Országszerte széles választék várja az Otthon start programban elérhető 3 százalékos kamatozású hitelt igénylő elsőlakás-vásárlókat, mivel négy eladó lakóingatlan-hirdetésből három megfelel a feltételeknek. Az egyes nagyvárosok esetében viszont óriási különbségek láthatók – közölte az ingatlan.com, amely külön szűrőt fejlesztett a kamattámogatott hitel feltételeinek megfelelő ingatlanok könnyebb megtalálása érdekében.
A több mint 135 ezer eladó lakás és ház hirdetéséből 102 ezer megfelel a kritériumoknak, amelyek szerint maximum 1,5 millió forint lehet a négyzetméterár, emellett legfeljebb 100 millió forintos lakásra, illetve 150 millió forintos házra lehet igényelni a kedvezményes, 3 százalékos kamatozású lakáshitelt. Ez azt jelenti, hogy az ingatlan.com eladó lakás- és házkínálatának 75 százaléka, azaz négyből három lakóingatlan szóba jöhet a programban érintett vevőjelöltek számára – jelezte a portál.
A vevők tetszőlegesen szűkíthetik a kínálatot az Otthon start feltételei alapján és így válogathatnak a folyamatosan változó kínálatból. A részletes adatokból látszik, hogy országosan az eladó házaknál még magasabb az arány: a több mint 82 ezer hirdetésből majdnem 69 ezer vásárolható meg a kedvezményes hitellel, ami bő 83 százalékos aránynak felel meg, A több mint 52 ezer eladó lakás hirdetéseinél pedig a kínálat közel kétharmada sorolható ebbe a körbe
– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A fővárosban az Otthon start-képes lakások aránya 40 százalékos, a házak esetében 46 százalék felel meg a 3 százalékos hitel feltételeinek.
– Az országos átlagoknál jóval alacsonyabb budapesti arányok a magasabb árakkal magyarázhatóak, hiszen sok fővárosi ingatlan nem felel meg az Otthon start program árkorlátainak. Budapesten például az eladó társasházi lakások átlagos négyzetméterára már most is 1,4 millió forintnál jár – tette hozzá a szakember.
Nagy eltérések a vármegyeszékhelyeken
A vármegyeszékhelyek között óriási eltérések láthatók. Békéscsabán szinte teljes a lefedettség: az eladásra váró lakások mindegyike megfelel a feltételeknek, a házaknál pedig 96,5 százalékos az arány. Így a vármegyeszékhelyen a teljes kínálatra vetítve 98 százalékos ugyanez az érték. Hasonló a helyzet Salgótarjánban, az ottani kínálat 99 százaléka kerülhet be a programba. Szintén magas arányokkal rendelkezik például Győr, ahol a teljes kínálat 89 százaléka Otthon start-képes.