A nagy állami ingatlanüzlet

Egyelőre valószínűleg nem is sejtjük, milyen szerencse, hogy az új reformkor kezdetén Gyurcsány Ferenc volt KISZ-titkár és ingatlanspecialista kerül a kormányfői székbe. Többszörösen előnyös ez. Először: itt a sok elintézetlen ingatlanügy, ideje, hogy felvirágozzék az állami ingatlanüzlet. Másodszor: profiktól tanulva magunk is profikká válhatunk, s elsajátíthatjuk a lízing mint viszonylag új hazai politikai és jogintézmény sajátosságait. Mindez együtt alkalmassá tehet a reformok befogadására, de a megértésükre mindenképpen.
Az új idők közeledtével mindenekelőtt fel kell készülnünk arra a tárgyalásra, amelyet a Somogy Megyei Bíróságon rendeznek meg június 7-én. Annyit már tudunk, hogy a pert közérdekre hivatkozva a Legfőbb Ügyészség indította az Altus Rt. és a Közlönykiadó Kft. ellen. Kéri: a bíróság nyilvánítsa semmissé azt a bérleti szerződést, amelyet az Altus Rt. 1995. április 4-én írt alá a Közlönykiadó Kft.-vel. A magáncégként működő részvénytársaság – Gyurcsány Ferenc érdekeltsége – ezzel bérbe adta az állami kft.-nek azt a bemutatótermet, amely a budapesti Belváros szívében, a Szalay utca 4. szám alatt található. Az állami kft. azonban nem csupán a bérleti díj kifizetését vállalta, hanem azt is, hogy felújítja, átépíti a termet, majd berendezi képviselői klub céljaira. Mindezen műveletek költsége a tízéves futamidő végén az Altus magáncéget gazdagíthatta. A részvénytársaság nyilván rászorult erre, mert az ingatlant három hónappal korábban úgy vette meg az ugyancsak állami intézménynek mondható Miniszterelnöki Hivataltól, hogy tudott volt, a helyiségeket mindjárt bérbe is veszi tőle az állami kft. Méghozzá olyan díjért, amelynek összege többszörösen meghaladja az államnak kifizetett vételárét.
Így kell egy rókáról két bőrt lehúzni: ingyen megszerezni egy ingatlant, majd a vétel tárgyát az eladó pénzén felújíttatni, berendeztetni. Vajon a Legfőbb Ügyészség miért csak a bérleti szerződést kívánja semmissé nyilváníttatni, az adásvételt miért nem? Hisz mindkét megállapodás színlelt. Emellett mindkettőre ráillik, amit 2003-ban, a Tocsik-perben a Legfelsőbb Bíróság megfogalmazott: „A jó erkölcs – a társadalom értékítélete – a szerződési szabadság korlátja. A közpénzek hanyag kezelése, az átalakulóban lévő, bizonytalan gazdasági, társadalmi struktúrák által kínált lehetőségek kihasználása, a magasan kvalifikált munkáért járó díjazás több százszorosát meghaladó jövedelem nyilvánvalóan kiváltja a társadalom rosszallását.”
A jó erkölcsről ezúttal is a bíróság dönt majd. A kaposvári ügy jelenleg arra figyelmeztet, nem lehet elég korán a reform útjára lépni. Mert ki tudta 1995-ben vagy még korábban, hogy léteznek ilyen jogi konstrukciók? Hogy van például lízingszerződés is: a volt tulajdonos visszabérelheti eladott javait. A hazai jog máig sem kodifikálta a lízinget. Úgy terjedt el, újító szellemű üzletemberek közvetítésével, a meglévő szerződésfajták kombinációjaként, amerikai mintára. Jellegzetes magyar specialitás viszont, hogy az üzlet keveredhet a politikával – ettől azután a tranzakció el is veszíti üzleti jellegét. Nem a piac szabálya – a szolgáltatás és ellenszolgáltatás legalább köszönő viszonya – dominált benne, hanem az összeköttetés. Egyoldalú előny állt itt egyoldalú hátránnyal szemben. S a politikai lízing tárgya az állami tulajdon. Mert az állam rossz gazda. Ezt nevezi a köznyelv lenyúlásnak.
A mára felgyülemlett állami ingatlanügyeket mindemellett is el kell intézni – ki más irányíthatná ezt, mint a kormány? Tizenhat éve kérdés például, mikor kapja vissza az igazságszolgáltatás a Kúriát, a Legfelsőbb Bíróság hajdani épületét. A Kossuth Lajos téri székházban, a Parlamenttel szemközt jelenleg tudvalévően a Néprajzi Múzeum foglal helyet, és persze a Politikatörténeti Intézet. Történelmi tett volna, ha a kormány megfelelő helyet találna a múzeumnak, s a kommunista mozgalom iratainak is, amelyek 1948-ban, Rákosi Mátyás jóvoltából kerültek a szebb napokat látott márványpalotába. Rákosit a két világháború közt kétszer ítélte el a hajdani táblabíróság, amely akkor szintén itt működött. A Néprajzi Múzeumnak 1973 óta ad otthont a volt igazságügyi épület. Akkortájt még úgy volt, hogy a jog elhal, az állam szintén. Nem véletlenül költözhetett be a háború után ennek az ideológiának egyik fő szószólója, Apró Antal a nyilasok által elkobzott zsidó vagyonba. A Szemlőhegy utcai villa ingatlanfejlesztése azonban külön fejezet.
Az igazságszolgáltatás – jórészt a háborút követő 50 év ódiumaként – súlyos helyhiánnyal küzd. A Fővárosi Ítélőtábla büntetőtanácsai a Legfelsőbb Bíróság Markó utcai épületében dolgoznak, polgári és közigazgatási kollégiuma a Fekete Sas utcai bérelt irodában tevékenykedik. A bérleti díj évi 250 millió forint. Amennyiben visszaadnák a Kúriát, oda a Legfelsőbb Bíróság mellett beköltözhetne a Legfőbb Ügyészség is. A felszabaduló Markó utcai székházat pedig megkaphatná a Fővárosi Ítélőtábla s a Fellebbviteli Főügyészség. A gond még ezzel sem oldódna meg. Kényszerűségből irodát bérelnek a Fővárosi Munkaügyi Bíróságnak és a Pest Megyei Bíróság polgári, gazdasági részlegeinek is. A bérleti díj 100-100 millió forint körüli. Mindezt összeadva csak bérletre fél- milliárdot fizet ki évenként az igazságszolgáltatás. Ehhez társul, hogy a Pest Megyei Bíróság felújítását tíz éve ígérgetik a kormányok. A leromlott állagú épület jelenleg tízmilliárd forintra becsült renoválási költségeit szintén vállalni kell. S még nem beszéltünk arról, milyen lehetetlen körülmények közt őrzik az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottakat. A zsúfoltság 150 százalékot is meghaladó mértéke az Európai Unió normái szerint önmagában kimeríti a kínzás és az embertelen bánásmód fogalmát. Ugyanakkor a budapesti Gyorskocsi utcában, a volt rendőrségi fogda területén több mint egy éve várat magára egy száz férőhelyes kiürített folyosórész átadása a letartóztatottak céljaira. A munkálatok költsége tavalyi számítás szerint minimálisan százmillió forint.
A börtönépítésbe is bevonult azonban a lízing, a PPP, a Medgyessy-kormány idején. Tőkeszegény állam lízingből fejleszt – s ingatlanpanama nélkül, korrekt feltétellel is dupla árat fizet mindenért. Kérdés, követi-e a kormány ezt az építési, ingatlanfejlesztési módot, vagy valamiféle ésszerű megoldás után néz? A helyhiányt azonban a börtönökben – különösen az előzetesek fogdáiban – sürgősen enyhítenie kell, s ugyanez mondható el a bíróságok esetében is.
Mielőtt tehát építkezésbe kezd a kabinet, hogy a spórolás és az igazságosság jegyében elhelyezze önmagát, ajánlatos volna egy kis séta a valóban érintett helyszíneken. A börtönökben és a bíróságokon. Június 7-én pedig, már a per okán, mintegy emlékeztetőül, Kaposváron. Addig is tekintsük át azonban, mit érdemes feltétlenül tudunk az új szerződéses formációról, a lízingről! A lízingnek két fontosabb változata van: a pénzügyi lízing és a visszlízing. Az előbbi hosszú távú bérlet, de a bérlő a futamidő végén megszerzi a lízingtárgy tulajdonjogát. Visszlízingről akkor beszélünk, ha a volt tulajdonos visszabérli eladott értékeit – a bérleti idő leteltekor a javak ismét az ő tulajdonába kerülnek. Vigyázni kell azonban, mert sok a buktató, s nem minden szerződést lehet semmissé nyilvánítani. Előfordulhat, hogy mire felocsúdunk, kilízingelik lábunk alól a talajt. Az pedig sovány vigasz, hogy nincs eleve kizárva: egyszer talán majd még visszalízingelhetjük magunkat.