idezojelek

Ungár Péter könnyen lehet, hogy beütötte az utolsó szöget is az ellenzék koporsójába

Nem várt helyről kapott hatalmas pofont a baloldal.

Csépányi Balázs avatarja
Csépányi Balázs
Cikk kép: undefined

A kegyelmi ügy és az azt követő lemondások miatt a baloldal vérszemet kapott. A pénteki politikamentesnek hirdetett influenszertüntetésen felbuzdulva Gyurcsány is izgalmi állapotba került. Azóta a megmozdulásról kiderült, hogy egyáltalán nem volt politikamentes, sőt erőszakmentes sem, hiszen a PestiSrácok stábját inzultálta a „békés” tüntetők egy csoportja.

Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért a Demokratikus Koalíció tüntetni hívja az embereket vasárnap estére, hogy a közvetlen államfőválasztást kiköveteljék a kormánytól. 

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány újabb húzása előtt, amivel ismét magára akarja irányítani a figyelmet, még a szintén ellenzéki Jobbik is értetlenül áll és kemény bírálatot fogalmazott meg közleményében:

„A DK valójában nem elkötelezett a köztársasági elnök közvetlen megválasztásának ügyében, csupán a kegyelmi botrány miatt kialakult társadalmi elégedetlenségből akar magának olcsó politikai hasznot kovácsolni."

Azonban az igazi balegyenest Ungár Péter, az LMP társelnöke vitte be a baloldali ellenzék vezető pártjának, a DK-nak, amivel könnyen lehet, hogy beütötte az utolsó szeget is az amúgy is gyenge lábakon álló, széthúzó ellenzék koporsójába. Tőle szokatlanul, nagyon kemény szavakkal illette a baloldalt:

„2022-ben, amikor megalakult az új parlament, heves vita alakult ki arról, hogy érdemes-e beülnie az ellenzéki képviselőknek az Országgyűlésbe és részt venni az ott zajló munkában. Végül az lett minden frakcióban a döntés, hogy érdemes. Ma minden ellenzéki frakció interpellál, írásbeli kérdéseket ad be, bizottsági tisztségeket visel, mindenki felesküdött az alaptörvényre és mindenki az alapján vesz részt a parlament munkájában. Az LMP álláspontja ebben a vitában következetes. Szerintünk pontosan tudta mindenki 2022-ben, milyen játékszabályok alapján indulunk a választáson, a kasszától való távozás után reklamációnak helye nincs. […] Összességében azok a pártok, amelyek most bojkottról beszélnek, majd másnap besétálnak interpellálni, még a saját mércéjük szerint is következetlenek. Márpedig, ha valami igazán hiányzik az ellenzéki politikából, az pont a következetesség.”

Ez a nem várt helyről érkezett méretes pofon is jól mutatja, hogy Gyurcsány agresszív, mindent és mindenkit leuralni szándékozó politikája kiverte a biztosítékot a baloldalon.

Borítókép: Ungár Péter (Fotó: Havran Zoltán)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Kiszabadulhatunk a kalodából

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Célkeresztben az etnikai politizálás

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Megint csak a szív diadala

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Atomfenyegetőzés férfihiúságból

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.