Nem változtatott a Fed
Az amerikai jegybank (Fed) nem változtatott alapkamatán kedden, a várakozásoknak megfelelően.
Az amerikai jegybank (Fed) nem változtatott alapkamatán kedden, a várakozásoknak megfelelően.
Most „van esély a gyógyulásra” – jelentette ki Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke az egyesület kampánynyitó rendezvényén, Lakiteleken kedden. Megvalósulhatnak a Lakitelken húsz évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatok a választás után – vélekedett Bíró
Ukrajna a következő hetekben tárgyalni akar Oroszországgal a korábban megkötött gázmegállapodás módosításáról. Ennek érdekében az energiaügyi miniszter vezetésével küldöttség utazik Moszkvába – közölte Mikola Azarov, a néhány napja beiktatott új ukrán kor
Az amerikai jegybank (Fed) nem változtatott alapkamatán kedden, a várakozásoknak megfelelően.

Most „van esély a gyógyulásra” – jelentette ki Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke az egyesület kampánynyitó rendezvényén, Lakiteleken kedden. Megvalósulhatnak a Lakitelken húsz évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatok a választás után – vélekedett Bíró

Ukrajna a következő hetekben tárgyalni akar Oroszországgal a korábban megkötött gázmegállapodás módosításáról. Ennek érdekében az energiaügyi miniszter vezetésével küldöttség utazik Moszkvába – közölte Mikola Azarov, a néhány napja beiktatott új ukrán kor

Eltűnt egy 81 éves bajai asszony. Tomasovszky Györgyné március 8-án este 9 óra körül távozott otthonából, azóta nem tudni, hol tartózkodik, életjelet sem adott magáról, ezért a bajai rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálódik.

Különleges helyszínen mutatja be legújabb, „Ez mind nem volt” című lemezét a Cabaret Medrano. Március 19-én pénteken 20 órától a Fővárosi Nagycirkuszban várják a zene és mutatványok kedvelőit.

Ivan Gasparovic szlovák elnök szerint világos, ki bolygatja állandóan a szlovák-magyar kérdést, „ki játszik a szlovák, nem pedig a magyar kártyával”.• Fico már megint rémeket lát: „alattomos” Só

Ukrajna ipari termelése 8,8 százalékkal nőtt az idei első két hónapban éves szinten – közölte az ukrán statisztikai szolgálat kedden.

A tervezett magyar-görög-szerb külügyminiszteri találkozóról is tárgyalt Balázs Péter magyar külügyminiszter Dimitriosz Drutszasz görög társkülügyminiszterrel kedden Budapesten – tájékoztatta Mátrai Zsuzsanna külügyi szóvivő az MTI-t.

E pillanatban március 16-a, este hét óra van. Az MSZP honlapján (mszp.hu) Tabajdi Csaba, a magyar szocialisták EP-küldöttségének vezetője aggódik a m

Levágta terhes felesége orrát és füleit egy férfi Törökország délkeleti részén. Török sajtóértesülések szerint a férj így akart bosszút állni házastársán, amiért az a rendőrségen panaszt emelt ellene rendszeres bántalmazásai miatt.

Az OPEC ajánlásokat tevő úgynevezett monitoring bizottsága kedden azt javasolta, hogy az olajkartell a termelés szinten tartásáról döntsön szerdai bécsi ülésén.

A rendőrség szerint a családfő gyilkolta meg két kiskorú gyermekét és feleségét Tényőn, majd önmagával is végzett. • Családi tragédia Tényőn: nem kívülről érkezett a gyilkos? + Videó + Képriport

Már most bejelentkezett Juan Manuel Vargasért a Real Madrid. A Bajnokok Ligájából elbúcsúzott spanyol óriás 15 millió eurós ajánlatot tett a Fiorentina gólérzékeny középpályásáért. A pénz mellé Royston Drenthét is odaadnák a blancók.

Több jogosítvány bánta a rendőrök elmúlt hétvégi akciósorozatát Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – közölte a rendőrség kedden, a razzia eredményének összesítése után.

Csaknem ötven év után befejezi pályafutását a rockzene német zászlóshajója: a Scorpions megkezdte világkörüli búcsúturnéját.

A Konzervatív Párt (PC) az RMDSZ kizárását kéri Emil Boc kormányfőtől két kormánytag, Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Cseke Attila egészségügyi miniszter „teljesen alkotmányellenes” magatartása miatt – közölte kedden Bogdan Diaconu, az alakulat ale

A lett kormány 2014. január 1-jét jelöli meg az euróbevezetés stratégiai céldátumaként: a legújabb gazdasági előrejelzések szerint addig teljesíthetők a maastrichti kritériumok.

Ólomszennyezés borzolja a kínai kedélyeket: hétfőn közel 100 ember mérgezése miatt bezártak egy gyárat, de ez csak a jéghegy csúcsa. A Guardian beszámol róla, hogy egy orvosi kezelésre igyekvő csoportot megállítottak és fogva tartottak a kínai hatóságok,

Az orosz belügyi csapatok két katonája vesztette életét csecsen bűnözőkkel vívott tűzharcban.

Levette a tavaly december óta érvényben tartott, negatív kihatású figyelőlistáról Görögország szuverén adósbesorolásait kedden a Standard & Poor's, amely szerint a görög kormány költségvetési konszolidációs programja megfelel az ország jelenlegi o




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már megszokott, hogy a Tisza Pártról minden nap kiderül, hogy megsarcolná a magyarokat.

Kétszázötven ajándékcsomagot adtak át a Káritász ünnepségén.

A miniszter szerint a bírói függetlenség a tiszások szerint azt jelenti, hogy „csak a Tiszának nyalnak.”

Az M4-szakasz átadásával újabb mérföldkőhöz érkezett az országépítés.

A különmegbízott szerint mindkét fél konstruktívan áll a tárgyalásokhoz.

A miniszterelnök politikai igazgatója lerántotta a leplet a háborúpártiak terveiről.

Van egy csoport Európában, amely háborút akar.

A spanyol szakember szigorú edzőként ismert, ha a játékosok fittségéről van szó.

Továbbra is csak földművesnek minősülő természetes személy szerezhet termőföldet – legfeljebb 300 hektárig –, a változás pedig legfeljebb a haszonbérbe adás lehetőségét érinti.

Kerkez Milos a szombati, Tottenham elleni 2-1-es győzelem után adott interjút.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.