Tamás Gábor: Lesz sírás...
Három-négy százalékpont is lehet a jelenleg 16 százalékos társasági adó emelésének mértéke, és elképzelhető, hogy mégsem szűnik meg az iparűzési adó – írja a Napi Gazdaság. A lap által ismertetett forgatókönyv szerint emelkedhet az egészségbiztosít
Három-négy százalékpont is lehet a jelenleg 16 százalékos társasági adó emelésének mértéke, és elképzelhető, hogy mégsem szűnik meg az iparűzési adó – írja a Napi Gazdaság. A lap által ismertetett forgatókönyv szerint emelkedhet az egészségbiztosít
A BBC birtokába került egy újabb videófelvétel, amely szerint iraki civileket, köztük csecsemőket végeztek ki amerikai katonák. A hadsereg szerint viszont akkor haltak meg a civiliek, amerikai katonák rajtaütöttek egy házon, amelyben informátoruk szerint
Anatolij Kinah, az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBOU) egykori vezetője Kijevben egy sajtókonferencián kijelentette, hogy az orosz Gazprom által megnevezett 130 dolláros gázár gazdasági krízishez fog vezetni az országban.
Beomlott egy bánya Törökország nyugati részén. A balesetben legalább 17-en meghaltak és 40-en megsebesültek.
A szénhidrogének kitermelését és az európai országoknak szánt orosz gáz magyarországi tranzitját érintő együttműködés továbbfejlesztéséről tárgyalt Moszkvában az orosz Gazprom és a magyar Mol vezetője – közölte az orosz monopólium.
Gyurcsány Ferenc ma nevezi meg kormányának tagjait. A sajtóban az elmúlt hónapban számos találgatás jelent meg. Sokan „pályáznak” a külügyi tárca vezetésére, a hírek szerint azonban az egyetlen, valóban újonc Molnár Lajos lesz az egészségügyi
Legkevesebb huszonnyolc ember vesztette életét India Uttar Pradesh államában csütörtökön, amikor heves vihar érte el a térséget – közölték az Indiai hatóságok péntek reggel – tájékoztatta az Objektív Hírügynökséget az RSOE.
Tornádó csapott le a burmai Arakan államban három falura, amely során egy ember meghalt, tucatnyian pedig megsebesültek – tájékoztatta az Objektív Hírügynökséget az RSOE.
Magyarország elengedte a vele szemben fennálló iraki államadósság 80 százalékát, vagyis 184 millió dollárnyi (csaknem 38 milliárd forintnyi) tartozást. A korábbi ígéretekkel ellentétben a magyar vállalatok a mai napig nem kaptak komoly ajánlatot az iraki
Továbbra sem hozza nyilvánosságra a Magyar Hivatalos Közlönykiadó, hogy szerkesztőbizottsági tagjainak mennyi volt a fizetése és egyéb juttatása 2002-ig visszamenőleg, pedig erre március óta jogerős ítélet kötelezi a kiadót. Ezért a Társaság a Szabadságjo
Epikurosz gondolata
Júliustól 10 százalékkal emelkedhet az áram fogyasztói ára – értesült a Népszabadság. A tarifarendelet előkészítő munkálatait jól ismerő forrásunk megerősítette: várható az áremelés. A választások előtt Gál J. Zoltán államtitkár leszögezte: a kormán
A Hírszerző értesülése szerint Göncz Kinga eddigi esélyegyenlőségi minisztert kérte fel a külügyi tárca irányítására Gyurcsány Ferenc.
Vizsgálatot rendelt el a tavaly novemberi, hadiszai mészárlás ügyében az iraki kormány.
FIFA 2006 - csapatok
Michael Schumacher megjavította a catalunyai versenypálya nem hivatalos körrekordját.
A szlovákok elleni világbajnoki selejtezőre készülő magyar csapat 11-10-es félidei vezetés után 26-23-ra nyert a csehek ellen. Ilyés Ferenc 5, Császár Gábor pedig 4 gólt szerzett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Az internetes agresszióért akár egy év is járhat.
Túlélők után kutatnak.
Idén májusban közel 10 százalékkal többet költöttek a kártyákról tavalyhoz képest.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.