A mai napig nem tudni, mi történhetett pontosan Huszti Henriettával és Huszti Elizával, azonban az ügy még mindig lázban tartja az országot. A két magyar nőnek január 7-én, hajnalban veszett nyoma, amikor átsétáltak a Victoria hídon, majd a Dee folyó menti jeges ösvényre tértek le. Azóta azonban már a holttestüket is megtalálták.
Fény derülhet a Huszti-rejtélyre, ez lehet a Skóciában eltűnt magyar ikrek halálának az oka
Megszólaltak a munkatársak.

Eliza és Henrietta már eltűnésük előtt is furcsán viselkedtek – írja a BorsOnline. A TV2 riportere, aki korábban Skóciába utazott, megkereste a Huszti ikrek munkahelyeit is. Henrietta egy helyi kávézóban dolgozott, a kollégái azt mondták, amikor eltűnt, épp szabadságon volt, de már
előtte sem volt jó passzban, sokat panaszkodott, hogy alig alszik.
A testvére hat évig takarító volt, Eliza néhány hónappal ezelőtt váltott munkahelyet. A volt főnöke, Scott Bousfield arról beszélt a Tényeknek, hogy Eliza sokat fogyott.
További Mozaik híreink
Nem akartam kérdezgetni, mert lehet akár diétán is, de az arca úgy beesett, a kép, amiket a rendőrség közölt, na nem úgy néz most ki…
– árulta el, de a portál megjegyzi azt is, többen úgy gondolják, hogy a lányok depressziósak voltak. Érdekesnek tűnik az is, hogy a Huszti lányok évek óta nem látogattak haza a családjukhoz Magyarországra. Emellett az eltűnésük napján is furcsán viselkedtek, ugyanis délután két óra környékén elmentek a Victoria hídhoz hátizsákkal a hátukon, este viszont már személyes tárgyaik nélkül tértek vissza a helyszínre.
További Mozaik híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Egy euróért kínálják a hétvégi álomnyaralást Olaszországban
Étkezéssel, szállással, mindennel.

Ha az ősrobbanást nem is, az utána következő pillanatokat szeretné feltérképezni a NASA, azt is elárulták, hogyan
Fél év alatt.

Olyan szivárványt fotóztak idehaza, hogy még annak is könnybe lábad a szeme a gyönyörtől, akit nem érdekel
Ferihegyen.

Legalább kilencszer próbálta azzal merevedésre bírni a nemi szervét egy férfi, hogy mutogatta magát
Önkormányzati dolgozók is látták a próbálkozásait.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Hidvéghi Balázs: Véget kell vetni a háborúnak! - videó

Itt a bejelentés: mehetnek az európai csapatok Ukrajna területére

Krausz Gábor és Mikes Anna boldogan jelentették be - Fotó

Csörte - Orbán Viktor: Ma egy folyamatos provokáció alatt állnak a magunkfajta normális emberek + videó

Hoppá! Nem egyedül érkezett A Nagy Duettre L.L. Junior - intim pillanatban kapták lencsevégre!

Este 7 óráig tartott az időközi országgyűlési képviselőválasztás Újpesten és Angyalföldön + videó

Hunyadi: a Variety teljesen ledöbbent a magyar sorozaton

Dragana Cvijics: Az első perctől irányítottuk a mérkőzést

Pokoli hangulat a Puskásban, a törökök mellett a bíróval is meg kell küzdenie Szoboszlaiéknak

Ezt mondta Marco Rossi a törökök elleni fájó vereség után

A Liverpoolt kivégző 100 milliós csatár szégyene is Svédország megalázó veresége

A Ferencváros játékosának csodagólja ellenére megalázták a magyar válogatott csoportellenfelét + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Egy euróért kínálják a hétvégi álomnyaralást Olaszországban
Étkezéssel, szállással, mindennel.

Ha az ősrobbanást nem is, az utána következő pillanatokat szeretné feltérképezni a NASA, azt is elárulták, hogyan
Fél év alatt.

Olyan szivárványt fotóztak idehaza, hogy még annak is könnybe lábad a szeme a gyönyörtől, akit nem érdekel
Ferihegyen.

Legalább kilencszer próbálta azzal merevedésre bírni a nemi szervét egy férfi, hogy mutogatta magát
Önkormányzati dolgozók is látták a próbálkozásait.