Szentendrei-szigetiek tüntettek a 11-es úton
Az esztendő első felében az új mobil-előfizetők csaknem kétharmada a T-Mobile-t választotta. Az egyre telítettebbé váló hazai mobilpiacon az új előfizetők 64 százaléka e társaság szolgáltatásai mellett döntött. A T-Mobile ügyfeleinek száma 85 ezer fővel n
A közjogi méltóságok jelenlétében 144-en tettek tiszti esküt a Kossuth téri hagyományos augusztus 20-i ünnepségen. Szekeres Imre honvédelmi miniszter a közeljövő céljának az önkéntes haderő létszámának kibővítését említette. Áder János (Fidesz) Hódmezővás
Demszky Gábor az új kenyér ünnepének nevezve Szent István, a magyar államalapítás napját, tegnapi beszédében ismét a jobboldalt, valamint független ellenfelét, Tarlós Istvánt ostorozta. Az SZDSZ-es főpolgármester minél több külföldit, közöttük határon túl
Utólag akár hálásak is lehetünk a szlovákoknak, amiért lemondták a szereplést a szombaton zárult budapesti Pannon Kupa négycsapatos nemzetközi tornán. Az első pillanatokban ennek persze nem örültek a szervezők, de a kétségből sikerült erényt kovácsolni: a
Mélységes aggodalmát fejezte ki tegnap Kofi Annan ENSZ-főtitkár, amiért Izrael megszegte a libanoni konfliktust lezáró, múlt héten életbe léptetett tűzszünetet. Ehud Olmert izraeli miniszterelnök szerint a Bekaa-völgyben végrehajtott szombati rajtaütéssel
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) azt javasolja, hogy a devizahitelek törlesztőrészleteinek növekményét legalább részben vállalja át a költségvetés. Az IKSZ szerint a lakást vásárló fiatalok így is sok terhet hordoznak, nem büntethetők tová
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.