A Tisza szakértője, Kéri László egészen nyíltan és egyértelműen elmondta, hogy a Tisza minden brüsszeli parancsot végrehajtana – mutatott rá Menczer Tamás. A Fidesz kommunikációs igazgatója a közösségi oldalán megosztott egy videót, amelyben Magyar Péter szakértője újabb részleteket árul el azzal kapcsolatban, hogy mit tenne a baloldali párt, ha hatalomra kerülnének.

„Teljesen nyilvánvaló, hogy nemcsak az Európai Ügyészséghez való csatlakozás, hanem számos olyan dologban is nyitva áll a Tisza, hogyha kormányozna akkor megtenné, amit az Orbán-kormány három-négy-öt-hat éve nem hajlandó megtenni” – jelentette ki Kéri László.
Érted? »A Tisza nyitva áll«, »A Tisza megtenné, amit az Orbán-kormány nem hajlandó megtenni«
– emelte ki Magyar Péter szakértőjének szavait a kommunikációs igazgató. Majd rámutatott: a Kéri László egészen nyíltan és egyértelműen elmondta, hogy a Tisza minden brüsszeli parancsot végrehajtana. Háború, Ukrajna uniós tagsága, bevándorlás, megszorítás, ezt mind támogatná a Tisza, erről beszél Kéri – sorolta.
Elküldenék a magyarok pénzét Ukrajnába, és ez családonként 1,3 millió forintot jelentene, ahogyan a mai hírekben ezt olvashatjuk
– hangsúlyozta Menczer Tamás, aki Magyar Péter egy korábbi megszólalására is emlékeztetett, amely szintén alátámasztja azt, amiről Kéri László beszélt: „valóban egy nagyon pici szuverenitásról le kellene mondani”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!