- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Küzdenek a kínai bányászokért
A dokumentumfilmezés gyógymód is lehet
Évek óta rendszeresen szerepel a filmszemléken dokumentumalkotásaival Kuthi Áron. Filmjei a magyarság peremterületeire – a szerémségi magyar falvakba vagy éppen a Csángóföldre – kalauzolják el a nézőt. Véleménye szerint a dokumentumfilmezés ne

Küzdenek a kínai bányászokért

A dokumentumfilmezés gyógymód is lehet
Évek óta rendszeresen szerepel a filmszemléken dokumentumalkotásaival Kuthi Áron. Filmjei a magyarság peremterületeire – a szerémségi magyar falvakba vagy éppen a Csángóföldre – kalauzolják el a nézőt. Véleménye szerint a dokumentumfilmezés ne

Jobb az energiafűnél a mezőgazdasági hulladék?
Abban minden környezetvédelmi szakember egyetért, hogy rossz úton jár az energiaszektor, amikor a zöldáramtermelés jegyében sorra keményfa tüzelésére állítják át a régi, elavult hőerőműveket. Ez ugyanis ellentétes a környezetbarát energiára nyújtott támog

Több szervátültetést végeznek hazánkban
Lényegesen több szervátültetést végeztek Magyarországon 2005 első felében, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A legfrissebb összesítésből az is kiderül: egyre többször fordul elő, hogy a családtagok tiltakozása miatt meghiúsul a szervek kivétele az ag

Állandó rendőri jelenlét
Nem találtak elásott drogot a ma kezdődő Sziget Fesztivál 2005 helyszínén. A rendezvény idejére kihelyezett rendőrőrsöt állítanak fel a Hajógyári-szigeten. A tolvajok ellen jeladót bérelhetnek a vendégek. A BKV sűrített, éjszaka is közlekedő HÉV-járatokat

Időt nyerhetnek a Zengőért aggódók
A NATO beleegyezik a Zengőre tervezett radarberendezés legyártásának elhalasztásába, amíg megtalálják az építkezés végleges helyszínét. Erre a honvédelmi tárca tett javaslatot a szövetségnél, miközben tárgyalásokat kezdett a kivitelezővel a korábbi szerző

Röviden

Bővülő befektetések ingatlanokba

Basescu élesen támadja Tariceanut
Traian Basescu román államelnök azzal vádolja Calin Popescu-Tariceanu kormányfőt, hogy gazdasági érdekcsoportok befolyásolják tevékenységét, sőt nemrég üzleti lobbi nyomására tekintett el lemondásától is. Basescu a Tariceanut negatívan befolyásoló üzletem

Zuschlag János, a megosztó jelölt
Eddig nem vétózta meg a holokauszt áldozatain viccelődő Zuschlag János Kiskunhalason való indulását a 2006-os országgyűlési választásokon a párt országos elnöksége, vélhetőleg azért, mert ehhez nem lenne meg a minősített többség a testületben.

Lassan, de nő az infláció

Káosz a szövetkezeti üzletrészek körül
Nagy lendülettel akarja rendezni a szövetkezeti üzletrészek kérdését a kormány, ám az előjelek szerint úgy tűnik, beletörik majd a bicskája, s nem tudja a most már agrárlépései között is szereplő választási ígéretét megvalósítani. Legalábbis jelentős, töb

Röviden

Magyar gyorsírók a világbajnoki dobogón

Röviden

Benzinárak: felső határ a csillagos ég
Tapasztalataink szerint tovább nőtt a napokban az egyes benzinkutak árai közötti különbség.

Ki beszél itt nemzeti nevelésérõl?

Előttük az özönvíz
Az utóbbi napok változékony időjárása – vagy esik az eső, vagy zuhog – után tegnap délben váratlanul, de csak rövid időre rátört a nyár Helsinkire. A hőmérők higanyszálai a 16–18 fokról 26-ra ugrottak, szóval kisütött a nap, és ránk moso

Hatékonyabbá vált az adóbehajtás
Jelentősen megnőttek az adóbevallásokkal kapcsolatos szabálytalanságok az idei első fél évben, emellett azonban az adótartozások behajtása hatékonyabbá vált. Továbbra is szerény érdeklődés övezi a közteherjegyek eladását és a kék könyvek kiváltását.

Fontos híreink
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon

Felhívást intézett a világhoz XIV. Leó pápa

Kreml: Moszkva a Miamiban folytatott tárgyalások nyomán meg tudja fogalmazni álláspontját

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Áldott karácsonyt!
A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

Így kapott új arculatot a Parlament környezete a patrióta kormányzás alatt
A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Ezen a napon lett öngyilkos Mary Zsuzsi – videó
Szenteste búcsúzott a világtól.

Figyelmeztetett a BKK, így változik a közlekedés az ünnepeken
Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.
Külföldi híreink

Betlehembe érkezett az éjféli misére a latin pátriárka
A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Gyorshajtás miatt állították meg a Mikulást + videó
Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Terrortámadás Sydney-ben: újabb embert tartóztattak le
Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyorgy Bakondi: Humanitarian Framing of Illegal Migration Has Eroded Europe's Safety
Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Nem ért haza az iskolából Réka
A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A legjobb karácsonyi filmek, amikről nem is hallottál még, pedig illett volna + videó
Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

