Megáll az idő, amikor a felújított Tarányi-présház elől körbetekintek a tájon. A Balaton látványa Szigligettel, Badacsonnyal, az alattunk elterülő szőlősorokkal varázslatos. Órákig lehet itt nézelődni, sétálni, üldögélni.
A Szent György-hegy ikonikus épületei, a Lengyel-kápolna és a Tarányi-présház kötelező látnivalói a túrázóknak, tiszta időben már a 71-es útról csalogatnak bennünket.
Fotó: MTI/Kertész Gábor
– Ez az épület 1780-ban épült, a Tóti-Lengyel család építtette, a névadóhoz, Tarányi Ferenchez csak később került. Hihetetlen, de sikerült túlélnie a szocialista téesz-időket, a rendszerváltás után többször ki is gyulladt. Az elmúlt években itt szó szerint értékmentés zajlott – vezet körbe bennünket az újjáépített présházban Szoják Miklós, a Tarányi-présház egyik tulajdonosa, ügyvezetője.
Néhány újságcikk segítségével visszarepülhetünk a múltba. A Műemlékvédelem Magazin 1965-ben így írt a présházról: „A vakító fehér keretelés közti höbörcsös falfelületű épületeket mesteri ízléssel elhelyezett és formázott szobrok, lendületes architektonikus díszítőelemek díszítik a XVIII. század magas népi építészeti és művészeti kultúráját tanúsítva.”
Ugyanebben az évben a Magyar Nemzet egy olvasói levelet közölt, amiben az épület megmentését sürgetik:
„Az épület a XVIII. század második , felében, későbarokk stílusban épült. Építtető a lengyeltóti Lengyel család. Későbbiek folyamán a Tarányi család birtokába került (utoljára 1940-ben ők tataroztatták), jelenleg Dér László és testvére tulajdona. Dér László mentegetődzik az épület külső állapota miatt, de ahogy belépünk a házba, a feltáruló kép még a vártnál is lesújtóbb. Rettenetes szag tódul ki a szobákból, ahol még nemrég a téesz baromfifarmja volt. Szemét, hagymakupac, törmelék mindenütt. A szobákban a padlót felszedték. Ki felelős ezért? A padláson teljes a pusztulás képe. Az épület három év óta beázik, tetőszerkezete egykét éven belül leroskad. Már csak a mestergerenda tartja a nagyszoba mennyezetét. …. A tanácselnök intézmények, vállalatok segítségét kéri, vegyék át az épületet és használják fel céljaikra. Az épület kulturális célokra, alkotó-pihenőháznak, esetleg idegenforgalmi igények kielégítésére is alkalmas.”
A Veszprémi Napló 1967-ben tájékoztatja az olvasókat, hogy megoldódik az épület sorsa: „Az Országos Műemléki Felügyelőség és a hegymagasi termelőszövetkezet összefogásával most megoldódott az épület sorsa. A termelőszövetkezet megvásárolta az épületet és abban borozót rendez be. Turista szálló céljára is alkalmassá teszik.”
1981-ben a Képes Újság ír a présházról: „Barokk szobrokkal ékesített oromzatú, oszlopos, erkélyes pompás kúria. Kőszobrai a mitológia világából lépnek elénk, fent az oromzat tetején vidám kis Bacchus hordón lovagol, lejjebb a földművelés, a pásztorkodás jelképes alakocskái, majd bőségszarus angyalkák. Szalagfonatos erkélye utal arra, hogy a XVIII. század derekán építhették. Címeréből pedig az derül ki. hogy a Lengyel családé volt. Az erkélyről széttáruló látkép egyike a legszebbeknek hazánkban.”
1999-ben a Veszprémi Napló írja meg, hogy a leégett nádtető helyett műemlék cseréppel fedték a Szent György-hegyen álló Tarányi-présházat.
A présház újjászületése – 2015-ben sikerült megvennem és újraépíteni az épületet. Sokan jöttek fel a hegyre, míg dolgoztunk, őszintén örültek, hogy megújul a Tarányi-présház. Szó szerint az összedőléstől mentettük meg, kétszer volt olyan, hogy a felújítási munkák során ki kellett futni az épületből, mert azt hittük, ránk dől, beestek a kémények, levált a pincefödém. A kőfalakat, boltozatokat feltártuk, statikailag megerősítettük, szigeteltük a falakat, födémeket, új nyílászárókat, épületgépészetet szereltünk be, teljes egészében restauráltuk az épület barokk kőerkélyét, homlokzati szobordíszeit.
Amikor megvettem az épületet, nem tudtam, mekkora fába vágtam a fejszémet. Az országos védettségű műemlék státusz miatt ez nem egy átlagos felújítás volt. Epres Róbert balatonrendesi építész tervei alapján dolgoztunk. A házból mára elegáns étterem lett, Tarányi Présház 1780 néven.
A belső téren a falakon a környék történelmét, látnivalóit, szépségeit felvillantó régi metszeteket, térképeket láthatnak a vendégek.
A főfalak ugyanott állnak, mint anno, a füstös konyhából, ami régen el volt falazva, most egy beugró éttermi rész lett, amolyan különterem. Itt látszódnak az eredeti, de felújított öreg gerendák, és erre a falra mentettük be a korábban a présház homlokzatán levő címert. A homlokzatunkon most egy másolat található. A címert Kőfalvi Vidor restaurálta, ő készítette a másolatot is. A Lengyel család domborműves címerének főbb eleme az egyszarvú.
– Mikor döntötte el, hogy megmenti ezt az épületet?
– Kissé legendás a történet. Félig balatoni gyerek vagyok, a nyarakat a nagyapáméknál töltöttem Balatonbogláron, sokat kirándultunk velük errefelé. Már akkor sokszor láttam az épületet, és rácsodálkoztam, láttam benne valamit, amit akkor még nem tudtam megfogalmazni. 2007-ben Badacsonyörsön vettem szőlőt, onnét kezdve a gyermekeimmel kirándultunk erre, és mindig arra gondoltam, hogy ebből az épületből milyen csodálatos dolgokat lehetne létrehozni. Nem értettem, miért hagyják, hogy évről évre pusztuljon.
– Most, ahogy körbenéz, azt látja amiről álmodott?
– Igen, és kimondottan büszke is vagyok erre, hogy ez a présház új életet kapott. Szerettünk volna egy olyan helyet létrehozni, ami a Balaton-felvidék egyik ékköve lesz, ez az ikonikus épület predesztinál bennünket erre. A tájat, a kilátást, a természeti környezetet, a vulkanikus hegyeket a teremtőnk és a vulkanikus mozgások hozták létre. A helynek egy különleges szakrális jellege is van, nem csak a csodálatos Lengyel kápolna, hanem az egész hegy ezt sugározza.
Nem csak étteremként, gasztronómiai helyszínként, hanem közösségi térként is szeretnénk bekerülni a köztudatba. Számos hasonlóan gyönyörű présházat építettek a nemesek a XVIII. században, ezekben nemcsak bort készítettek, hanem rendszeres társas összejöveteleket is tartottak. Ezt a szokást is szeretnénk az épülettel együtt feléleszteni.
Itt hosszasan lehet borozni, beszélgetni, csodálni a tájat, minőségi időtöltést, kikapcsolódást kínálunk. Nem véletlen, hogy a nemesi családok ezen a helyen építettek présházakat, pincéket, ők megtalálták ezt a hegyet, mi igyekszünk az ő munkájuk szellemében tovább működni. Tervezünk élőzenei koncerteket, kulturális programokat is, továbbra is részt veszünk a Szent György-hegy hajnalig rendezvénysorozatban, az őszi programokhoz is csatlakozunk.
– Milyen borokat találunk a pincében?
– A présház alatt húzódó dupla keresztboltozatos barokk pincében egy látogatóközpontot, rendezvényteret alakítunk ki, ahol a Szent György-hegy legjobb borait kínáljuk. Ki merem jelenteni, hogy ezek a borok világszinten is egyedülállóak. Gilvesy Róbert, Nyári Ödön, Szászi Endre, Földi Bálint, Török Csaba 2HA, Horváth Árpád borait válogattuk a borlapra. Olyan széles a kínálatuk, hogy nem szükséges más borvidék borait kínálni, ezen a néhány dűlőn olyan csodák teremnek, amelyeket nem lehet összehasonlítani semmilyen más borral. Későbbi terveink között szerepel, hogy Szent György-hegyi szőlőből pezsgőt készítünk.
– Mit üzen a présház a látogatóknak?
– Az étlap elejére üzlettársam, Rákay Philip írta meg röviden a Tarányi Présház 1780 filozófiáját:
„240 év nagy idő. Éppen ennyi esztendeje áll a Szent György-hegy bazaltfundamentumán e ház – a Tóti-Lengyel, majd a Tarányi család egykori büszkesége -, amely látta még Mária Terézia uralkodásának utolsó napjait, döbbenten szemlélte II. József ámokfutását, látni vélte Sobrit, rajongott Csokonai, Berzsenyi és Arany költészetéért, lélekben együtt lobogott Petőfivel és a márciusi ifjakkal, megrendült Világosnál, majd a haza érdekében maga is kiegyezett, meghatódva csodálta a világszép Sissi – magyar királynévá – koronázását, és persze kissé féltékeny volt Füredre, amiért Jókai idős korára ott talált menedéket… A szörnyű XX. századról azonban sohasem beszélt. Jó oka volt rá. Isten éltesse és tartsa meg sokáig a Tarányi Présházat, s minden egyes lelket, aki e vaskos, elpusztíthatatlan történelmi falak között jobb emberré szeretne válni!”
Nézze meg a felújított épületről készített képeket IDE kattintva.
