Úgy tartja a mondás, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Ez történt az elmúlt napokban Magyar Péterrel és a Tisza Párttal. A Tisza Párt EP-képviselőjének, Kollár Kingának a botrányos videójával kezdődött miden. Kollár őszödi beszéde futótűzként terjedt az interneten, nincs megállás, minden emberhez el fog jutni a hazaárulás ténye.
Magyar emberének szavai kőkeményen fejbe csapták a hazai közvéleményt. A rideg, számító, gonosz szavak a fülünkben csengenek:
„Magyarként azt kell mondanom, hogy [a jogállamisági eljárás] nagyon hatékonynak bizonyult, mert megközelítőleg 21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből egymilliárd már el is veszett a magyarok számára. És ennek nagyon súlyos hatása volt a magyar államra, mivel nem tud befektetni a közszolgáltatásokba. Természetesen nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és nem tud extra szociális szolgáltatásokat nyújtani az embereknek. Úgy értem, csak hogy pár példát hozzak, az RRF-programból ötven kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi.”
Lelepleződött az ördögi tervük, ízlelgessük: minél rosszabb a magyar embereknek, annál jobb nekik.
Elképesztő!
További Poszt-trauma híreink
Forr a közélet, nem csitulnak az indulatok. A Nemzeti Ellenállás Mozgalom azt követeli, hogy akik Brüsszellel szövetkeznek Magyarország ellen, tűnjenek el a közéletből, ezért petíciót indítottak. Kollár Kinga EP-képviselő beszéde ugyanis leleplezte azt, hogy a Tisza Párt és Brüsszel összeesküdött a magyarok ellen. Megállapodtak, hogy tönkreteszik a magyar gazdaságot, a magyar egészségügyet, és lerontják a magyarok életszínvonalát, hogy a Tisza Pártot segítsék hatalomra – írta a petícióval kapcsolatos felhívásában a Nemzeti Ellenállás Mozgalom.
Mindezek mellett a Tisza Párt vasárnapi rendezvényén ismertették a március elején indított, Nemzet hangja kampány eredményeit. Az Ukrajna EU-tagságára vonatkozó kérdésre a tiszások nem meglepő módon többségében igennel válaszoltak: Ukrajna EU-tagságát a válaszadók 58,18 százaléka támogatta.
Magyar Péter nem sunyíthat többé, eljött az igazság pillanata. A tények magukért beszélnek, a saját maguk által kihozott és publikált eredmények fényében kijelenthető, hogy a Tisza igent mond Ukrajna uniós tagságára.
További Poszt-trauma híreink
Ha már egy közmondással kezdődött az írás, fejezzük is be egy másik, szintén Magyar Péterékre illővel: Addig jár a korsó a kútra, míg eltörik.
Menczer Tamást idézve: Vége van, Kicsi!
Borítókép: Magyar Péter és Kollár Kinga (Forrás: Facebook)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Jámbor András kegyetlenül hátba szúrta Magyar Pétert – ezt nem láttuk jönni, de ő sem
Ebből óriási balhé lesz!

Hír és hírérték a ballib médiában
Egy gyáva patkány megvert egy fideszes aktivistát ma hajnalra virradóan a belvárosban.

Leleplezték Putyin tervét, erre biztosan nem számított senki
Igazi zseniket képeznek ki az EU központjában!

Akkor tehát igaz!
Csézy férje kuruzsló és adócsaló.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor nem kegyelmezett, zseniálisan mattolta Hann Endrét
Endre bácsi elszabadult.

Orbán egyik legnagyobb ellenfele páros lábbal szállt Magyar Péterékbe
Nem várt fordulat.

Újabb bizonyíték került elő, ez bele fog szólni a választási eredménybe
Milyen emberek ezek?

Itt a meglepetés: Török Gábor rejtélyes posztban koppintott Magyar Péter orrára
Váratlan bírálat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Jámbor András kegyetlenül hátba szúrta Magyar Pétert – ezt nem láttuk jönni, de ő sem
Ebből óriási balhé lesz!

Hír és hírérték a ballib médiában
Egy gyáva patkány megvert egy fideszes aktivistát ma hajnalra virradóan a belvárosban.

Leleplezték Putyin tervét, erre biztosan nem számított senki
Igazi zseniket képeznek ki az EU központjában!

Akkor tehát igaz!
Csézy férje kuruzsló és adócsaló.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!