Arany János és a Kapcsos könyv

A Margitszigeten írta versciklusát a Gyulai Páltól kapott Kapcsos könyvbe az idős Arany János. Hosszú hallgatás után szakadt ki belőle a versfüzér, melyből csak néhány darabot engedett át közlésre, azt egészében csak a fia, Arany László publikálta már édesapja elhunyta után.
A Kapcsos könyvről, illetve annak tarka utóéletéről elmélkedik a debreceni Alföld legújabb számában Eisemann György. Tudni kell, hogy alig akad irodalmunknak olyan remekműve, melynek eredeti kézirata annyira elválaszthatatlan a mű hatásától, mint Arany öregkori ciklusának. Magyarán szólva: az Őszikék versei igazán csak akkor hatnak, ha az olvasó látja a költő keze vonását, kunkorgó betűit, pacáit és törléseit-javításait. „Nem véletlen – írja Eisemann –, hogy a kézirat emlékezetének ápolása mint az íráskép fenntartása, a kötet hatástörténetének textológiai-filológiai rétegében is gőzerővel munkál, hasonmások kiadása révén…”
A vers eredendően hangzó művészet, elmondásra és nem olvasásra született. Később, főként a könyvnyomtatás feltalálását követően, lehetett már sokszorosítani, s ezáltal nemcsak megszólalása, hangzása egyszeriségét veszítette és veszíti el, ám azt a személyességet is, mely egy-egy eredeti kéziratból sugárzik. Más egy-egy vers „aurája”, ha a költő keze vonásával és más, ha bármilyen nyomdai betűből kiszedett változatával találkozik az olvasó. Utóbbinak, mint a szerző megjegyzi, „saját hangja nincsen, beszéde kölcsönzött beszéd, mint a play back előadási trükkje, vagy a szinkronizálás. De sohasem képes eltitkolni önnön álságos és illuzórikus mivoltát, amellyel csak megerősíti a nyomdai betűkészletekből gyártott szövegek olvasásába kódolt információt…”
Eisemann ezután újabb érdekes kérdést vet fel: „Különösen éles fényt vet minderre a gutenbergi szférából kilépő informatikai forradalom eredményeit kihasználó, a világhálón lehívható »fakszimile« kiadás. Kokas Károly és Tóth Margit munkája nem véletlenül mutatja be – igen helyesen – a Kapcsos könyv reprodukcióit mint múzeumi tárgyakat”.
Bár csak lazán tartozik ide, talán mégis ideillik: a híres amerikai zeneszerző, John Cage – aki úgy volt a modern zene apostola, hogy a legősibb hangzásokat próbálta feleleveníteni –, hangversenyeire saját kezűleg körmölte a meghívókat, megőrizve ezzel a művész személyességének némi maradékát.