Március 25-én, szerdán vesznek végső búcsút Siklós Csabától, az Antall-kormány első közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterétől – tudatta a család az MTI-vel csütörtökön. Mint a gyászjelentésben olvasható,
Siklós Csaba temetése 14 óra 30-kor lesz az Óbudai temetőben, a református egyház szertartása szerint.
Az elhunytat a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. a saját halottjának tekinti – írták.
Siklós Csaba életének 85. évében, hosszú betegség után, családja körében hunyt el.
Siklós Csaba József 1941. augusztus 29-én született Budapesten. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát közlekedésmérnökként, majd szakmai pályáját a közlekedési ágazatban és az infrastruktúrafejlesztés területén folytatta. A rendszerváltozás után, 1990 és 1993 között Antall József kormányában töltötte be a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszteri tisztséget, és országgyűlési képviselőként is dolgozott.
Miniszteri munkáját követően is aktív szerepet vállalt a magyar közlekedési szektor irányításában:
a Magyar Államvasutak (MÁV) elnökeként, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) vezérigazgatójaként meghatározó szerepet töltött be a társaság működésének és fejlesztésének irányításában. Később a Malév Rt. igazgatóságának elnökeként dolgozott, hozzájárulva a magyar légi közlekedés irányításához is. Munkáját számos szakmai és állami elismeréssel jutalmazták – írta a családja.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!