- Magyar Nemzet
- Archívum
Archívum
Népszavazás: az OVB elutasította a kifogásokat
Nyernie kell a Real Madridnak
A csoportmérkőzések utolsó fordulójának 2. játéknapjára kerül ma sor a Bajnokok Ligájában. A C és a D csoportban már eldőlt a továbbjutás, az A és B jelű négyesben viszont még három csapat is bekerülhet a legjobb 16 közé.

Népszavazás: az OVB elutasította a kifogásokat

Nyernie kell a Real Madridnak
A csoportmérkőzések utolsó fordulójának 2. játéknapjára kerül ma sor a Bajnokok Ligájában. A C és a D csoportban már eldőlt a továbbjutás, az A és B jelű négyesben viszont még három csapat is bekerülhet a legjobb 16 közé.

A szocialisták folytatják: fizetett hirdetésekben üzennének Orbánnak
Az MSZP folytatja éles hangú politikai kampányát, amelynek célkeresztjében a Fidesz áll. Mesterházy Attila (MSZP) úgy látja, Orbán Viktor „tehetne a magyar nemzet számára egy szívességet, visszavonulhatna a politikától”. A Fidesz szerint a kor

Elmélkedésre…
P. Coehlo gondolata

Jégkorong: kikapott a DAC és az Alba Volán is
Az Alba Volán zsinórban negyedik vereségét szenvedte el az Interligát és a magyar bajnokságot is beleszámítva: a székesfehérváriak ezúttal hazai pályán kaptak ki 4-1-re a szlovén Olimpija Ljubljanától. A DAC-Invitel még nagyobb pofonba szaladt bele: a dun

Hanuka-ünnep kormánytagokkal
Szili Katalin házelnök, Lamperth Mónika és Petrétei József miniszterek gyújtottak gyertyát a Parlament előtt és a Nyugatinál abból az alkalomból, hogy megkezdődött a zsidóság ünnepe, a hanuka.

Meghalt az ezredik amerikai katona Irakban
Meghalt az ezredik amerikai katona az iraki harcokban. Az amerikai járőrt Bagdadban egy tűzharcban lőtték le. Az iraki invázió kezdete óta további 275 amerikai katona vesztette életét balesetben vagy egyéb okok miatt a közel-keleti országban. (Reuters-Mob

Új betegfigyelő rendszer a szegedi kórházban
Új betegfigyelő rendszert építettek ki a Szeged Városi Kórházban, amelynek segítségével a nővér minden megfigyelt beteget kamerán keresztül lát a nővérszobából, így képi- és hang-kapcsolat működik közte és a betegek között. Ezzel lehetővé vált, hogy egy n

Erdély: Fekete szalag a magyar zászlón, hiányzó Himnusz a szentmisén
A Hargita megyei önkormányzat csalódottan vette tudomásul, hogy magyarországi testvérmegyéihez intézett korábbi kérése nem talált meghallgatásra.

Robotokat vetnek be Irakban
A tervek szerint gépfegyverrel felszerelt robotokat alkalmaznak majd az iraki lázadók ellen.

Megindult a nyomozás Marion Jones ügyében
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság megkezdte nyomozását Marion Jones ügyében.

Labdarúgás: beléptetőrendszert építenek ki Diósgyőrben
Beléptetőrendszert építenek ki a diósgyőri stadionban a sorozatos rendbontások miatt.

Jóval többet fizethetünk a szemétért
Az önkormányzatok valószínűleg ebből a szemétdíjból fedezik majd a hulladéklerakók építésének, felújításának költségeit.

Patrubány: bizonyítható csalások történtek a népszavazáson
A Magyarok Világszövetségének elnöke szerint csalások történtek a népszavazáson. Az MVSZ elnöke szerint több helyen kicserélték az urnákat, és törvénysértően számolták össze a szavazatokat.

Fegyverrel raboltak ki egy fővárosi telefonüzletet
Fegyverrel raboltak ki ismeretlenek egy fővárosi telefonüzletet.

Magyar győzelem a Curling Eb-n

Magasabb a vártnál az államháztartási hiány
Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – hiánya az első tizenegy hónapban 1435,1 milliárd forint volt a 1433,2 milliárdos prognózissal szemben – közölte a Pénzügyminisztérium kedden. Novemberben a hiány 106,5 milliárd forintos

Kirúgták a verekedő focistát
Kirúgták Stig Töftinget, az Aarhus labdarúgóját, mert összeverekedett csapattársával a klub karácsonyi partiján.

Tizenhárom évre ítélték a nagyrécsei baltás gyilkost
Jogerősen tizenhárom év fegyházban letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a Pécsi Ítélőtábla Rajkó Györgyöt, aki tavaly novemberben a Zala megyei Nagyrécsén baltával agyonverte barátját – írja a hirado.hu.

Fontos híreink
Dráma a tetőfokon, a darts-vb legjobb meccsén búcsúzott a titkos esélyes

Magyar karácsonyi vásár Európa legszebbjei között

Az elnöki pár hivatalos karácsonyi portréját is közzétették

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Az emberek biztonsága a tét – ezért terelnék át a kamionokat az autópályákra + videó
A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

Összeomlott Magyar Péter meséje, az első tiszás buktatta le + videó
A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Egyszerre nézte a kormány a kistelepüléseken élők és a fuvarozók érdekeit
A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Választási csalásra készül Magyar Péter pártja + videó
A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.
Külföldi híreink

Zelenszkij: Több dokumentumtervezet is elkészült a miami tárgyalások után
Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Oroszország rakétarendszert telepített egy szövetséges országban – ez a válasz a NATO lépéseire?
Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Bakondi György: Jelentősen romlott Európa közbiztonsági helyzete azzal, hogy az EU humanitárius kérdésként tekintett az illegális bevándorlásra
Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ali Baba mégsem távozott?
Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Eldőlhet az edzőkérdés az NB I meglepetéscsapatánál, amelynek játékosa rekordösszegért távozhat
Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Eyam – a falu, amely megállította a pestist
Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

