Tényleg kisebb fordulatszámra kapcsolt-e a pszeudobaloldali luftballon- és petárdagyár, amely európai demokráciáktól idegen módon az ellenzékre zúdított össztűzzel, kiadós vádakkal próbálja betölteni az elmaradt kormányzás okozta űrt? Gyurcsány Ferenc verbális megnyilatkozásai, hírműsorokban visszhangzott szavai papíron azt látszanak erősíteni, hogy a szocialista kormány- és kampányfő komolyan veszi ígéretét, s a lejáratás minden formáját elutasítja. Néha az elérzékenyülés határára érkezve ecseteli újabban, hogy a politikai ellenfél is ember, s már-már saját szimpatizánsait is elbizonytalaníthatja afelől, van-e egyáltalán tétje a tavaszi választásoknak.
A látszat azonban ez esetben is tünékeny. Az MSZP a védekezésnek álcázott támadás taktikáját választotta. A koreográfia szerint a milliárdos miniszterelnök „jó királyszerű” beszédeiben, megszólalásaiban a visszafogott, decens mondatok mellett rendszeresen feltűnnek az ellenfél szakmai felkészültségét, tisztességét megkérdőjelező, leminősítő mondatok. Az MSZP többi vezető kirakatfigurája szintén kerüli mostanság a legdurvább jelzőket, kitételeket, ők azonban bátrabban merik vállalni a rossz rendőr szerepét, s kevésbé tartózkodnak a polgári oldal ócsárlásától.
Pitbullok szegfűvel
S hogy miért van szükség kilúgozott, kampány nélküli kampányra a választási küzdelemnek ebben a szakaszában? Emlékezzünk: 1998-ban az MSZP a „Nincs más választás!” szlogennel igyekezett a szocialista akolban tartani a választópolgárokat. E tekintetben ugyanazt a kottát porolták le. Elszólásaikból egyértelmű, hogy a polgárok otthon tartása a céljuk, alapvető érdekük az alacsony választási részvétel. A közvélemény-kutató cégek felméréseiből régóta világossá vált, hogy a Fidesznek több a biztos törzsszavazója, s a magát baloldaliként meghatározó erőknek kevés a sanszuk, hogy ezt az arányt megfordítsák. Logikusan kínálkozik tehát magának a választási kampánynak a morális degradálása, lefokozása. Nem csodálkozhatunk tehát, ha a kormányoldal retorikája azt sugallja: mindenfajta választási harc, versengés, vagyis kampány eleve agresszív, alantas, így, aki meg akarja nyerni a választókat, automatikusan úgymond nemtelen, lejárató kampány elkövetésében találtatik bűnösnek.
Eklatáns példája volt az iméntieknek Gyurcsány ambivalens, kétarcú közlése az úgynevezett szocialista idénynyitón. Az ominózus mondatot, amelyben megszólította saját párttársait és drukkereit, sokan idézték, többnyire pontatlanul: „Arra kérlek benneteket, hogy alávalót és durvát, igaztalant és hamist, személyesen bántót és tisztességben sértőt sem szóban, sem írásban, sem újságban, sem könyvben ne kövessen el.” Ezzel szemben a sajtó – mivel nyilván értelmesre akarta kerekíteni a mondatot – „ne kövessetek el” befejezést vélt hallani a teremben. Akár bakinak is minősíthetnénk Gyurcsány eredeti szavait, csakhogy a mondat a „ne kövessen el” zárással nagyon is illeszkedik abba a pitbullszívósságú hecckampányba, amit hosszú hónapok óta folytat bírálóival szemben a kormányzat. Ebben a kitüntető figyelemben természetesen főként a polgári kormány miniszterelnökét és az ellenzéket részesítik, ám mindenki, aki kritikát fogalmaz meg vagy akár alternatívát kínál, az ellenzék szekértolójának minősül a szemükben. Ha egy civil szervezet lapot ad ki (lásd Magyar Vizsla), rögtön sötétben bujkáló fideszes lesz. Ha a baloldal szent teheneit teszi irónia tárgyává egy lap, a humorérzék nélküli hatalom agresszív adminisztratív eszközökkel sújt le. Mint a Budapest Riport plakátjainak eltávolítása mutatja, nincs kegyelem, ha a főpolgármester újraválasztásáról van szó, zsugorodó pártjának közbotrányt okozó, a miatyánkot kifigurázó plakátjai viszont ugyanott tovább díszeleghetnek.
A hét közepén egy rendezvényen szintén arról fuvolázott a kormányfő, hogy a politikai ellenfelek sem rossz emberek, így nem szabad tőlük elvitatni a jó szándékot. A szocialista milliárdos mindig ugyanazt a technikát alkalmazza. Először elmond pár könnyzacskókra ható toleránskodó mondatot, majd a frázisdömpinget hitelteleníti egy jól elhelyezett sértő slusszpoénnal. Most azzal rukkolt elő, hogy az ellenzék fel akarja vásárolni Magyarországot. A „Figyeld, mivel vádolnak, hogy tudjad, mit akarnak elkövetni ellened” mondás eligazítást nyújthat az értelmezéshez, hiszen a Nomentanából és Fittelinából kinőtt Altus Rt. nagy hatalmú kapitalistája nemtelen egyszerűséggel lehazaárulózta politikai ellenfelét.
Becsmérlő minősítések
A „Nem állunk meg félúton, reakció pusztuljon” hagyományait felkaroló Gyurcsány párásodó szemekkel azt is mondta a pozitív kampány jegyében, hogy a Fidesz tb-járulék-csökkentési javaslata miatt félmillió külföldi munkavállalót kellene behívni az országba. A miniszterelnök feltehetőleg a visszafogottság égisze alatt mondott ilyen csökkentett számot. Ha belegondolunk abba, hogy a négy évvel ezelőtti választási kampányt a huszonhárommillió románnal való ijesztegetéssel a szocialisták kezdték, s a kettős állampolgárság megtorpedózásához is elegendő volt nyolcszázezer határon túli nyugdíjassal való rémisztgetés, Gyurcsány dicséretes önmérsékletet tanúsított. Még a kampány kezdetén tartunk, így csak reménykedhetünk abban, hogy nem jön elő a későbbiek során az a négy évvel ezelőtti rasszista érv, amikor Szili Katalin jelenlegi házelnök attól félt, hogy úgymond keserű lesz a makói hagyma, ha barna kezek szedik le. Szintén csak bízhatunk abban, hogy a miniszterelnök a választási hadjárat hevében nem ismétli meg éppen egy évvel ezelőtti produkcióját, midőn azt mondta: Orbán Viktor fogja be a száját.
A közhiedelemmel ellentétben nem csak az tartozik a lejáratás kategóriájába, ha személyre szólóan sértő állításokat fogalmaz meg valaki ellenfelével szemben. A Kádár-rezsim vége felé jelentek meg az úgynevezett menedzser típusú vezetők, s terjesztették saját érdekükben az állampárti nómenklatúra szakértői mítoszát. A haladó értelmiség és szakember kategóriából ki volt rekesztve mindenki, aki nem volt hajlandó az állampártot szolgálni. Ez már akkor is abszurd volt, hiszen az MSZMP–KISZ-elit szakmai alkalmatlansága sodorta csődbe az országot, az úgynevezett rendszerváltozás után tizenhat évvel azonban mindez komikusan anakronisztikus. Logikus viszont önnön szempontjukból, hogy a polgári értelmiséggel és politikusaival szemben ugyanazokat a rég lejárt szavatosságú közhelyeket puffogtatják. Így válik érthetővé, miért „agyrém”, szélhámosság a Fidesz elgondolása a tb-járulék csökkentéséről, a tizennegyedik havi nyugdíjról. Egyre sokasodnak a lejárató, becsmérlő minősítések, jelzők, amelyek kétségbe vonják a polgári politikusok szakértelmét, s ezzel kirekesztenék őket a kormány- és szalonképes erők köréből. Gyurcsány mulatságos ötletnek nevezte a járulékcsökkentést, Veres János pénzügyminiszter pedig azon humorizált, hogy egy ilyen kérdés megoldása nehezebb, mint egy focicsapat összeállítása. Mindebből sokaknak leeshet a tantusz, hogy a kormányerőknek nincs elképzelésük az óriási munkanélküliségből származó deficit csökkentésére, hiszen Kolber István miniszter is azt fejtegette: világtendencia, hogy egyre kevesebb ember állítja elő a javakat.
Nyilvánvaló, hogy az álbaloldali új nómenklatúra ellenzéket diszkrimináló szándékai leperegnének a közvéleményről, ha a baráti szocialista sajtó nem dobta volna sutba maradék szakmai önbecsülését is. A „Mától kezdve lövünk” hírhedt marosáni jelszót adaptálva, a baloldali liberálisok mai zavarodott helyzetükben az eddigieknél is egyértelműbben útját állják minden olyan információnak, ami nem kedvez a jelenlegi hatalom fennmaradásának. A közszolgálati televízióban az újságírói etika, sőt a józan ész szabályait megcsúfolva kérdeznek alá kormánypárti politikusoknak, míg az ellenzékiek és független értelmiségiek, civilek szavába nemhogy folyamatosan belevágnak, de a kormányzat ombudsmanjaként sokszor nem is igen engedik őket szóhoz jutni. Evidenciaként, objektív tényként tálalják a kormánypárti helyzetértékeléseket, s a „Mit tudnak tenni az ellenzék negatív kampánya ellen?” típusú kérdésekkel örvendeztetik meg az MSZP–SZDSZ-es interjúalanyokat. Még azt a szívességet is megteszi a baráti média, hogy a társadalom által legitimált ellenzéki javaslatok lesöprésének ürügyén kiskanalanként beadagolják az ország eddig letagadott sanyarú pénzügyi helyzetét, megkímélve a kormányt és főleg annak fejét attól, hogy rossz híreket hozzon a közvéleménynek. Az elfogulatlan szemlélőben visszatetszést keltő efféle belterjes közeg alkalmas lehet arra, hogy a polgári oldal szapulásának semmi se állja útját. A gyengébb gyomrúak számára kiváltképp megterhelő lehetett például, amikor a Kereszttűzben Deutsch Tamást váltotta Lendvai Ildikó a kérdezett szerepkörében. Míg a fideszes képviselőnek komoly erőfeszítésébe került, hogy válaszolhasson a záporozó kérdések közben, addig az MSZP frakcióvezetőjével látványos párnacsatát rendeztek. Szó nélkül hagyták a képviselőnő olyan földhözragadt gúnyolódásait, mint hogy a Fidesz hasonló ígéreteiből lesz még száz, s holnap azt fogják mondani, hogy kétszer akkora lesz a Gellért-hegy, s ingyentúrót fog mindenki kapni a palacsintájához. A riporterek a kincstári média szokásaihoz igazodva természetesen nem firtatták, mit szól a szocialista politikus ahhoz, hogy a Fidesz az MSZP-vel szemben a forrásokat is részletezi ígéreteinek teljesítéséhez.
Nincs érdemi kormányzás
A parlamentáris demokráciákban nem véletlenül alakult úgy a szereposztás, hogy az ellenzék bírál, a kormányerők számára viszont nem comme il faut az ellenoldal támadása. A kormánynak ugyanis részint az a feladata, hogy kormányozzon, másrészt rendelkezik a teljes állami eszközrendszerrel, amellyel nem szabad visszaélnie. Az MSZP és segédcsapatai nem így gondolják. A polgári oldal folyamatos becsmérlésére éppen azért tartanak igényt, mert el kell terelni a figyelmet arról, hogy nincs érdemi kormányzás. A kabinet feje kizárólag saját kérdéseire, felvetéseire hajlandó válaszolni – ami a XX. század rossz emlékű diktátorainak volt a sajátja. Az ellenzék, főként annak vezetőjének permanens szidalmazása elfedi azt a tényt, hogy Gyurcsány Ferenc a válságos energiahelyzet idején nemhogy nem hívott össze a tárgyban kormányülést, de érdemben meg sem szólalt. Ugyanígy a szintén nemzetközi aggodalomra okot adó pénzügyi állapotokkal kapcsolatban sem hallatja a hangját. Marad tehát az ellenzék álszent mondatokba csomagolt ócsárlása, az „El a kezekkel a nyugdíjrendszertől” típusú mondatok. A szervilis sajtótól a kormányfő egyelőre még megteheti, hogy csak saját magával vitatkozik. Elég, ha emlékezetünkbe idézzük a vitán felül profi Baló Györgyöt, aki az Estében végrehajtotta azt a bravúrt, hogy az egész műsor alatt egyetlen érdemi kérdést sem tudott feltenni a miniszterelnöknek, csak hagyta beszélni.
Megtámadott köztársasági elnökök
A lejárató, hiteltelenítő kampány a köztársasági elnök személyét, a legfőbb közjogi méltóság tekintélyét sem kíméli. Bőséges médiaszellőztetés indult meg arról, hogy Orbán Viktor a nyilvánosság megkerülésével kereste fel Sólyom Lászlót. Egy nap után kiderült, hogy egyáltalán nem titkos, még kevésbé rendkívüli találkozóról, hanem más vezető politikusokkal is megszokott egyeztetésről volt szó. Olyannyira nem volt rendhagyó a megbeszélés, hogy nem sokkal később Gyurcsány Ferenccel is konzultált az államfő. A vélt skandalum azonban elég volt ahhoz, hogy Lendvai Ildikó a köztévében burkoltan arra célozzon, a Fidesz elnöke feltehetőleg már régebben is biztos helyről tudhatta a választások időpontját. Sólyom László a héten rosszindulatú feltételezésnek minősítette a vádakat, miszerint összejátszott volna Orbán Viktorral az áprilisi időpont kiválasztásával kapcsolatban. És talán az is érthetővé válik a példátlan inszinuáció nyomán, miért mellőzte az államfő a nemzeti zászlót újévi köszöntőjekor. Ne felejtsük: éppen Gyurcsány Ferenc volt az, aki az alkotmányos sérthetetlenség semmibevételével megtámadta Mádl Ferencet még régebben, mikor igaztalanul a Fidesz köztársasági elnökeként skatulyázta be.
Sólyom László a Heti Válasznak adott interjújában az ország helyzetével és a durvuló kampánnyal indokolta azt, hogy ne késlekedjünk a választással, s mielőbb megalakulhasson az új Országgyűlés és kormány. A durva kampányhoz az alaphangot a budapesti Kende Péter adta meg újabb, ha lehet, a korábbinál még penetránsabb könyvével. Az Orbán Viktorról írt újabb irománya rosszindulatú feltételezésekkel helyettesíti a tényekkel történő bizonyítást. A jobb érzésű értelmiség viszolygással utasította el a könyvet, és tudja, egész kormánypárti kampánystratégiák fognak épülni a blőd rágalmakra. Ezt valószínűsíti, hogy a könyv bemutatóján kormánytagok is megjelentek, az MSZP szóvivője pedig nem zárta ki, hogy a négy évvel ezelőttihez hasonlóan a mostani kiadványt is árusítsák a szocialista kongresszuson.
Elhallgatott kínos ügyek
A faramuci, a szavazástól inkább elijesztő baloldali taktika prognosztizálható a parlamenti ülésszak lerövidítéséből. A kormánypártok eltökéltek abban, hogy február 13-án berekesztik az országgyűlési munkát. A cél könnyen kikövetkeztethető: a törvényhozó hatalom ellenőrzése alól felszabadulva a kabinet a teljes igazgatási apparátust az újraválasztása érdekében aktivizálhatja, és zavartalanul koncentrálhat az ellenfél befeketítésére. A parlament korai kiiktatásával elmenekülhetnek a kormányzati botrányokra vonatkozó kellemetlen interpellációk elől is. Ezután a törleszkedő kormánypárti sajtó támogatására hagyatkozhatnak, amely már sok forró helyzetben megmutatta, szemrebbenés nélkül el tudja hallgatni a kínos ügyeket, ha azok a baloldalhoz kötődnek. Akár állatorvosi lónak is tekinthetjük Gyurcsány Ferenc fantomcégének, a Nomentanának egyre tovább terebélyesedő botrányát, amelyről, a nyugati demokráciákban elképzelhetetlenül, hosszú ideig tudomást sem voltak hajlandók venni.
Igaz, Gyurcsányhoz és a médiához hasonlóan Veres János sem hajlandó tudomást venni a helyzet komolyságáról. A világ legnagyobb hitelminősítő cége, a Standard and Poor’s hiába helyezte kilátásba hazánk leminősítését a nem megbízható adós kategóriába, a tévében a pénzügyminiszter bohózatba illő módon ezért is az ellenzéket tette felelőssé.
origo.hu
Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!
