- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Nomentana: Polt Pétert interpellálják
A parlament mai ülése a kormányfő napirend előtti felszólalásával kezdődik, majd a Fidesz interpellációt intéz a legfőbb ügyészhez Gyurcsány elhíresült cégének ügyében.

Gerincproblémák

Visszafogó erejű kormánykampány
Az utóbbi hetek kormányzati kommunikációs lépéseit figyelve úgy tűnhet, az MSZP feltalálta a kampánymentes kampányt. Természetesen ez korántsem jelenti azt, hogy a nagyobbik kormányerő nem tart a választások előtt bő két hónappal rendezvényeket, a lendüle

Megtakarítás nélkül
A magyarok harmada semmilyen megtakarítással nem rendelkezik, többségük pedig a következő egy-két évben inkább a gazdasági helyzet és az életszínvonal romlására számít, és csak 5-10 év távlatában kezd el bízni a gazdasági előrelépésben. Egy országos repre

Napi sajtószemle

Milliós büntetés jár a „színlelésért”

Orosz–iráni előrelépés atomügyben
Míg a nyugati hatalmak egyre súlyosabb intézkedésekkel fenyegetik a nukleáris kérdésben makacs Iránt, addig Teheránban bejelentették, hogy sikerült továbblépni az Oroszországgal folytatott urándúsítási együttműködésről szóló tárgyalásokon.

Davos: megállapodást szorgalmaz a WTO

Minimális forgalom az árutőzsdén

Kiosztási terv után biomasszaboom?

Zárt pályázat a szegedi élményfürdőnél
Nemtetszésének adott hangot a szegedi ellenzék amiatt, amiért a helyi, sziksóstói fürdőberuházást a baloldali vezetésű önkormányzat zárt pályázattal akarja megvalósítani. Az ellenzéki képviselők azt nem értik, miért nem lehet nyílt pályázatot hirdetni, s

Messze még az államreformtól
Nem az állam, még csak nem is az igazgatás reformjának foglalata az a törvénytervezet, amelyet most tett le az asztalra Sárközy Tamás professzor. A jogszabály csupán a közszféra egy szeletének, a kormányzati munkának a módosítását javasolja.

Röviden
Kiigazítást vár a GKI Költségvetési kiigazítás várható Magyarországon a választások után – áll a GKI Gazdaságkutató Rt. és az Erste Bank előrejelzésében. A kutatók arra számítanak, hogy a nyáron megalakuló új kormány még idén hozzákezd a

Elfolynak az újjáépítési pénzek
Sokmilliónyi pénzt csaltak el az iraki újjáépítésre szánt öszszegekből – derül ki a tevékenységet felügyelő amerikai szerv minapi jelentéséből. A források kezelésében érintett több iraki és amerikai illetékes keveredett gyanúba: volt, aki saját váll

Szocialista retroparti

Grúzia az elemek szorításában
Az általában még ilyenkor is kellemes éghajlatú Grúziában a beköszöntött fagyok és szélviharok súlyosbítják az oroszországi robbantások miatt akadozó energiaellátást. A népszerűségét veszítő Mihail Szaakasvili elnök közben az érezhetően növekvő gazdasági

Sejtpusztító gén a H5N1 vírusban
Sejtromboló gént találtak a madárinfluenza H5N1 vírusában amerikai kutatók, akik szerint elsősorban ez felelős a kór okozta halálesetekért. A felfedezésnek a diagnosztikai eljárásokban nagy jelentősége lehet, és lendületet adhat a gyógyszerkutatásnak is.

Viva Ungheria!
Sok ötvenhatos emigránstörténet kezdődik koncepciós perrel, amelynek egész életre szóló következményei elől egyetlen megoldásnak a menekülés látszik. A határt átlépőknek sokszor egy többé-kevésbé idegen kultúrában, új nyelvi közegben kellett megtalálniuk

Röviden

Fontos híreink
PM Orban: Deeds, Not Words

Az MLSZ fúrhatja meg az Újpest új edzőjének kinevezését

Orbán Viktor elárulta a kormányülés lényegét + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Emberölés kísérletével gyanúsítják a nyírlugosi orvvadászt + videó
Az egyik elkövetőt a TEK közreműködésével az otthonában fogták el.

Semmiképpen ne adjunk karácsonykor ilyen ajándékot a gyereknek
Ovádi Péter kormánybiztos figyelmeztet: évről évre visszatérő probléma az élő állat ajándékozása.

Lakatos Márk-botrány: letartóztatta a bíróság a Hollandiában elfogott gyanúsítottat
A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

A Gyurcsány-korszak egyik legnagyobb korrupciógyanús ügyében érintett Magyar Péter egészségügyi tanácsadója
Gilly Gyula neve több korrupciós ügyben is felmerült az utóbbi években.
Külföldi híreink

Húszezer kötettel bővülhet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem könyvtára
Klaus von Dohnányi az NKE-nek adományozza könyvtárát.

Orbán Viktor: Sokan akarnak háborút + videó
Vajon Kaja Kallasnak sikerül, ami Hitlernek és Napóleonnak sem?

Megfigyelő-repülőgépek szállnak fel – Washington készen áll
Az Egyesült Államok november vége óta rendszeres hírszerző és megfigyelő repüléseket hajt végre a terület felett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Arne Slot lesújtó hírt közölt Liverpool sérültjeiről, Wirtz állapotára is egyértelmű választ adott
A Liverpool legközelebb december 27-én, szombaton 16 órakor lép pályára a sereghajtó Wolverhampton ellen.

Erre nem számított senki, tízmilliárd eurót így is hozott az agrárexport
Ennek a negyede a pozitív szaldó.

Budapesten dőlhet el Ukrajna sorsa – a szakértő elmondta mikor
A 2026-os év izgalmasnak ígérkezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

