- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Igazi csodaparti Mainzból
Röviden

Igazi csodaparti Mainzból

Röviden

Puhul a titoktörvény
Kevesebb olyan adatot titkosítana a jövőben a kormány, amely gazdasági információkat tartalmaz. Ez az egyik eredménye annak a tárgyalássorozatnak, amely a héten zárult le a Nemzeti Biztonsági Felügyelet, az adatvédelmi biztos és civil szervezetek között.

Megalakul a Magyar Gárda
Ma teszi le az esküt a nemzet szolgálatára és a haza védelmére a Magyar Gárda első 56 tagja a budai Várban. Cigányok, homoszexuálisok és antifasiszták ellentüntetést tartanak Budapest több pontján.

Lamperth pengeváltása a rendőrséggel

Aggályos őrző-védők
Az MSZP-hez „ezer szállal kötődő” őrző-védő cégek aggályos tevékenysége miatt vizsgálatot kezdeményez a Fidesz a rendészeti bizottságban, a Veres fiúk és az In-Kal Security nyírbátori botránya apropóján. Közben lapunknak a nyírbátori strandot

Röviden

Újra merénylettel jelentkezett az ETA

Korlátozzák a buszközlekedést
Egyszerre állított le mintegy negyven autóbuszjáratot a Kapos Volán Zrt. A főként kistelepüléseket érintő döntéstől 10-15 millió forint megtakarítást remél a cég, amely további járatmegszüntetéseket sem tart kizártnak. A települések önkormányzatai nem fog

Robbant a csörögi iskolaügy
Feloszlatta magát a Pest megyei csörögi önkormányzati testület. Nem tudtak ugyanis egyezségre jutni, aminek a település megoldatlan iskolakérdése is oka volt. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke – a csörögi szülők nevében – nyílt levélben

Vita az autonómiáról

Tizenegyen a tizenegyediken
Közép-európai idő szerint ma hajnalban az első győztese – férfi maratonfutásban – már meg is lett az esztendő legrangosabb világversenyének, az oszakai atlétikai vb azonban számunkra valójában kora délután kezdődik. Legnagyobb, de inkább egyet

Megoldást sürgetnek a földkérdésre
Szakmai és politikai konszenzus létrejöttét sürgette tegnapi sajtótájékoztatóján Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke a termőföld és az uniós támogatások kérdésében. Véleménye szerint Gráf József agrárminiszternek, ha kell, lemondásával i

Röviden

Itt szeretnek dolgozni
Szeptember 16-ra ígéri a választ Dávid Admon, Izrael leköszönő budapesti nagykövete arról, hogy mi az igazság az őt érintő vádakból. A diplomata lapunknak adott interjújában védelmébe vette a magyarországi építőipart „forradalmasító” izraeli g

Reformját dicséri Horváth
Miközben Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a kormány egészségügyi reformjára hivatkozva azzal dicsekedett, hogy javult az egészségügyi ellátás színvonala, mert a statisztikák szerint csökkent az infarktusos betegek száma, továbbra is bizonytalan, mikor

Taposóaknák és bomba
Két taposóakna került elő tegnap egy csatorna tisztítása közben a Bács-Kiskun megyei Baja és Érsekcsanád közötti Duna-gát mellett. A robbanószerkezeteket tűzszerészek hatástalanítják. Zselicszentpálon a csütörtökön talált második világháborús szárnyasbomb

Kimerülőben a lakosság tartalékai
Bőrünkön érezhetjük a Gyurcsány-csomagot: a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2007 júniusában tovább csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene: esett az élelmiszer-fogyasztás, az iparcikkek vásárlása zuhanórepülésbe kezdett. Szak

Bankok a pénzmosás ellen

Fontos híreink
Fékezett drágulás – így alakult az élelmiszerek ára 2025-ben

Bombariadó volt két, Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton

Fordulat jöhet a béketárgyalásokon?

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Varázslatos karácsony Miskolcon: a második fényfelvonulás elbűvölte a várost
Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Előbújik a felhők mögül a nap, derűs arcát mutatja karácsony második napja + videó
Javulnak a látási viszonyok.

Szabad-e mondani a kisgyereknek, hogy jól kell viselkedni, mert látja a Jézuska?
A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

Figyelem, önkontroll, fejlődés – mit tesz a mobiltelefon a gyerekekkel?
A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.
Külföldi híreink

Vadászgépek szálltak fel Lengyelországban
A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Súlyos támadás érte Odessza térségét
Több robbanás hallatszott.

Trump katonai akciót jelentett be
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Mit tehet a kultúra a politika megkeményedő logikájával szemben?
A második hidegháború kérdését, egy heroikus életmű tisztázását és egy eddig kevéssé ismert metafizikus hazai fogadtatását is vizsgálja többek között a Magyar Szemle legújabb száma.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt
Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

A húsz legjobb film 2025-ből – 2. rész: egy csinos ügyvédnőt, egy öreg pilótát és pár vérszívó-gengsztert néztünk a legszívesebben
Listánk nem is annyira hierarchiát, mint inkább keresztmetszetet kínál. Íme az idei év legjobb filmjei, ezúttal a 10-1. helyezettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

