Reggel csiripiszlit kapok. Nátha és egyéb nyűg ellen, a szomszédasszony hozza át, óvatosan lépdel férjével a jegesre fagyott havon; Sopron fehér, némán didereg. Mint rengetegen a hűség városában, ők sem született soproniak, a hozzájuk hasonló kisalföldi bevándorlóknak köszönheti a város, hogy a Rába menti és hansági hagyományok őrzője lett. Eltűnődöm: lesz-e, aki az anekdotákat, szokásokat és recepteket továbbörökíti, vagy úgy tűnik el a régiek tanítása a világháló korában, mint Hanyistók a nádasban.
Ha már átjött, beszélgetünk egy kicsit a csiripiszli fölött. Ki ismeri ma már a csíráztatott gabonával készült édes lepényt? Különös, s nem csak böjti eledel volt valaha a csiripiszli, más néven csíramálé, kőtés, kőtis (költés), mára, biracs vagy szaladós, szaladé, a szegények süteménye. Kicsíráztatott búza és rozs keverékéből készítették: amikor a csíra már egy centiméter nagyságú volt, mozsárban megtörték, levét kisajtolták, és liszttel elegyítve cseréptálakban, kemencében megsütötték. Irénke néni tudásához még hozzácsapom a Néprajzi Lexikon magyarázatát: a csiripiszli a magyar parasztkonyha egyik legrégebbi édes süteménye, általánosan ismert az Észak-Dunántúlon, a Duna–Tisza közén, Bácskában, a Közép-Tisza mentén és Békésben. A tésztának köznyelvi elnevezése nincsen. A csíramálé az újkor korai századaiban az északnyugati országrészen alakulhatott ki – olvasom, helyben vagyunk tehát.
S hogy készül? Irénke néni elmondja: öt-hat marék búzát fél napig áztatunk egy befőttesüvegben, majd naptól védett helyen, minden nap lemosva, gézen kicsíráztatjuk. Amikor másfél-két centis a gabona csírája, ledaráljuk, vizet öntünk hozzá, és teljes kiőrlésű liszttel öszszekeverjük. Ahogy a hansági aszszonyok mondják, „gondulomformán” lepényeket gyúrunk belőle, tepsiben megsütjük. A csiripiszli olcsó, zsírtalan, ám ízletes.
Harapjuk a csiripiszlit, közben előbújnak a szülőfalu legendái. Irénke néni Szanyról, Dénes bácsi Szentandrásról mesél. Aztán hazamennek, de a csiripiszli, a hagyomány marad. – Szili kút, szanyi kút, szentandrási, sobri kút – dúdolom; amíg odakint vastagon hull a hó.
Egri borászok ünnepe. Exkluzív gálaebédet rendezett tegnap a Magyar Bor Akadémia az újonnan megválasztott 2005. év bortermelője, Vincze Béla tiszteletére a Hilton báltermében. Vincze Béla 1994-ben alakította meg családi pincészetét Egerben. Szakított a tradíciókkal, s nem tufába vájt föld alatti pincerendszert, hanem a legmodernebb szőlőfeldolgozó, -erjesztő és -érlelő technikát alkalmazó földfelszíni üzemet hozott létre. Az első évjáratából származó cabernet franc-ja máris aranyérmet nyert a bordeaux-i Challenge International du Vin versenyen (előtte magyar bor 1938-ban ért el ilyen nemzetközi eredményt). Vincze Bélának 2004-re készült el a föld alatti, új pincéje, amelyet kialakítása és lenyűgöző szépsége miatt a szakma egri „borszentélyként” emleget. A nagyszabású gálaebéden az olasz nagykövet, Paolo Guido Spinelli átadta Gál Tibor örököseinek az olasz elnök posztumusz díját; Gál Tibor mától az Olasz Köztársaság Érdemrendjének lovagi keresztjét viselhetné. (M. G.)
origo.hu
Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!
