A nyílt utcán verte meg nyolcéves kislányát egy nő Szabolcsban, Kékcsén. Az esetről brutális videó került ki az internetre, amelyet a Tények is megszerzett. Ezen jól látszik, amint a nő a földre rántja a gyerekét, a hajánál fogva húzza a porban és tenyérrel üti a fejét.
A helyeik közül többen is végignézték a verést, de senki nem szólt, hogy ne bántsa a gyermeket a nő. Az eset állítólag tavaly nyáron történt, de a videó most terjedt el a közösségi médiában és hatalmas népharagot gerjesztett.
További Belföld híreink
A Tények stábja megkereste az édesanyát, aki kamerán kívül azt mondta, a gyermek értelmi fogyatékos, egy késsel őrjöngött az utcán, és csak veréssel tudta megállítani. A portál úgy tudja, az ügyben a rendőrség nem nyomoz, de megkérdeztek egy ügyvédet, aki úgy vélte, a nő ellen garázdaság, vagy akár kiskorú veszélyeztetése miatt is eljárás indulhat. A kislányt állítólag mentők vittél el az eset után, de nem azért, mert a bántalmazás miatt esett baja, hanem a mentális állapota miatt.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Váratlan helyről jelentkezett a köztársasági elnök
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.

Orbán Viktor: A nemzetnek nincs határa!
A miniszterelnök egy látványos képgalériát osztott meg Tusványosról a közösségi oldalán.

Nem találja ki, mi lesz a miskolci Avas Szállóból + képgaléria
A kivitelezés és a felújítás már idén elkezdődhet.

Nem mindennapi módszerekkel kapcsolták le a droghálózatot a rendőrök
A szentendrei rendőrök lépésről lépésre számolták fel egy Pest vármegyei droghálózatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk