Sérülékeny marad a forint
Simán landolt szombaton a kazahsztáni sztyeppén kijelölt térségben a Nemzetközi Űrállomásról érkező Szojuz TMA–9 űrhajó leszállóegysége, amellyel – két hivatásos űrhajós társaságában – a bázison 12 napig vendégeskedő magyar származású am
Simán landolt szombaton a kazahsztáni sztyeppén kijelölt térségben a Nemzetközi Űrállomásról érkező Szojuz TMA–9 űrhajó leszállóegysége, amellyel – két hivatásos űrhajós társaságában – a bázison 12 napig vendégeskedő magyar származású am
Június 30-a után sem kell majd részleges térítési díjat fizetniük azoknak a kismamáknak, akik választott orvosuknál szeretnének szülni – ez áll az Egészségügyi Minisztérium törvénymódosító javaslatában.
Az elmúlt egy év lényegében annak jegyében telt el, hogy a Kreml következetesen és tudatosan dolgozott Oroszország energiahatalmi státusának felépítésén. Moszkva erre alapozva befolyásos szereplőként tér vissza a világpolitikai porondra, s fogalmazza meg
Kistérség-e, ahol például 53 polgármesternek kell együttműködnie? Lehet-e remélni, hogy félszáz, sokszor ellentétes érdekeltségű település vezetője építő, békés konszenzusra juthat – főként, ha pénzről van szó –, félretéve a másik javára saját
Egyértelműen érezhető, hogy bizonyos körök még a hazai földpiac 2011-es megnyitása előtt meg akarják fosztani a helyi közösségeket birtokaiktól – véli Ángyán József egyetemi tanár. A szakember szerint mindez nem véletlen, hiszen tíz-tizenötszörös pr
Egy 50 megawatt teljesítményű, úgynevezett szalmaerőmű megépítését támogatja Szerencs önkormányzata. Az ICOMOS műemlékvédő szervezet tiltakozik a magánvállalkozásban megvalósítandó, 35 milliárd forintos beruházás ellen.
Pert indít Várhegyi Attila azok ellen, akik neki, illetve a Prestige Média Reklámügynökségnek tevékenységükkel kárt okoztak. A volt fideszes pártigazgató azt követően reagált így, hogy Nyakó István, az MSZP szóvivője azt nyilatkozta, a cég és az adófizető
Ismeretlen okból tűz keletkezett tegnap a szarajevói Ljubica Ivezic árvaházban. Bár a tűzoltók tíz perc alatt megfékezték a lángokat, öt csecsemő életét vesztette. Tizenhét másik gyermeket és gondozójukat kórházban ápolják, több sérült állapota súlyos.
Nicolas Sarkozy és Ségolene Royal került be a francia elnökválasztás második fordulójába a tegnapi, első szavazási fordulóról érkező eredmények alapján.
Jótékonysági napot tartottak szombaton Tihanyban, hogy közadakozásból felépülhessen a Károly király kálvária, amelyet 1960 tavaszán brutális módon leromboltak. Sokan keresték fel az ünnepnapon az 1055-ben épült apátságot, hogy a programokon részt vehessen
A kancelláriaminiszter által felügyelt titkosszolgálatok megint olyan helyre keveredtek, ahol semmi keresnivalójuk nincs – jelentette ki tegnap Demeter Ervin az Egymásért Egy-Másért Alapítványhoz köthető milliárdos csempészési ügy kapcsán. A Fidesz
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hiába a feltétlen médiatámogatás, amilyen gyors volt a felemelkedésük, olyan gyors lesz a bukásuk is.
Nem csupán a show kedvéért licitálnak a szereplők, milliós tételben cserélnek gazdát a tárgyak.
A Tisza Párt elnöke bármit büntetlenül megtehetne, örök büntetőjogi mentességet kapna minden általa elkövetett bűncselekmény alól.
Súlyos vádak és titkos vallomások rázták meg Nagy-Britanniát: a manstoni migránstábor dolgozói szerint a központ már alig bírja a nyomást, miközben naponta özönlenek az illegális bevándorlók.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.