Az elnök az országjárást fontosnak nevezte, mivel – ahogy rámutatott – a nemzeti keresztény oldal számára az olyan új online fellépések mellett, mint a Harcosok Klubja és a digitális polgári körök, továbbra is elengedhetetlen az offline fellépés.
A négyszer megvalósult kétharmados összetartozás, az ebből fakadó bizalom és a biztonság drága kincs, amely a békét és a jövőt jelenti
– jelentette ki Csizmadia László. Majd rámutatott: különösen azért, mivel hamis „messiások” féktelen hazudozását már sokszor megszenvedte az ország a történelemben.
Fricz Tamás a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban a keresztény-nemzeti tábort olyan, a korábbiaknál markánsabb kihívás érte, amely harcra késztet. A politológus rámutatott, hogy van mit megőrizni és van mit elveszíteni, ezért meg kell erősíteni a táboron belüli összetartást és meg kell őrizni a patrióta identitást. Ez az oldal képes a megújulásra és ezt a Harcosok Klubja és a digitális polgári körök is bizonyítják – tette hozzá.
De az offline térben való jelenlét is szükséges
– emelte ki Fricz Tamás. Hozzátette: az online térben való részvétel fontos újítás, de az offline jelenlétet is megújítva meg kell tartani. „Az offline, valódi terek rendkívül fontosak az identitás megtartása érdekében” – mutatott rá.
Magyar Péterék nem hajlandóak őszintén beszélni – hívta fel a figyelmet. A politológus szerint felmerülhet az a kérdés, hogy „ki ellen harcolunk?” azonban rögtön rámutatott, hogy lényegében ezt tudhatjuk, hiszen a Tisza Párt része az ukránbarát, háborúpárti brüsszeli hálózatnak, amely támogatja az LMBTQ-ideológiát, az illegális migrációt, Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását, és azt a túlzott zöldprogramot, amely tönkreteszi Európa gazdaságát.
Mindez azt jelenti, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt programját a brüsszeli elit adja
– emelte ki Fricz Tamás.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!