Nem okozott csalódást, hozta a szokásos formáját. Természetesen a lemondásokból és Magyar Péter Partizánban elhangzott kirohanásából a politológia felkent apostola azt hozta ki, hogy most itt a nagy lehetőség, most meg lehet buktatni a kormányt. A hétvégi miniszterelnöki évértékelőt is leszólta, mondván, semmi újdonságot nem tartalmazott. Kéri úgy fogalmazott, hogy mostani történések miatt dominóként fog összedőlni az egész rendszer. Érdekes, arról, hogy a kormány mikén reagált a történésekre, szigorítani fogja a törvényt, illetve arról, hogy a ma a gyermekvédelem élharcosaként tüntető baloldal korábban nem szavazta meg a gyermekvédelmi törvényt, egy árva szó nem hangzott el a beszélgetésben.
Korábban megírtuk, hogy a baloldali megmondóember az évek során méltán érdemelte ki azt, hogy a népszerű Jamie és a csodalámpa című angol rajzfilmsorozat egyik szereplőjéhez, Fonák Tamáshoz hasonlítsák az emberek. Ugyanis mindig pont az ellenkezője valósult meg annak, mint amit ő prognosztizált, ami Fonák Tamásnál egy kedves, vicces tulajdonság, de egy politológus esetében elég siralmas dolog. A kormány bukását vizionálni az ő esetében nem más, mint a saját személyes vágyainak szakmai köntösbe öltöztetett kivetítése.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!