Rájöttek, hogy kik a legellenállóbbak a koronavírussal szemben

A vírus hosszú távú hatásai kiszámíthatatlanok.

Magyar Nemzet
Forrás: news-medical.net2023. 02. 08. 9:35
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy nemzetközi kutatócsoport –  a Calgary Egyetem munkatársai és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakemberei alkotta csapat – munkája rávilágít, hogy kiknél a legkisebb a súlyos lefolyású Covid–19-betegség és az újrafertőződés veszélye.

Az egész világon megjelent koronavírus-fertőzés miatt régóta foglalkoznak a kutatók azzal, hogy mi a leghatékonyabb védelem a Covid–19 ellen. A kutatók összesen 4268 ellenőrzött vizsgálat adatait használták fel, hogy eredményre jussanak – írja a News-medical.

A lap a Lancet Infectious Diseases című folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozva azt írja: azok a legvédettebbek a koronavírus okozta súlyos megbetegedés és az újrafertőződés ellen, akik hibrid immunitással rendelkeznek.

 Ez pedig akkor alakul ki, ha valaki megkapta a teljes oltássorozatot, valamint előtte vagy utána a koronavírust is.

A járvány során gyakran felmerül a kérdés, hogy a koronavírus-fertőzésen korábban átesett embereket is be kell-e oltani. Eredményeink azt mutatják, hogy a védőoltás még esetükben is szükséges

 – közölte Niklas Bobrovitz, a tanulmány vezető szerzője.

Ha valakinek hibrid immunitása van, akkor az immunrendszere 12 hónapig 95 százalék feletti hatékonysággal védheti meg a súlyos lefolyású, akár kórházi kezelést igénylő megbetegedés kialakulásától, írják a tanulmány szerzői.

A szakemberek azt is megvizsgálták, hogy mennyire hatékony a hibrid immunitás az omikron variánssal szemben, és arra jutottak, hogy ez esetben a védelem 12 hónap alatt jelentősen csökken, függetlenül attól, hogy valaki átesett-e a fertőzésen vagy átoltott-e. 

Hozzátették azt is, hogy bár az eredmények szerint a védőoltás egy korábbi fertőzéssel együtt védelmet jelent, ennek ellenére figyelmeztetnek a szándékos megfertőződés elkerülésére.

A vírus hosszú távú hatásai kiszámíthatatlanok. Egyesek számára végzetes lehet, de még az enyhe lefolyású megbetegedés után is fennáll a hosszú Covid-tünetek kialakulásának kockázata – hangsúlyozták a kutatók.

Az immunválasz mérésével magyar kutatók is foglalkoznak, erről a Magyar Nemzet is beszámolt. A koronavírus és más kórokozók által kiváltott immunválasz mérésére szolgáló új eszközt és eljárást fejlesztettek ki a Pécsi Tudományegyetemen. A Virológiai Nemzeti Laboratórium falai között sikerült egy teljesen új, jelenleg szabadalmaztatás alatt álló eszközt és eljárást kifejleszteniük a vírusok által kiváltott antitestes és sejtes immunválasz méréséhez. A felfedezéssel a koronavírus örökítőanyagát olyan módon tudták hatástalanítani, hogy a vírus szerkezetében nem okoztak károsodást, így pedig a kórokozó emberi szervezetre gyakorolt hatásait is vizsgálhatták. Az UVC-fény segítségével zajló eljárás során a vírus vuhani és delta variánsát is inaktiválták, utóbbi esetében pedig a hatástalanított vírus biztonságosságát állatkísérletben is megvizsgálták.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.