződésen alapul, amely a szabadság szeretetén túl a földjükhöz kapcsolódó jogos juss tudatából táplálkozik.

A szerző Sashalmi-Fekete Tamás, a Magyarságkutató Intézet munkatársa

Az eredeti írás a Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem Déván kiadta szabadságlevelét, amivel visszaadta a székelyek kiváltságait (1601. december 31.) címen olvasható a Magyarságkutató Intézet oldalán.

Borítókép: Báthory Zsigmond (Forrás: Wikipédia)