Felhévizy Félix minden esztendőben húsvét után kezdte el saját kis erkélyén a kertészkedést. Ilyenkor rendszerint felhozta a pincéből az ott telelő leandereit, majd megmetszette őket, hogy nyáron dúsak legyenek és szép virágokat hozzanak. Elment a kedvenc virágosához, Ági nénihez, akitől mindig gyönyörű nagyfejű muskátlikat vett, amelyeket aztán nagy műgonddal elültetett az előkészített balkonládákba. Szeretett a virágokkal foglalatoskodni, és nemcsak azért, mert szerette a növényeket, hanem azért is, mert rendkívüli módon kikapcsolta őt kertészkedés. Ezúttal sem volt ez másképpen, a nyolc virágládájából már hattal végzett, amikor úgy döntött, hogy pihenésképpen egy kicsit szörfözik a neten és megnézi, mit művel a választási vereség feldolgozására jól láthatóan képtelen ellenzék.
Donáth Anna például a következőket írta a Facebook-oldalára:
„A negyedik kétharmad árnyékában egy ellenzéki pártnak legalább két fontos feladata van. A kormány által előidézett gazdasági visszaesés és a tervezett megszorítások következtében a korábbiaknál is több magyart érhet el a súlyosbodó megélhetési válság. Erre válaszokat, megoldásokat kell találnunk, a kormányt pedig minden erőnkkel rá kell kényszerítenünk arra, hogy ne a legnehezebb sorsúakkal fizettesse meg az elhibázott gazdaságpolitika és a választás előtti osztogatásuk árát. A másik feladatunk, hogy a kormány valódi ellensúlyt képező ellenzékeként működjünk. Ez utóbbit a magyar parlamentben nyilvánvalóan nem lehet megtenni, erre ma csak az ellenzéki vezetésű önkormányzatokban és az Európai Parlamentben van lehetőségünk. Hiszen jelenleg már csak az Európai Unió intézményei tudnak valós ellensúlyként működni a kormánnyal szemben. Éppen ezért mától kezdve nem kevesebb, hanem még több európai politizálásra lesz szükség az ellenzéki oldalon. […]"
Tisztán látszik, hogy a Momentum elnöke nem értette meg, hogy miért is kapott ki ilyen csúfosan, immár negyedik alkalommal a baloldal. Nem fogta fel, hogy a magyar emberek nem kérnek a brüsszeli kioktatásból, így nem kérnek abból sem, hogy a baloldal folyton bepanaszolja, feljelenti a saját hazáját csak azért, hogy az árulásból politikai előnyt kovácsoljon. Donáth továbbra is Brüsszeltől vár segítséget a magyar kormány ellen, és felháborító módon abban bízik, arra szándékozik felépíteni a jövőbeli politikáját, hogy majd azért fog jól megbukni a kormány, mert gazdasági visszaesés lesz és rossz lesz a magyar embereknek. Szánalmas és visszataszító, de ezek szerint ezt ő nem fogta fel. A kérdés az, hogy erre a politikára mennyire lesznek majd vevők az emberek. Gyanítható, hogy semennyire.
További Poszt-trauma híreink
De nem Donáth Anna volt az egyetlen ellenzéki szereplő, aki továbbra sem volt képes szembenézni a választási vereségük valódi okaival. A Gyurcsány-párt nagy visszatérője, a saját magát porig égető Gréczy Zsolt is posztolt egyet, újabb hatalmas öngólt rúgva a baloldal kapujába:
„1200 forint lesz egy lángos a Balatonon. Ma meghalt a kovid 46000. magyar áldozata” – írta Facebook-oldalán a DK-s politikus, folytatva ezzel a baloldali ellenzék választási vereséghez vezető hazugságait. Hiszen a baloldal koronavírus áldozataival való gyomorforgató kampányolása és a lángos árának szándékosan túlzó ármeghatározása egyaránt zsákutcának bizonyult számukra, hiszen újabb kétharmados kormánypárti győzelemhez vezetett.
– Ezek nem tanulnak semmiből. Folytatják ezt a politizálást. Egész egyszerűen érthetetlen ez a viselkedés. Nem képesek tükörbe nézni és levonni a sorozatos vereségek tanulságait. Bátran kijelenthetjük, egyetlenegy józan gondolkodású ember sincs a baloldalon – gondolta magában Felhévizy, majd letette a telefonját az asztalra és folytatta a muskátlik ültetését, hogy egész nyáron gyönyörűen pompázzon az erkélye, ezáltal idén is bezsebelje a szomszédok dicsérő szavait.
Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (b) és Gréczy Zsolt, a DK szóvivője érkezik a párt és az Új Köztársaságért Alapítvány kuratóriuma köztársaság napja alkalmából tartott megemlékezésére a fővárosi Széchenyi rakparton 2018. február 1-jén. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán )
...
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Lézengő ritterek ma
Van egy típusa a politika körül lebzselő embereknek, akiket a nemzeti, konzervatív beállítottságú választópolgárok ugyanúgy megvetnek, mint az ellenzékiek.

Pintér Béla, a libsik vezérlő csillaga vérlázító módon, arcátlanul hülyézte le Orbánékat
Csak a szokásos felsőbbrendűség.

Tompos Márton bucsai népirtása
Sok tucat halott volt Bucsában (is). Csak elő kellett őket szedni. Odavinni az út mellé, kiteríteni a kameráknak, mintha épp akkor haltak volna meg – nem pedig korábban, az ostrom során.

Lendvai Ildikó titka nem titok többé, elhagyta a süllyedő hajót, Magyar Péter mellé állt
Kinek a pap, kinek a papné.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Emberek vagyunk?

Az EU tévedett, Orbánnak volt igaza

Köztünk van a legnagyobb ellenség

Nyelveken való nem szólás
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter padlóra került, hazai pályán szenvedett súlyos vereséget
Nagyon úgy tűnik, hogy csúnya véget ér a történet.

Magyar Péternek befellegzett, Nagy Ervin vérlázító arroganciája nagyon sokba kerülhet
A színész elszabadult hajóágyúként viselkedik.

Magyar Péternek lefagyott a mosoly az arcáról, megrogyott a váratlan pofontól
Ilyet még sohasem csinált a Tisza Párt elnöke.

Majka dala felébresztette az alvó partizánt, Bródy nem bírta ki, hozzá kellett szólnia
Pénz, pénz, pénzecske.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Orbán Viktor üzent Magyar Péternek

Trumpnak elege lett Zelenszkijből

Végleg eldőlt, Szoboszlai Dominiknak Párizsba kell mennie

A hét kínos pillanata: élő adásban kellett helyretenni Fiala Jánost + videó

Szegedi Erika: a főboszorkány szörnyű híreket közölt a tavasz beköszöntéről

Döntött az Európai Bizottság: feláldozza az emblematikus programot Magyarország miatt

Trump elnökkel kapcsolatban meglepő bejelentést tett Elon Musk

A Ferencváros három góllal nyert Tatabányán a férfi kézilabda NB I-ben

Erdő Péter bíborost is a pápa-esélyes bíborosok közé sorolják

Kerkez Milosék egy nagy butaság után elrontották a kötelező feladatot

Orbán az évértékelőn: Kiderült, hogy innen az első sorból nem is hosszú az út Weber úr brüsszeli kasszájához

Botrány az esküvőn, ütötte-rúgta egymást a násznép Esztergomban
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Lézengő ritterek ma
Van egy típusa a politika körül lebzselő embereknek, akiket a nemzeti, konzervatív beállítottságú választópolgárok ugyanúgy megvetnek, mint az ellenzékiek.

Pintér Béla, a libsik vezérlő csillaga vérlázító módon, arcátlanul hülyézte le Orbánékat
Csak a szokásos felsőbbrendűség.

Tompos Márton bucsai népirtása
Sok tucat halott volt Bucsában (is). Csak elő kellett őket szedni. Odavinni az út mellé, kiteríteni a kameráknak, mintha épp akkor haltak volna meg – nem pedig korábban, az ostrom során.

Lendvai Ildikó titka nem titok többé, elhagyta a süllyedő hajót, Magyar Péter mellé állt
Kinek a pap, kinek a papné.