idezojelek

Csintalan hatalmas titkot árult el az életéről, ez sok mindent megmagyaráz

A bukfenckirály nem jó pályát választott.

Csépányi Balázs avatarja
Csépányi Balázs
Cikk kép: undefined

Hetvenedik születésnapja kapcsán beszélt életéről, pályájáról a Klikk TV Mélyvíz című műsorában Csintalan Sándor. A politikus, volt országgyűlési képviselő, televíziós műsorvezető most sem hazudtolta meg önmagát, elmesélte, hogy az ország katasztrofális helyzetben van, minden rossz és természetesen szükség van egy ilyen hangra, amit ő képvisel. Az ország súlyos helyzetében erkölcsi kötelességének tartja, hogy továbbra is megszólaljon a nyilvánosságban. 

Azonban arra a kérdésre, hogy jó pályát választott-e, elárult egy nagy titkot. Úgy fogalmazott, hogy a vendéglátás, valamint a színészi hivatás is érdekelte, de végül a közélet felé fordult, amely 15 éves kora óta érdekelte.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csintalan egyébként érdekes pályaívet tudhat magáénak. Pilhál György remekül tűzte a tolla hegyére korábban a köpönyegforgatásait. Mint írta, a KISZ-évek után az MSZMP-ben, majd a szociáldemokratáknál kavart. Némi szakszervezeti ügyeskedés után az MSZP-t nézte ki magának, pár évvel később már ő volt a párt ügyvezető alelnöke. 

Horn Gyula győzelme hallatán bukfencet vetett a Hősök terén, ettől nyomban népi hős lett, munkásszülők parasztgyereke. 2002-ig tartott a proletárszerep – ekkor ráébredt, hogy ő valójában szolid polgár. Innentől kezdve Orbán-hívő (2005-től már betelefonálós műsort vezet a Hír TV-ben). 2015-ben átpártolt az O1G-zős Simicskához, aki ekkortájt a Jobbikot patronálta. Majd ismét az MSZP következett a sorban. 

Követve Csintalan sokszor kusza megszólalásait és jelentős pálfordulásait a mostani elszólása sok mindenre fényt derít. Többek közt arra is magyarázatul szolgál, hogy talán mindenki jobban járt volna, ha annak idején a színészi pályát választja a politikusi helyett, abban egész biztos nagyobb tehetsége volt és talán a sikerek sem maradtak volna el.

Borítókép: Csintalan Sándor (Forrás: Képernyőkép)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

A gyűlölet visszakúszott Európába

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Putyin az új Hitler? (1. rész)

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Százezrek a romok alatt

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Hangulatkeltés a magyarok ellen

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.