Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi sóbányánál történt katasztrófa károsultjainak segélyezését. Egyelőre a víz alá került bánya dolgozóinak és a kilakoltatottaknak folyósítanak egyszeri, félmillió forintos támogatást – jelentette be Lehel László, a karitatív szervezet elnök-igazgatója Parajdon.

A szolidaritási segítséget az Országos Sóipari Társaság (Salrom) parajdi bányájának 130 alkalmazottja, a turisztikai részleget alvállalkozóként üzemeltető Sal Sind 49 állás nélkül maradt volt alkalmazottja és a 25 kitelepített háztartás számára utalják át
– mondta el Lehel László. Hozzátette: a Magyarországon lebonyolított adománygyűjtés teljesen független attól, amit a román kormányzat ígért a parajdiaknak.
A parajdi művelődési házban tartott találkozón Lévai Anikó jószolgálati nagykövet is jelen volt, akit az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját több mint húsz éve segítő, „legkitartóbb önkéntesként” mutatott be a szervezet vezetője. Lehel László szerint fontos, hogy olyan közismert arcok, akik Magyarországon megbecsülést kapnak, támogassák a karitatív szervezet tevékenységét.
– A mi munkánk lényege a széleskörű társadalmi összefogás. Hogyha ez megvan, akkor van adakozás. És ő az egyik reprezentánsa ennek, és ő maga is nemcsak hogy személyesen részt vesz a munkában, hanem biztosan tudom, hogy jelentős adományozónk is, bár soha nem beszél erről – mondta el Lévai Anikóról a karitatív szervezet elnöke. Hozzátette: többféle szempontból is részt vesz a munkában és példát mutat arra nézve, hogyan lehet egy segélyszervezetnek a tevékenységét támogatni, és ezzel másokat is inspirál.

Lehel László tájékoztatása szerint több mint hatszázmillió forint érkezett a számlájukra az Összefogás Székelyföldért adománygyűjtés során, amiből a háromszéki árvíz, illetve a parajdi bányakatasztrófa károsultjainak nyújtanak támogatást.
A közadakozásból összegyűlt háromszázmillió forintot Orbán Viktor miniszterelnök korábbi bejelentését követően a kormány duplázta meg
– emlékeztetett a szervezet vezetője. Elmondta: a támogatás egy részével a háromszéki Nagyborosnyó árvíz sújtotta lakóit segítik. Az első szakaszban tisztítószerekkel, a másodikban a fertőtlenítéssel, és a héten kezdődött harmadik szakaszban félmillió forint értékben mindenkinek a házfelújításhoz szükséges anyagokat biztosítják, ebből 60 tonna építőanyagot már kiosztottak.
Nem állunk meg a segélyezési folyamattal, most eljutottunk fontos szakaszokhoz, és ezeket fogják majd követni újabbak
– ígérte Lehel László.