Meztelen felnőttek okítják a gyerekeket egy tévéműsorban + videó

Meztelen felnőttekkel igyekeznek megtanítani a gyerekeknek egy gyermekműsorban, hogy az emberi testet mindenhogyan el kell fogadni. A vendégek között volt transznemű is, aki arról beszélt a kicsiknek, hogy ő nem lány, de nem is fiú, hanem kicsit mind a kettő.

Forrás: MW2020. 09. 23. 9:43
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Arra tanítják a gyerekeket az Ultra Strip Down című gyerekműsorban, hogyan gondolkozzanak pozitívan saját testképükről. Mindezt azon az erősen vitatható módon próbálják elérni, hogy a stúdióban ülő mindössze 11-13 éveseknek felnőtteket mutatnak teljesen meztelenül. Minden adásban öt meztelen felnőtt van, akik a gyerekekben felmerülő kérdésekre válaszolnak, amelyek vonatkozhatnak a testük bármelyik részére, így a nemi szerveikre is – adta hírül a V4NA hírügynökség.

A beszélgetésben feltűnnek meztelen transznemű vendégek is. Az egyik ilyen felnőtt arról beszélt a gyerekeknek, hogy ő nem fiú, nem is lány, hanem kicsit mind a kettő.

Az Ultra Strip Down műsorvezetője, Jannik Schow elmondta, hogy sokan felháborodtak a műsoron, amiért a meztelenséget és a gyerekeket együtt mutatják benne. Szerinte azonban itt nem a nemiségről és a szexről van szó, csupán azt akarják megtanítani, hogy az emberi testet természetesnek kell venni és mindenhogyan el kell fogadni.

A műsor tavaly díjat is nyert a dániai televíziós fesztiválon. Nem mindenki hagyja azonban jóvá a dolgot, a Dán Néppárt politikusa, Peter Skaarup szerint rendkívül vulgáris módot választott a műsor arra, hogy a gyerekeket a nemi szervekről tanítsa.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.