- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Haladék az ebkínzónak
Augusztusban folytatódik az állatkínzással vádolt Örsi András pere, akitől márciusban több mint kétszáz kutyát foglalt le a rendőrség. Az ebekről az állam helyett civilek gondoskodnak.

Röviden

Hivatalos hír: Erdei–Ulrich

Kitérő válaszok Gyurcsánytól
Kitérő választ adott Gyurcsány Ferenc a bérből és fizetésből élők, valamint a nyugdíjasok számára egyértelműen hátrányos egykulcsos személyi jövedelemadó és áfa kérdésében a kormánnyal nyíltan lojális Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) sz

Három magyarral rajtol a Golden League

Júliustól drágulhat az áram és a gáz is
Júliustól 10 százalékkal emelkedhet az áram fogyasztói ára – értesült a Népszabadság. A tarifarendelet előkészítő munkálatait jól ismerő forrásunk megerősítette: várható az áremelés. A választások előtt Gál J. Zoltán államtitkár leszögezte: a kormán

Meghallgatták a K&H Bank őreit

Évtizedes lemaradás a határ menti régiókban
A felmérések szerint azonban újabb negatív csúcsra lehet számítani a választói részvételt illetően, a május elején tartott kutatási eredmények alapján a jogosult polgároknak mindössze 35 százaléka mondta, hogy biztosan az urnákhoz vonul, további 25 csak &

Leárnyékolt kormány

Olvasóinktól

Lebegtetik az ingatlanadó bevezetését

Szentmise Prohászkáért

Negyvenmilliárdos ajándék Iraknak
Magyarország elengedte a vele szemben fennálló iraki államadósság 80 százalékát, vagyis 184 millió dollárnyi (csaknem 38 milliárd forintnyi) tartozást. A korábbi ígéretekkel ellentétben a magyar vállalatok a mai napig nem kaptak komoly ajánlatot az iraki

A nagy állami ingatlanüzlet

Bukaresti vita a madárvészjárványról

Esély a Transelektrónál
A Transelektro-csoport legnagyobb vállalatánál, a Ganz Transelektro Villamossági (GTV) Zrt.-nél megkezdődhet a felszámolási eljárás, amenynyiben a bankok érvényesítik követelésüket. A csoport másik három vállalatánál van esély a felszámolási eljárás elker

Királycsináló cseh kis pártok?
Csehországban ma és holnap döntenek a választók arról, hogy az elkövetkező négy évre kikre bízzák az ország kormányzását, a közhatalom gyakorlását. Mindkét nagy párt esélyes a győzelemre.

A tábor egy, de zászlóból több kell
V o k s 2 0 0 6

Lesz-e referendum az euróról?
Senki nem beszél a választások óta arról, hogy lesz-e népszavazás az euró bevezetéséről. Gyurcsány Ferenc márciusban javasolta a véleménynyilvánitó népszavazást, ami 2008-ban kívánt lebonyolítani.

Fontos híreink
Orbán Balázs: Két út van előttünk

Unokázós csalással szerezték meg a milliókat, a futárt elfogták a rendőrök

Magyar vezető az Agrofert Hungária cégcsoport élén: értéket őriznek és fejlesztenek

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Így készül a tökéletes karácsonyi kalács – egy díjnyertes sütőmester receptje + videó
A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lázár János: Nem engedünk hárommillió ember nyugalmából
A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

Épül a Keleti pályaudvar első akadálymentes peronja
A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

A hatóságokhoz fordulnak Deutsch Tamásék Hadházy korrupciógyanús ügye miatt
Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
Külföldi híreink

Árverésre bocsátották Mussolini egykori nyaralóját
Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Luxus a Riviérán, vér Ukrajnában – bemutatták Ábrahám Róbert dokumentumfilmjét
Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb harkivi települést foglalt el az orosz hadsereg
A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Dejan Sztankovics visszatért korábbi állomáshelyére
A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Melinda arca felismerhetetlenségig torzult a Bánk bán forgatásán, halála ma is fájdalmas érzéseket kelt
Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.

Csak hogy világos legyen!
Na, akkor itt a lényeg, tömören, világosan, érthetően! Deák Dániel foglalja össze, aki nem érti, azon nehéz segíteni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

