Kutyából nem lesz szalonna, tehát egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy Parászka Boróka, a hírhedt erdélyi újságíró nem támogatta a nemzeti régióról szóló európai polgári kezdeményezést. De, hogy ezzel valaki egyenesen kérkedik, sőt, a morál ormairól prédikálva világosítja fel tévedésükről a hídon toporgó vakokat, vagyis a jóérzésű aláírókat, az már visszatetsző, sőt undorító dolog.
Persze tudom, hogy ő „függetlenobjektív”, különutas újságíró, azt is tudom, hogy nem a nyolcadik utas, hisz az közismerten a halál. Pedig, ha valaki nem akar egy nemzet része lenni, az az illető magánügye, kár ezt kirakni az ablakba, kár ezzel a többieket fárasztani.
Ám a liberálisok szokásos morális rohamait felidéző facebook-bejegyzésében több vérlázító állítása van. Parászka Boróka az „őshonos kisebbségek” (indigenous) terminust is kifogásolja, sőt, elveti, sőt, relativizálja. Szerinte ez „Európában – ellentétben például Ausztráliával vagy Amerikával – nem alkalmazható. Hol erőszakos, hol kevésbé erőszakos módon folyamatosan változott az európai népesség összetétele. Kik az őshonosok? A dákok?”
Íme, az írás, amiben megszületett a bennszülött-gyűlölet, a tősgyökeres, európai kisebbségek iránti gyűlölet. Pedig Parászka Borókának tudnia kellene, hogy őshonos kisebbségek azok, akik vérükkel és verejtékükkel felépítették Európát, és nem azok, akik az utóbbi évtizedekben érkeztek a kontinensre – bármennyire is közéjük számítaná őket az újságíró. Pardon, de nekem az őshonos kisebbségekről nem a dákok jutnak eszembe, hanem például a velsziek, a frízek, a bretonok, a gallegók, a baszkok, a szorbok, a lappok és a székelyek. De azon sem lepődnék meg, ha Parászka Boróka azt állítaná, hogy a baszkokat Ceaușescu telepítette Baszkföldre.
