1596. október 26-án zajlott le a tizenöt éves háború egyik legjelentősebb ütközete Mezőkeresztes mellett, amelyet a korabeli források egyszerűen csak Keresztesként emlegettek. A csata előtt nem sokkal korábban, 1596. október 13-án foglalták el a III. Mehmed szultán (1595–1603) által vezetett oszmán csapatok Eger várát, amelynek védői egy többnapos ostrom után adták meg magukat. Az egri vár megszerzése kulcsfontosságú volt az oszmánok számára, hiszen a tizenöt éves háború első szakaszában nemcsak a Dunántúlon, de a Dunán inneni területeken is rengeteg erősséget veszítettek el.
Az 1596-os hadjáratban ott volt III. Mehmed szultán is, aki alighogy elfoglalta a trónt, a szultáni tanács és a nagyvezír, Szinán pasa rábeszélésének hatására döntött úgy, hogy személyesen vezeti a csapatokat. Noha az oszmán seregek is arattak sikereket a háború kezdeti szakaszában, hiszen 1594-ben, ha csak néhány évre is, de sikerült bevenniük Győrt és a tatai várat, de nagy szükségük volt arra, hogy a hódoltság északkeleti felében elvesztett erődök helyében szert tegyenek egy jelentősebb várra, amellyel kiegyenlíthetik a korábbi veszteségeiket. Ehhez hozzá kell tenni, hogy csak a hadjárat megkezdése előtt Belgrádban tartott haditanácson vált véglegessé az oszmán seregek útja és célpontja.
III. Mehmed szultán (1595–1603)
Fotó: Wikipedia
Eger eleste után a Habsburg Miksa főherceg vezette keresztény seregeknek nem volt más választásuk, mint amilyen hamar csak lehet, vissza kellett szerezni a várat. A továbbiakban ez a cél határozta meg a keresztény seregek vonulásának útját, s ezzel együtt a csata helyét is. A keresztény seregek létszámát nem lehet pontosan tudni, de valószínű, hogy a Miksa főherceg vezette sereg 40-50 ezer főből állott. A velük szemben álló oszmán sereg létszámát még nehezebb pontosan meghatározni, mert 80-100 ezertől kezdve 150 ezer fős csapatokig bezárólag többféle becslés létezik. Ezzel szemben sokkal jobban ismerjük az oszmán sereg összetételét, amely háromnegyed részben lovasokból állt, míg a maradék huszonöt százalékot a gyalogosok tették ki. Hozzájuk csatlakoztak a krími tatár egységek, amelyeket nem a kán, II. Gázi Giráj (1588–1596, 1596–1607), hanem a kalga, Feth Giráj vezetett.
A csata korabeli török miniatúrán
Fotó: Wikipedia
Noha a főcsatát október 26-án vívták, ezt október 22-től kezdve több kisebb-nagyobb ütközet előzte meg, amelyek változatos sikerrel, sok esetben a keresztény seregek győzelmével zárult. A döntő csatában az addig védekező taktikát folytató keresztény hadaknak sikerült meglepniük a szultánt és környezetét azzal, hogy megtámadták a szultáni tábort, s sikerült az oszmánok egy részét menekülésre bírni. Ám hiábavalónak bizonyult ez a siker, mert a katonák ezt követően már csak a fosztogatással voltak elfoglalva, s így alig akadt valaki, aki a menekülők után vetette volna magát. Ez a mulasztás megfordította a csata kimenetelét, és az addig vesztésre álló oszmánok, ha nehezen is, de összeszedték magukat, és kiszorították a táborból Miksa főherceg katonáit, akik közül egyes becslések szerint 15 ezer fő maradt holtan a csatatéren.
A teljes írást IDE kattintva olvashatják!
