
Fotó: ARMEND NIMANI / AFP
A második félidő első negyedórája úgy pörgött le, hogy a svédek semmilyen fogást nem találtak a lelkesen focizó koszovóiak ellen.
Szinte hihetetlen volt olvasni az Aftonbladet élő szöveges közvetítését: az újságírók már arról beszéltek, hogy talán a Maldív-szigetek ellen lenne esélye ennek a borzalmas északi csapatnak.
Márpedig a percek kegyetlenül peregtek, s minden egyes minutummal közelebb kerültünk a bombameglepetéshez. Amely nem sokkal később be is következett. Ennek a koszovói diadalnak a legjobban a svájci csapat örülhetett, amely a csoportban a svédek legnagyobb riválisa. Koszovó ezzel a győzelemmel megelőzte a svédeket, a skandinávok két meccs után 1 ponttal szerénykednek a csoport 3. helyén. Nem mellesleg: Svédország a világranglista 95. helyén álló Koszovótól szenvedett vereséget.
Magabiztos dán, horvát és svájci győzelem
Voltak olyan csapatok, amelyeket nem zavart esélyesség terhe.

Fotó: ARIS MESSINIS / AFP
Svájc Szlovéniát, Horvátország Montenegrót, Dánia pedig Görögországot győzte le, ráadásul a dánok idegenben nyertek. Fehéroroszország Zalaegerszegen fogadta a skót válogatottat, a skótok könnyedén győztek ezen az összecsapáson.
Egy magyar srác a feröeri kezdőcsapatban
A nap talán legérdektelenebb mérkőzésén akadt egy kis magyar érdekeltség: a Gibraltár–Feröer összecsapáson a skandináv ország együttesében először volt kezdő Turi Géza Dávid. Neki ez már a második válogatottsága volt, az elsőn még csak csereként lépett pályára három nappal ezelőtt a horvátok ellen, most azonban már a kezdőcsapatban találta magát.
Eredmények:
B csoport:
Koszovó–Svédország 2-0
Svájc–Szlovénia 3-0
Az állás: 1. Svájc 6 pont, 2. Koszovó 3, 3. Svédország 1 (2-4), 4. Szlovénia 1 (2-5)
C csoport:
Fehéroroszország–Skócia 0-2
Görögország–Dánia 0-3
Az állás: 1. Dánia 4 pont (3-0), 2. Skócia 4 (2-0), 3. Görögország 3, 4. Fehéroroszország 0
I csoport:
Izrael–Olaszország 4-5
Az állás: 1. Norvégia 12 pont/4 mérkőzés, 2. Olaszország 9/4 (12-7), 3. Izrael 9/5 (15-11), 4. Észtország 3/5, 5. Moldova 0/4
L csoport:
Gibraltár–Feröer 0-1
Horvátország–Montenegró 4-0
Az állás: 1. Horvátország 12 pont/4 mérkőzés (17-1), 2. Csehország 12/5 (11-6), 3. Feröer-szigetek 6/5 (4-5), 4. Montenegró 6/5 (4-9), 4. 5. Gibraltár 0/5




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!